Miként jutott el az emberiség odáig, hogy egy ilyen mondat manapság nem kelt azonnali megbotránkozást tudományos körökben? Hogy ezt megérthessük, célszerű megismerni Csányi Vilmos akadémikust és (egyik) tudományterületét, a humánetológiát. Cikkemben azt szeretném bemutatni az olvasóknak, hogy milyen folyamatok következménye a címben a feltüntetett problémafelvetés, illetve, hogy a megoldáshoz milyen szemlélettel kell(ene) hozzáállni.
Mi az a humánetológia?
Az etológia Konrad Lorenz óta sokak számára ismert tudományág, amely az állati viselkedéssel foglalkozik, és ezen belül (vagy ezen felül) helyezkedik el a humánetológia, amely az emberi viselkedést tanulmányozza. Fontos megjegyezni, hogy míg a pszichológia az egyénnel és az egyén interakcióival foglalkozik, addig a humánetológia a ma élő ember viselkedésének biológiai alapjait vizsgálja „összehasonlító evolúciós megközelítésben”. Hazánkban a humánetológia legnagyobb képviselője Csányi Vilmos Széchenyi-díjas biológus, etológus, író, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, az ELTE Etológia Tanszék alapítója, nyugdíjazásáig vezetője. Fő kutatási területe az állati és emberi viselkedés, a biológiai és kulturális evolúció kérdései és a humánetológia.
Nagy tömeg=szavannai majomcsorda?
Annak érdekében, hogy jobban megértsük, mivel is foglalatoskodik a humánetológia, egy Csányi által elmondott példával szeretnék élni. Az emberek egy csoporton belül egy bizonyos létszám alatt kulturális lényként képesek viselkedni és ez magára a csoportra is igaz. Egy meghatározott létszám fölött azonban a csoport viselkedését teljesen más törvényszerűségek definiálják, és ez hatással van az egyén viselkedésére is. Csányi szerint a kulturális lények nagy tömegben egy csapásra egy szavannai majomcsorda viselkedési mintáit kezdik el követni (pl. területvédelem, közösség védelme). Érdemes vizsgálni ennek okát, illetve azt, hogy miként változnak meg az emberi viselkedésminták, akkor, amikor nagy csoportban vagyunk. Dióhéjban ezzel a leegyszerűsített, sarkított példával lehet a legjobban szemléltetni, mivel is foglalkozik a humánetológia. Az összkép természetesen ennél jóval bonyolultabb, már eleve az is problémát jelent, hogy mekkora az a létszám, ahol az emberek csoportjai „klikkesedés” nélkül is együtt tudnak működni. Interdiszciplináris jellege miatt a humánetológia ki van szolgáltatva más tudományágak eredményeinek, hiszen ezeket vizsgálja a sajátos szemüvegén keresztül, vagyis konkrét humánetológiai kutatások nem igen léteznek.
Ősközösségektől az államokig
Az emberszabású majmok közül egynek, az embernek külön evolúciója van. A humánetológia egyik alapvető kérdése, hogy melyek lehetnek azok a tényezők, amelyek következményeként az emberi és állati evolúció szétvált. Van egy eredendő, csak az emberi fajra jellemző tulajdonság, amely lehetővé tette, hogy az ember biológiai evolúciója kulturális evolúcióvá váljon: az ember hajlandó volt egymással együttműködő egyénekből álló közösségeket létrehozni. Noha más állatfajok is alkotnak együttműködő csoportokat, az emberi közösségek azonban mégis minőségileg más kategóriába tartoznak. Az emberi közösség négy alapvető kritériuma:
- közös akciók
- közös szociális konstrukciók (szabályok)
- közös hiedelmek (gondolatok)
- hűség.
A négy kritérium közül először a hűséggel érdemes bővebben foglalkoznunk. Tulajdonképp azt jelenti, hogy az ember (és ez valóban csak az emberre jellemző tulajdonság) tudatosan képes a közösség érdekeit a saját érdekei elé helyezni. Egy valódi közösségből nem lehet kilépni és a valódi közösség nem hagyja hátra tagjait. Egy ember átlagosan 100-150 embert képes megismerni a közösségalkotáshoz megfelelő szinten. Az ősi közösségek e létszám fölött már kettéváltak. A kulturális evolúció során viszont kialakult (a közös szociális konstrukciókból fakadóan), egyfajta szociális rendszervező képességünk, így képesek voltunk/vagyunk már nagyobb létszámú csoportokat is létrehozni. Amint ezek megjelentek (pl. korai városok, városállamok) a közösséghez való feltétlen hűség már nem volt, nem lehetett többé követelmény. Egy több ezres, akár százezres város életét már nem lehet az ősi közösségek szabályaival rendszerezni, így megjelentek a szervezetek. A szervezet több dologban is különbözik a közösségtől. Ezek közül a legfontosabb, hogy egy szervezet nem követeli meg a feltétlen hűséget tagjaitól. Egy közösségnek nincs konkrét célja, csupán önmaga fenntartása. Ezzel szemben a szervezetek mindig valamilyen konkrét célt szolgálnak, vagy funkciót látnak el. E két dolog lehetővé tette azt, hogy nagyobb létszámú emberek is a célnak megfelelő koherens csoportot alkossanak. Így jöhettek létre a legnagyobb létszámú szervezetek, az államok is. A szervezetek kialakulását az ember szabálykövetési hajlandósága tette lehetővé. A szervezet a funkcióját, a funkció előállításához szükséges szabályrendszeren keresztül látja el, így a szabályok és a szervezetek nagyon szoros, egymásra oda-vissza ható kapcsolatban állnak egymással. Ezt a funkcióvezérelt szabályrendszert hívjuk technológiának. Más szemszögből nézve a technológia a dolgok előállításának módja. Az ősközösségekben is voltak már technológiák, hiszen pl. egy lándzsa elkészítését is fázisokra lehetett osztani és így több és jobb minőségű terméket tudtak előállítani. A letelepedést és a városok kialakulását is egy technológiai ugrásnak köszönhetjük, hiszen megjelent a mezőgazdaság, amely szintén nem több, mint egy bonyolult technológia. A technológia tehát lehetővé teszi, hogy rövidebb idő alatt több és jobb minőségű terméket tudjunk előteremteni. Ez magában hordozza, hogy többet gyártsunk, mint amennyire szükségünk van és ebből számos dolog következik (kereskedelem, társadalmi osztályok kialakulása, fejlődés, tudományok megjelenése stb.). A mi szempontunkból most csupán az a lényeges következmény, hogy a technológiai fejlődés szétterjedésével, napjainkban már mindent algoritmizálni próbálunk, az egész társadalom technológiává vált és kulcsfogalom lett életmódunk fenntarthatósága szempontjából a haladás.
