Tudományos tények igazolják azt a feltevést, miszerint a lovaknak gyógyító erejük van nemcsak a fizikai fájdalmakra, hanem a lelki betegségekre is. Ezekről a tapasztalatokról és élményekről beszélgettem Szerdahelyi Mirjammal.
Mióta része az életednek a lovaglás, illetve mióta foglalkozol lovakkal?
Szerdahelyi Mirjam: 3 éves korom óta lovagolok, és vagyok lovak közelében. 6 éves koromban kaptam meg az első saját pónimat.
Mi az, ami megfogott a lovakban, illetve magában a lovassportban?
Szerdahelyi Mirjam: A lovak nagyon érzékeny állatok, megértőek, együtt érzők az emberrel. A ló és lovasa olyannyira azonosulni tud egymással, olyan szinten érzik ezek az állatok az emberek legapróbb rezgéseit, hogy olyan mintha folyton egy tükröt tartanának az embernek. Visszatükrözik a lelki- és mentális állapotunkat. Amikor az ember feszült és stresszes és úgy ül fel a lóra, a ló teljesen átveszi azokat az ingereket, melyet a lovas kibocsát magából, ő is feszültté és stresszessé válik. Amikor rossz napom van, oda megyek ahhoz a lóhoz, aki a legközelebb áll hozzám, és elég, hogy ha a szemébe nézek és látom rajta a megértést és az együttérzést, megkönnyíti a lelkemet az önzetlen szeretete és odaadása. A lovak tényleg bele látnak a lelkünkbe és azonosulnak velünk. A sportban az fogott meg, hogy egy ösztönlénnyel akivel összeforrt a lelkünk, megmutassuk, hogy mire vagyunk képesek. Csodálatos és eszméletlen élményt tudnak nyújtani verseny nélkül is, de ezek a megmérettetések egyfajta visszacsatolások, hogy tényleg jó páros vagyunk és építjük, segítjük egymást.
Volt olyan ló, amely meghatározó szerepet játszott az életedben?
Szerdahelyi Mirjam: A legmeghatározóbb ló az életemben az első lovam volt, aki igazából egy póni. Amikor megláttam először a karácsonyi ajándékom, azt hittem, hogy a szüleim egy plüss lovat vettek nekem, de egyszer csak megfordult és rám nézett. Levegőt sem tudtam venni, hanem csak néztem a nagy szemeibe és elkezdtem sírni. Vele tanultam meg mindent, hogy mindig szüksége van rám, ahogy nekem is rá, az összes élményem hozzá köthető és emlékszem minden pillanatra, amit vele éltem át. Róla estem le életemben először, de ő adta át a szabadság igazi érzését. Mindig elkényeztettük, mert ő volt a család első lova. Először nem volt karámja, így az egész udvar az övé volt, mindig jött a bejárati ajtóhoz és nyerített nekünk, amikor répát szeretett volna enni. Rengeteget foglalkoztam vele, minden időmet vele töltöttem és annyi csodálatos élménnyel ajándékozott meg, hogy neki köszönhetem a lovak iránti szeretetemet és teljes odaadásomat. Megtanított arra, hogy mindig szüksége van rám, nem hagyhatom magára, hiszen ki van szolgáltatva nekem. Nagyon sokáig lovagoltam rajta, kiscsikója is született nálunk. Vele volt az első amatőr fogathajtó versenyem is, amin elhoztuk a második helyezést. Mindig figyelt rám, amikor ügyetlen voltam, és mikor már majdnem lecsúsztam róla, azonnal megállt és megvárta, hogy elhelyezkedjem rajta. Nagyon sokáig élt velem és az utolsó pillanatig tanított és formálta a személyiségem. Sajnos idős kora miatt távozott el és végtelen legelőkön el már, de soha nem fogom elfelejteni a rengeteg felejthetetlen élményt, amit ő adott nekem, és amire megtanított. Mindig is bennem lesz, ahogy a kis csámpás járásával sétált mellettem.
Hogyan tudnád leírni a lovas és ló közötti viszonyt? Csak egy „eszköz” vagy inkább társként tekintesz rá?
Szerdahelyi Mirjam: Mindkettő előfordul. Vannak lovasok, akik csak eszközként tekintenek rájuk, akiket ki lehet használni és kizsigerelni. A legtöbben azonban egy társat látnak bennük és magasabb szintre sorolják őket. Mind mentálisan mind lelkileg sokat foglalkoznak velük.
Sok helyen olvassuk, hogy a lovaglásnak gyógyító ereje van. Éreztél magadon lovaglás után lelki vagy akár testi gyógyulást?
Szerdahelyi Mirjam: Igazából mindkettőt éreztem magamon. Testi gyógyulásként a testtartásomat és az egyensúlyérzékemet javította, a koncetrációs képességemet és a figyelem megosztásomat fejlesztette. Lelki gyógyulást szinte minden lovaglás után tapasztalok, mert amikor felülök a lóra, muszáj levetkőznöm a negatív gondolataimat és gondjaimat, mert ha hatalmába kerít, a ló megérzi és átveszi a nyomasztó hangulatot. Amikor felülök a lóra, a lelkem megnyugszik és összehangolódik az állat lelkével, és ha odafigyelek rá, és a gondolataim tiszták, én is megérzem az ő hangulatát és lelki állapotát. Az elmém csak köré fonódik és hirtelen minden probléma megszűnik létezni, mert akkor az a legfontosabb dolgom, hogy úgy lovagoljam és bánjak vele, ahogy neki a legegészségesebb, és fejlesztő hatással legyen rá és rám is. Felszabadító érzés, amikor rajta/rajtuk ülök és a lelkem szárnyal vele amikor ő is felszabadult.
Mik a céljaid a jövőre nézve? Esetleg egy saját lovarda?
Szerdahelyi Mirjam: Jövőbeli célom leginkább az, hogy lovakat képezzek ki, és edzek. Edzősködéssel is szeretnék foglalkozni azért, hogy a hozzám hasonló embereket tudjam fejleszteni, ahogy jelenleg engem is fejlesztenek. Saját lovardán konkrétan meg nem gondolkodtam, de ez a jövő rejtélye.
Köszönöm az interjút, és további sok sikert kívánok!
Sziasztok!
Krémer Franciska vagyok, Pécsi Állam- és Jogtudományi Kar hallgatója. Kiskorom óta foglalkoztat az irodalom és az írás egyaránt, de eddig nem volt bátorságom tollat ragadni, csak a magam mulattatására vetettem papírra egy-egy gondolatomat. Mikor megláttam, hogy a Media Iuris csapata mennyire összetartó, családként működő közeg, úgy gondoltam, szerencsét próbálok és jelentkezem…Úgy vélem, nagyon jól döntöttem. Szeretek új embereket megismerni, emberek között mozogni, csapatmunkában részt venni, extrovertált személyiségnek tartom magam. Ami a témákat illeti, elég sok minden érdekel, bele tudom ásni magam mindenféle tudományos, művészeti és kulturális kérdésekbe.
