Az igazságszolgáltatás intézménye nem újkeletű dolog. Egy-egy bűncselekmény napvilágra kerülésekor az alapvető eljárás, hogy a bűn elkövetőjét büntetni kell. A közjogi és magánjogi ügyekben a vádat az ügyész képviseli. Az ügyész egy szervezet, az ügyészség tagjaként lép fel a közigazgatási és büntetőeljárási perekben. Ebben a cikkemben az ügyészség kialakulásának történetét, az ügyész feladatának változásait mutatom be a középkortól kezdődően a kiegyezés időszakáig.
Jogügyigazgatók, tiszti ügyészek és az országos közvádlók
A magyar ügyészi szervezet kialakulása a középkorig nyúlik vissza. Az akkori ügyészeket jogügyigazgatóknak nevezték. Ezen tisztségviselők 1774-től rendelkeztek hivatalos apparátussal. A jogügyigazgatók a királyi ügyek igazgatói, valamint a Szent Korona ügyészei is voltak. Az ő feladatuk volt a király képviselete közjogi és magánjogi ügyekben, valamint vádlóként léptek fel a király személyét és az államrendet veszélyeztető bűncselekmények pl. pénzhamisítás, felségsértés esetén. Továbbá a jogügyigazgatók jártak el a kincstár képviseletében az olyan peres ügyekben is, mint például a királyi monopóliumok védelme.
A 17-18. századtól kezdődően választott tiszti ügyészek működtek a törvényhatóságokon, akik már vád-előkészítési, vádképviseleti, sőt büntetés-végrehajtással kapcsolatos ellenőrzési tevékenységet is elláttak. A tiszti ügyészek feladata kiterjedt a vármegye és a város jogi képviseletére, valamint az árvák, gyámoltak jogainak megóvására. Szerepük összetett volt, mivel elláthatták a vád képviseletét, gyakorolhatták a védelmet, illetve magánszemélyek részére ügyvédi feladatokat is elláthattak. Ügyvédként azonban csak olyan ügyekben járhattak el, amelyekben ügyészként nem szerepeltek. Ez az összeférhetetlenség korai példája. Fontos, hogy a tiszti ügyészek sem egymással, sem pedig a jogügyigazgatóval nem álltak szervezeti kapcsolatban. A tiszti ügyészeket a vármegyei tisztújító közgyűlésen választották meg: vármegyénként egy tiszti főügyészt, valamint két tiszti alügyészt. Az ügyvédi vizsga letételével és a 24. életév betöltésével lehetett pályázni a tiszti ügyészi címre feltéve, hogy az illető személy nem tartozott szolgálattal senkinek.
1848-ban Deák Ferenc jelentős reformot valósított meg: országos közvádlókat nevezett ki, akik munkáját a törvényhatóságok tiszti ügyészei segítették. A közvádlók feladata az állam büntetőigényének érvényre juttatása volt. 1849-ben az Országos Honvédelmi Bizottmány rögtönítélő bíróságokat hozott létre. Ebben a korszakban került sor az álladalmi ügyészi osztály kialakítására is, amely az Igazságügyi Minisztériumon belül alkotott egy szervezeti egységet.
A Habsburg uralom hatása
A szabadságharc leverése után Magyarország a Habsburg Birodalom uralma alatt állt. A Habsburg-uralom a jogrendszer modernizációját eredményezte. Ebben az időszakban került sor az államügyészség felállítására, ami a 19. század közepére egész Európában elterjedt.
Az államügyészek feladata a büntető, polgári, valamint fegyelmi eljárásokban való közreműködés volt. A magyarországi államügyészség a bécsi igazságügyi miniszter irányítása alatt állt. A szervezet fő vonalaiban az osztrák ügyészséget követte. 1860-ban az Októberi Diploma kiadásával a hagyományos magyar rendszer került részlegesen helyreállításra, így megszüntették az államügyészség szervezetét is. A következő években a korábbi, 1848 előtti magyar megoldások működtek az országban.
A kiegyezés korszaka: a királyi ügyészség
1867-ben a kiegyezés megkötésével létrejött az Osztrák-Magyar Monarchia. A kiegyezés után a legfontosabb feladat a polgári állam- és jogrendszer kialakítása volt. Az 1871. évi törvénycikk Ferenc József általi szentesítését követően létrehozta a magyar királyi ügyészség szervezetét. A törvénycikk az ügyészség fő teendőjeként határozta meg, hogy „a jogrendnek a büntető törvényekben meghatározott megsértése eseteiben a törvény alkalmazása iránti eljárást megindítsa”. A királyi ügyészséget az igazságügy-miniszternek alárendelten szervezték meg. Az ügyészségi alkalmazottak a főügyésznek voltak alárendelve. A főügyész működése során általános és egyedi utasításokat bocsátott ki. A főügyészek felett az igazságügy-miniszter rendelkezett, és a minisztérium végezte a szervezet külső irányítását.
Királyi ügyész az a 26. életévét betöltött magyar állampolgár lehetett, aki feddhetetlen jellemű volt, nem állt csőd vagy gondnokság alatt, valamint a jogi tanulmányai elvégzését követően legalább 3 év gyakorlati idővel rendelkezett, amelyet bíróságon vagy ügyvéd mellett töltött. Az ügyészség működésének kialakításában jelentős szerepe volt az első királyi főügyésznek, Kozma Sándornak, akit 1871 szeptemberében neveztek ki a pesti ítélőtábla mellé.
A királyi ügyészségek bűnvádi, valamint fegyelmi ügyekben rendelkeztek hatáskörrel, de a bírósági börtönök feletti felügyelet ellátásában is részt vettek.
A dualizmus időszakában folyamatosan bővült a királyi ügyészség jogköre. Az ügyész részese lett az ügyvédek, közjegyzők, a községi és törvényhatósági tisztviselők elleni fegyelmi eljárásoknak. Emellett részt vett az erdei kihágásokra illetékes másodfokú hatóság eljárásában, illetve felügyeleti jogot kapott a közjegyzői tevékenység zálogául szolgáló biztosíték felett is.
Sziasztok! A Pécs Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karának negyedéves jogász szakos hallgatója vagyok. 2022 tavaszán jelentkeztem a Media Iuris csapatába, mert már régóta foglalkoztatott az újságírás, és ki szerettem volna próbálni a szerkesztői tevékenységet. Mivel nagyon széles érdeklődési körrel rendelkezem, ezért próbálok minél változatosabb cikkekkel jelentkezni hétről hétre.
