Dr. Szabó Gábor, a PTE ÁJK Jogbölcseleti és Társadalomelméleti Tanszék vezetője által írt A globális igazságosság perspektívái és határai című mű többek között azokat a kérdéseket boncolgatja, miszerint: Vajon mennyire alkalmasak a kihívásoknak (migráció, kulturális konfliktusok stb.) hatékony kezelésére a meglévő nemzetközi intézmények jelenlegi formájukban? Van-e esély a fejlődéshez való jog nemzetközi egyezménybe foglalására, és lehet-e ez érvényesíthető jog?
Ezzel kapcsolatban néhány kérdést tettem fel a könyv írójának, Dr. Szabó Gábornak.
INTERJÚ
Miért érezte fontosnak, hogy foglalkozzon a globális igazságosság témájával és mi motiválta, hogy megírja ezt a könyvet?
Dr. Szabó Gábor: A globalizációval már elég régóta foglalkozom, lassan két évtizede. Ellentmondásos helyzeteket teremtett, ellentmondásos megoldások születtek rá vagy nem születtek rá egyáltalán. Egyrészt, ez a könyv a habilitációmnak volt a témája, és próbáltam benne összefoglalni azokat a dolgokat, amelyek akkor (2016-ban) a legégetőbb témáknak tűntek, és próbáltam valamifajta elméleti-gyakorlati választ keresni, a környezeti problémákra, a fejlődés kérdésére, a migráció kérdésére, a károk enyhítésének lehetséges módjaira és legfőképpen az emberi jogokra (helyzete, rendszere).
Véleménye szerint az elmúlt években, mióta sok új, és égető problémával kell szembenéznie a világnak (pl. a migráció, a globális felmelegedés, a környezetpusztítás), vajon történt-e előrelépés ezeknek a kezelésében, megoldásában?
Dr. Szabó Gábor: Határozott a válaszom, hogy nem. Sajnos nem történt előrelépés, régi reflexek születtek újra. Továbbra is azt gondolom, hogy az Ön által említett problémák megoldására nemzetközi, ha túlozni akarok, globális válaszokkal lehet csak hatékonyan reagálni. Ehhez képest azt látom, hogy a bezárkózás és az elzárkózás világát éljük, tehát teljesen régi reflexek jönnek elő. Lehet, hogy ez pillanatnyi védelmet nyújt a problémák ellen, de mivel ezek a problémák nem pillanatnyiak, hanem távlatiak, sőt, mindannyiunkat érintik, ezért nyilvánvaló, hogy itt nemzetközi globális válaszokra lenne szükség.
Születtek erre vonatkozó hatékony globális törvények, szabályozások?
Dr. Szabó Gábor: A nemzetközi jog mindig lemarad egy lépéssel, tehát ebben semmi újdonság nincsen. Általában a jogra lehet mondani azt, hogy az események mindig gyorsabban fejlődnek, mint ahogy a jogalkotás erre reagál. A jogalkotás mindig le van maradva egy lépéssel az események mögött. Ez különösen igaz a nemzetközi jogra szerintem. Ha ilyen problémákkal kell szembenéznünk, akkor szomorúan azt kell hogy mondjam, hogy a nemzetközi jog jelenlegi helyzetében totálisan alkalmatlan erre, ilyen helyzeteknek akárcsak a tüneti kezelésére is. Azt lehet látni most, hogy visszatértünk a nemzeti jogalkotás kizárólagossága irányába és mindazok a dolgok, mint emberi jogok, környezetvédelem, akár egy járvány kezelése alapvetően olyan reflexeket vált ki, hogy minden ország, és minden állam a saját terrénumán belül, a saját szuverén területén belül próbáljon erre reagálni. Ez nem fog működni, ebben egészen biztos vagyok, ezért is gondolom azt, hogy a nemzetközi jognak lenne itt óriási felelőssége, szerepe, de a nemzetközi jog alapvetően arra van konstruálva, hogy államok közötti megegyezésen, illetve államok felelős választottjai közötti megegyezésen keresztül formálódjon.
Ön szerint a világjárvány miatt kialakult példátlan helyzetben a nagyhatalmak fellépése hatékony?