Többet, többet, még többet
Az embert tehát a hűség és a közös szociális konstrukció létrehozásának képessége kiemelte a biológiai evolúció sodrából és teljesen újszerű módon kezdett fejlődni, ezt hívjuk kulturális evolúciónak. Ennek eredményeként szervezetek (városok, államok, cégek stb.) jöttek létre, amelyek működését technológiák segítségével lehet a leghatékonyabban szabályozni. A folyamat néhány száz generáció után szinte törvényszerűen a címben szereplő problémához vezet. A technológia segítségével eljutottunk odáig, hogy már bőven megtermeljük azt, amire szükségünk van. Az emberiség kb. 20%-a képes előállítani azt az energia, élelem, ruházat, lakóhely stb. mennyiséget, amelyre szükségünk van. Ezt hívja Csányi Vilmos a „technológia bőségszarujának”. A kérdés tehát az, hogy mit lehet kezdeni az emberiség maradék 80 %-ával? Első körben a szolgáltató szektor kezdett el fejlődni, megjelentek korábban elképzelhetetlen szakmák (műkörmös, masszőr…), továbbá a gyárakban csak azokat a tevékenységeket végzik emberi erőforrással, amelyeket jelenlegi technológia fejlettségünkön nem lehet gépiesíteni. Természetesen a folyamatos haladás magában hordozza, a bonyolultabb gépek megjelenését. Csupán idő kérdése, hogy mikor váltódnak ki a napjainkban még emberi kézzel létrehozott termékek, szolgáltatások gépekkel, robotokkal.
Van megoldás?
Cikkemnek nem célja, hogy választ találjon a címben felvetett kérdésre. Ahhoz viszont, hogy megértsük, a cím által felvetett probléma mélységét, látnunk kell, hogy milyen törvényszerűségek vezettek el idáig. A felvilágosodás kori technológiába és tudományba vetett hitet és bizalmat felváltotta szkepticizmus és az áltudomány terjedése. Az emberi társadalom nagyon nagyra nőtt és igen bonyolulttá vált, senki sem képes egy személyben átlátni az egész rendszert. A megszűnő közösségek pedig táptalajt nyújtanak azoknak az elméleteknek, amelyek nélkülöznek minden tudományos alapot. Véleményem szerint ebben a helyzetben értelmes, előremutató vitákra van szükség. Ehhez pedig a Csányi Vilmoshoz hasonló személyiségek újszerű látásmódja szükséges, különben a harmadik ipari forradalom okozta kihívásokkal csak nagyon nagy áldozatok árán tud megküzdeni az emberiség.
„…az a nagy probléma, hogy beszélünk alapjogokról, lakhatásról, de arról nem, hogy az embereknek értelmes dolgokat kell csinálniuk. 8 milliárd ember él egy borzasztóan komplex társadalomban, ahol rengeteg az akadály, az embereket pedig meg kell tanítani arra, hogy hogyan találjanak ezen körülmények között egy értelmes feladatot maguknak, amiben aktívan részt tudnak venni, ugyanis azok a társadalmak fognak megmaradni és dominálni, akik képesek a hiedelem- és viselkedéskonstrukciót úgy megfogalmazni, megformálni, hogy az egyes ember is azt érezze, hogy ő fontos és neki is kell valamit csinálnia.”
Sziasztok!
Krémer Franciska vagyok, Pécsi Állam- és Jogtudományi Kar hallgatója. Kiskorom óta foglalkoztat az irodalom és az írás egyaránt, de eddig nem volt bátorságom tollat ragadni, csak a magam mulattatására vetettem papírra egy-egy gondolatomat. Mikor megláttam, hogy a Media Iuris csapata mennyire összetartó, családként működő közeg, úgy gondoltam, szerencsét próbálok és jelentkezem…Úgy vélem, nagyon jól döntöttem. Szeretek új embereket megismerni, emberek között mozogni, csapatmunkában részt venni, extrovertált személyiségnek tartom magam. Ami a témákat illeti, elég sok minden érdekel, bele tudom ásni magam mindenféle tudományos, művészeti és kulturális kérdésekbe.
