1972. augusztus 26-án kezdődtek el a nyári olimpiai játékok Münchenben – 1936 óta ez volt a második alkalom, hogy Németország adhatott otthont az olimpiának. Az ötven évvel ezelőtti eseménysorozatot „derűs játéknak” szánták, ahol az ország megmutathatja új, toleráns arcát. A játék azonban nem sikerült olyan derűsre, mint ahogyan szerették volna…
Németország új arca – előkészületek
1972. augusztus 26-án kezdődtek el a nyári olimpiai játékok Münchenben – 1936 óta ez volt a második alkalom, hogy Németország adhatott otthont az olimpiának. Az ötven évvel ezelőtti eseménysorozatot „derűs játéknak” szánták, ahol az ország megmutathatja új, toleráns arcát. Még az akkor frissen épült müncheni olimpiai stadiont is ez az aura hatotta át: laza, könnyed, átépíthető szerkezet, ami alkalmazkodik a környezetéhez és szöges ellentétben áll mindazzal, ami áthatotta a náci propaganda miatt a korábbi berlini játékokat.
Több mint hétezer sportoló érkezett 121 országból – ez részvételi rekordnak számított. Feltehetően ez a „derűre” való törekvés lehetett az oka annak is, hogy kifejezetten kevés biztonsági intézkedés kísérte az olimpiát. Az eseményre kivezényelt közel kétezer rendőrt világoskék sportzakókba öltöztették, és a legtöbb esetben még fegyverük sem volt, hogy ezzel se zavarják meg a „békebeli játékok” összképét. Ez még a korabeli politikai helyzetben is igen naiv elképzelés volt.
Az emberi faktor – túszejtés
1972. szeptember 5-én hajnali 4 óra 10 perc körül vette észre több biztonsági őr is, hogy az olimpiai falu kerítésén néhányan nagyobb táskákkal másznak át. Kinézetük alapján sportolóknak tűntek, akik egy éjszakai kimenő után akartak visszahúzódni a lakrészeikbe – valójában azonban a nyolc férfi a Fekete Szeptember nevű palesztin terrorszervezet tagja volt.
A Kalasnyikovokkal felfegyverzett túszejtőknek nem okozott gondot legyőzni az izraeli sportolókat, mivel azok nem zárták be az ajtókat. A terroristák tizenegy túszt ejtettek: David Mark Berger (súlyemelő), Zeev Friedman (súlyemelő), Yossef Gutfreund (birkózóbíró), Eliezer Halfin (birkózó), Josef Romano (súlyemelő), André Spitzer (vívóedző), Amitzur Schapira (atlétikaedző), Kehat Shorr (lövészedző), Mark Slavin (birkózó), Yakov Springer (súlyemelő bíró) és Mosche Weinberg (birkózóedző).
A támadás során meglőtték az olimpiai csapat két tagját, akik a helyszínen belehaltak a sérüléseikbe. Kilenc izraeli sportoló került fogságba, a rendőrséget pedig perceken belül riasztották. A terroristák elsáncolták magukat a túszokkal együtt az izraeli csapat lakókörzetében.
A támadást észlelve több izraeli sportoló a földszinti ablakon keresztül menekült ki az épületből, köztük az izraeli csapat vezetője, Shmuel Lalkin.
Weinberget és Romanót már a támadás legelején meggyilkolták. Weinberget 04:52-kor lőtték le, miközben az ajtón keresztül próbált elmenekülni, Romano pedig két órával később halt bele sérüléseibe.
05:21-kor riasztották a rendőrséget, a szervezőbizottságot és a mentőszolgálatot. 06:40-kor Walther Tröger, az olimpiai falu polgármestere és Willi Daume, a Német Nemzeti Olimpiai Bizottság elnöke a 31-es számú házhoz ment, hogy tárgyaljanak a betolakodókkal. A területet a rendőrség eközben lezárta.