Dr. Szabó Gábor: Attól függ, hogy kit értünk nagyhatalmak alatt. Azt látom, hogy elindít egy olyan mintát, elhiteti a világgal azt a mintát, amit Kína elhitetett a világgal. Kínával kapcsolatban nincsenek hiteles információink. Mivel Kína egy diktatórikus állam, ahol nagyon szigorúan cenzúrázzák az információk kiáramlását, és az információkhoz való hozzájutást. Kínából indult el ez az egész járvány, senki nem tudta, senki nem tudja ma sem, hogy mik a valós adatok. Ezek után a nagyhatalmak szerepére rátérve – mit lehet mondani? – nincsenek hiteles információink. A kínai reakcióra most sokan mintaként fognak tekinteni. Tegnapelőtt bejelentették, hogy ott lecsengett a járvány, ezt most valaki elhiszi, valaki nem. Amit az egészből ki akarok hozni, az az elképesztő bizalomhiány. Bizalomhiány a világban, bizalmatlanság egymással szemben és egy ilyen epidemikus krízis, mint amit most élünk át, ezt a bizalomhiányt fogja a végletekig fokozni, tehát ebből a legrosszabb forgatókönyvek sülhetnek ki. Ha nem bízunk egymásban, ha nem bízunk abban, hogy Kína mit állít a saját járványügyi helyzetéről vagy az Egyesült Államokban mi a helyzet vagy Magyarországon mi a helyzet, akkor a teljes bizalmatlanság óriási további károkat fog okozni. Fukuyamának van egy nagyon jó könyve a bizalomról, ami még jóval az ilyen krízisek előtt született, azt tudnám a tisztelt olvasók figyelmébe ajánlani.
Véleménye szerint elegendő összetartás tapasztalható-e a jelen helyzetben?
Dr. Szabó Gábor: Globális szinten: Nem, abszolút nem. Az információáramlás bizonytalan, tehát nem tudhatjuk azt, hogy honnan jönnek hiteles információk és honnan nem. A WHO lenne az egyetlen hiteles forrásunk, amire lehetne támaszkodni, én az ő jelentéseikben bízom, de hát ők is hozott anyagból dolgoznak sokszor.
Európai Unió szinten: Azt látom, hogy elképesztő mennyiségű forrás van, ami mozgósítható lenne, és megint működik az, ami a migrációs válsággal kapcsolatban is működött, hogy nem kellő mértékben teszik ezeket hozzáférhetővé. Olaszországra gondolok elsősorban, bár most pont láttam egy olyan hírt, hogy fölszabadítanak sok EU-s forrást az olaszok számára. Az előbbinél az volt a kulcsszó, hogy bizalom, itt pedig a szolidaritás. Az Európai Unió most vizsgázik szolidaritásból és ezért is megint az a kulcskérdés, hogy lehet-e a járványt EU-s szinten kezelni. Miután az államok vezetői nincsenek kellő bizalmi szinten egymás iránt, ezért valószínűleg senki nem tudja, hogy hogyan lehetne EU-s szinten kezelni egy ilyen válságot.
Mit tanácsolna, miben kellene politikai szinten sürgősen változtatni, rövid, valamint hosszú távon, ahhoz, hogy a világ az egyensúly, a „globális igazságosság” felé haladjon?
Dr. Szabó Gábor: Ez olyan nehéz kérdés, amire nem lehet három sorban válaszolni. A politikának vannak racionális, érzelmi és ösztönös szintjei. Most úgy látom, hogy egy ilyen helyzetben az ösztönös szintek dominálnak, magyarul az emberek túl akarnak élni, és a túlélés érdekében, mint ahogy Thomas Hobbes leírta a Leviatánban, mindenki megtesz mindent, akár a másik ellen is. Ez fölülír számos morális alapelvet, itt arról van szó, ha az ember életben akar maradni és működik az életösztöne, akkor olyasmit is megtesz, amit normális helyzetben nem tenne meg. A politika pedig ezeket az ösztönöket vagy szolgálja, vagy csillapítja. Ez egy óriási próbatétel.
Talán még annyival egészíteném ki a kérdéseire adott válaszomat, hogy egy ilyen válsághelyzet gazdasági-szociális következményei beláthatatlanok. A várhatóan munka nélkül maradó tömegek számára, ha vannak költségvetési tartalékok az adott államban, azonnali anyagi segítséget kell adni, összehangolt EU-s szintű koordinációval. Ebben az európai államok külön-külön is, de leginkább az EU központi költségvetéséből források felszabadításával is bátor elhatározásra juthatnak. Jelen helyzetben nyilvánvaló, hogy a kármentés a legfontosabb. Röviden: vizsgázik a szolidaritás, az együttműködési készség, a bizalom, vagy újra beköszönt a „mindenki harca mindenki ellen” (Hobbes) – azaz visszasüllyedünk a természeti állapotba.
A cikket a könyv mottójával zárnám: „nem mindig tudjuk azt, hogy mi volna igazságos, de azt tudjuk, hogy mi az, ami nyilvánvalóan igazságtalan”.
Sziasztok! Giuli vagyok a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar nappali jogász képzésének hallhatója. Szeretem a társasági eseményeket, így leginkább az egyetemi programokkal kapcsolatos cikkek a kedvemre valók, de egyéb érdekes témákban is szívesen készítek akár interjúkat is.
