Lengyelországban hivatalosan is indítványozták az Isztambuli Egyezményből való kilépést. A kormány álláspontja szerint az egyezmény – amely az Európai Tanács válasza a nők elleni erőszakra – a nők védelmének ürügyén promotálja az ellentmondásos gender-ideológiákat. A hétvégén ezrek tüntettek a bejelentés ellen Varsóban.
Lengyelország az előző kormány idején, 2012 decemberében írta alá, majd 2015-ben ratifikálta az Isztambuli Egyezményt. Heves tiltakozások előzték meg akkor a szerződést ratifikáló törvény elfogadását, a jelenlegi igazságügyi miniszterhelyettes szerint egy elhamarkodott lépés volt, amely beiktatott a jogrendszerükbe egy „gender-jellegű trójai falovat”. Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszer szerint az elmúlt években hatályba lépett jogszabályok megfelelő, és több területen magasabb szintű védelmet nyújtanak a nők számára, mint az egyezményben rögzített előirányzott megoldások. A Jog és Igazságosság (PiS) vezette kormány több politikusa is tartózkodóan nyilatkozott a kezdeményezésről, az illetékes miniszter véleményét elemezni fogják, nincs még végső döntés az ügyben. Varsóban pénteken több ezren vonultak utcára, többen Margaret Atwood: A szolgálólány meséje című regényből készült sorozatból ismert ruhába öltöztek, ugyanis a főszervező szerint ezzel a lépéssel legalizálnák a családon belüli erőszakot Lengyelországban.
A nők elleni erőszak olyan strukturális és globális jelenség, amely nem ismer semmilyen nemzeti, társadalmi határt, és sajnos a legtöbbször szankcionálatlan marad. Számos formát ölthet, megcsonkítás, meddővé tétel, erőszak, és sokan a saját otthonukban sem érezhetik magukat biztonságban. A legtöbb nő nem beszél a vele történtekről, és ha mer is beszélni, sokszor süket fülekre talál a környezetében. Az Isztambuli Egyezményről úgy tartják, hogy a legmélyrehatóbb jogi eszköz a nők és a kapcsolati, családon belüli erőszak, mint emberi jogok megsértése megelőzésére és visszaszorítására. 2011. május 11-én nyitották meg az egyezményhez való csatlakozás lehetőségét, elsőként Törökország ratifikálta, ezt követte azt évek során 33 további ország. 2014. augusztus 1-jén lépett hatályba.
Az egyezmény céljai között szerepel a nők védelme az erőszak minden formájával szemben, illetve az erőszak megelőzése, üldözése és megszüntetése. Az áldozatok védelme és segítése, valamint a nemi alapon történő megkülönböztetés megszüntetése, a nők és férfiak közötti tényleges egyenlőség elősegítése is kiemelt fontosságú. A konvenció arra kéri a ratifikáló kormányokat, hogy tegyenek átfogó intézkedéseket az erőszak elleni fellépés érdekében, és hogy biztosítsák az elkövetők felelősségre vonását. Nélkülözhetetlen a megelőzés, így az áldozatokkal dolgozó szakemberek képzése, azon attitűdok és sztereotípiák megváltoztatása, amelyek a nők elleni erőszakot elfogadhatóvá teszik, illetve a médiával, civil szervezetekkel való együttműködés a közvélemény elérése érdekében. Kulcsfontosságú a védelem, a nap 24 órájában hívható segélyvonalak, áldozatsegítő központok létrehozása, illetve a bűnüldözés is.
Az egyezmény főként nőkre vonatkozik, mivel az erőszak olyan formáira terjed ki, amelyeket csak nők szenvednek el női mivoltuk miatt – ide tartozik például a kényszerű abortusz- vagy a nők gyakrabban szenvedik el – mint például a kényszerházasság, szexuális erőszak. Férfiak is áldozatul esnek, és elszenvedői az erőszak olyan formáinak, amelyre kiterjed az egyezmény hatálya, és az ösztönzi is a részes feleket, hogy a rendelkezéseket alkalmazzák minden áldozatra. A megállapodás több lényeges bűncselekményt is megállapít, és előírja, hogy ezeket büntetőjogi, vagy más jogi szankciókkal sújtsák. A listán szerepel többek között a mentális és fizikai erőszak, zaklatás, szexuális erőszak, szexuális zaklatás, kényszerházasság, nemiszerv-csonkítás, kényszerabortusz és kényszersterilizálás.
Ebben a nemzetközi dokumentumban is megjelenik a „gender” (társadalmi nem) fogalma, és mivel a fordítása sokszor nehézségbe ütközik, mert nehéz a „biológiai nem” kifejezéstől való elhatárolása, a nyelvekben, amelyekben nincs pontos megfelelője, könnyen vitákat válhat ki. A legjobb talán az volna, ha ez nem válna ürüggyé az egyezmény elutasításához, hiszen az egyezmény nem követeli meg, hogy az adott jogrendszer beépítse a „társadalmi nem” kifejezés használatát, csak megmagyarázza az intézkedések célját.
Úgy vélem fontos, hogy a nők elleni erőszak, főként a kapcsolati, illetve családon belüli, ne legyen magánügynek tekinthető, előzzék meg, védjék az áldozatokat, és büntessék meg az elkövetőket. Az egyezmény fontos politikai jelzést küld a társadalom egésze számára, hogy az effajta tett elfogadhatatlan bűncselekmény, és az állami politika egyik sarkalatos célja kell, hogy legyen a nők alapjogainak biztosítása. Marija Pejcinic Buric az Európa Tanács főtitkára riasztónak nevezte a varsói kabinet tagjainak napokban tett kijelentéseit. Leszögezte, kész egy „konstruktív párbeszéd keretében tisztázni a konvencióval kapcsolatban felmerülő hibás, vagy helytelenül értelmezett gondolatokat”. Magyarország egyébként az Isztambuli Egyezményt 2014-ben aláírta, ratifikálásra azóta nem került sor. Az elmúlt néhány évben bár születtek idevágó törvények, a szövegeikkel, betartatásukkal, és alkalmazásukkal súlyos gondok vannak.
Források:
Brlas Dóri vagyok, a Media Iuris szerkesztője. Főként az aktuális közéleti témák foglalkoztatnak, emellett pedig a legnagyobb szenvedélyemről, az utazásról is szeretem megosztani a véleményemet, gondolataimat, tippjeimet. A célom bemutatni mit rejt Pécs, és a világ! Kérlek, osszátok meg velem Ti is a meglátásaitokat, észrevételeiteket a tartalmakkal kapcsolatban, és kövessetek más platformokon is!
1 thought on “Az Isztambuli Egyezményről”
Comments are closed.