08:50-kor a terroristák ultimátumot adtak: 328, Izraelben bebörtönzött harcostársuk, köztük a német Andreas Baader, Gudrun Ensslin és Ulrike Meinhof, valamint a japán Kōzō Okamoto terroristák szabadon bocsátását és biztonságos elszállítását követelték reggel 9 óráig, valamint saját maguk és a túszok szabad elutazását egy arab fővárosba egy erre a célra rendelkezésre bocsátott repülőgéppel. Azzal fenyegetőztek, hogy azonnal lelövik a túszokat, ha a rendőrség megpróbálja megrohamozni a házat.
Az ultimátum 12 órára szólt. Negyedórával az ultimátum lejárta előtt a tárgyalók 15 óráig tartó hosszabbításról egyeztek meg a terroristákkal. Az olimpiai falu polgármestere, Walther Tröger, Willi Daume, Manfred Schreiber, a XX. olimpiai játékok biztonsági vezetője, Bruno Merk bajor belügyminiszter, valamint Hans-Dietrich Genscher szövetségi belügyminiszter saját magukat ajánlották fel helyettesítő túszként a terroristáknak, de azok elutasították javaslatukat.
Tévedéslavina – sikertelen mentőakció
A Connollystraße 31-es szám alatti ház körül nemcsak a rendőrök jelentek meg, de számtalan újságíró is rengeteg kamerával, hogy az egész világ élőben értesülhessen a müncheni eseményekről. A ház áramellátását pedig nem szakították meg a hatóságok – így a terroristák is élőben követhették a tévén keresztül, hogyan készül a rendőrség a megszállásra.
„Egyszerű vadászok és lőegyletesek kezébe nyomtak távcsöves NATO-puskákat, és azt mondták nekik: »Ti most mesterlövészek vagytok”
17 órakor tervezték megszállni az épületet, de nem rendeltek el hírzárlatot az ügyben. Így a terroristák a képernyőn követhették, hogyan próbálnak feljutni a rendőrök a ház tetejére. Ha megostromolták volna a házat, az biztosan katasztrófába torkollott volna.
„The show must go on” – Moszad
A nyolc túszejtő közül öten ugyan a helyszínen meghaltak, három társuk – Mohammed Szafadi, Adnan Al-Gasi és Mohammed Odeh – viszont életben maradt, őket a német rendőrség letartóztatta. Október 29-én viszont egy terrorcsoport eltérítette a Lufthansa 615-ös járatát, és azzal fenyegették a hatóságokat, hogy ha nem engedik szabadon a Fekete Szeptember három tagját, felrobbantják a repülőt. A németek eleget tettek a felszólításnak, így a három terrorista szabadon távozhatott Líbiába.
Az arab országban hősként fogadták őket, a lépés viszont nem maradt válasz nélkül Izrael részéről: a Moszad Isten haragja néven akcióba kezdett, hogy levadásszák a három életben maradt túszejtőt. Több ártatlan áldozat mellett két terroristát el is kapott az izraeli titkosszolgálat, az Abu Daoud néven is ismert Mohammed Odehre viszont nem találtak rá. Ő végül 2010-ben halt meg Szíriában.
A müncheni olimpia szeptember 11-én ért véget, a záróünnepségen pedig az olimpiai stadion főkommentátora, Joachim Fuchsberger azt mondta: „Derűsen indultak a játékok – de komoran értek véget.”
Képek forrásai: kiemelt, 1, 2, 3
Sziasztok! Sebők Aida vagyok a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar jogász szakos hallgatója, a 2021/22-es tanévtől a Media Iuris szerkesztője. Az írással és az irodalommal már általános iskolában elkezdtem foglalkozni és ez a szenvedélyem azóta is tart. Cikkeimben elsősorban a büntetőjog a fő csapásvonal, de nagyon élvezem az interjúk készítését is, így sok különleges emberrel és izgalmas témákkal igyekszem színesíteni a Media Iuris oldalát.
