[metaslider id="9331"]

Milyen evészavarok léteznek?

A mindennapjainkban az étkezési zavarok nagyon elterjedtek. Ez nagyrészt a média miatt van, ugyanis mindig a tökéletességet tükrözi, az álom testet, ami legtöbbször nem is az igazság. Nem csak a kamaszokat, hanem a felnőtt embereket is képesek becsapni ezzel és teljesen megzavarnak mindenkit. De néha a hanyagság vagy egy másik betegségnek az eredménye is lehet.

Anorexia

Anorexia vagy ahogyan még szokták hívni: lelki eredetű kóros lesoványodás. Nem szervi betegségnek kategorizálják. Az ebben szenvedők nagyon vékonyak, de mégis kövérnek érzik magukat. Egyes testrészeiket nagyobbnak látják, eltorzult a látásuk. Állandó rettegésben élnek, hogy elhíznak, hiába saját arányaihoz képest testsúlyuk alacsonyabb a kelleténél. 

Érintettek 95%-a nő és általában a kamasz, illetve a huszonévesek körében szokott előfordulni. Jellemző, hogy egy erősebb diétával kezdődik, amit betartanak és már megszokássá válik számukra. A diéta végén ugyan úgy azokat az ételeket fogja inkább fogyasztani, mint előtte, mert ahhoz van szokva. Ezek legtöbbször alacsony kalóriaszámú ételek. Emellett az edzés is sokszor fontos náluk és akár képesek lemondani egy baráti találkozót, csak azért, hogy tudjanak sportolni. Még ha nagyon fáradtak, akkor is edzenek, mert különben bűntudatuk lesz. Viszont, ha ezeket megcsinálják akkor elégedetten és büszkén fekszenek le. 

Annyira a testükre teszik a hangsúlyt, hogy sokszor megfeledkeznek a körülöttük lévő dolgokról és akár nagyobb személyiségi változáson mehetnek keresztül. Jellemző rájuk a dac és az ellenállás, ezen kívül pszichés problémák is felléphetnek, ilyen: a depresszió, a maximalizmus, az alacsony önértékelés, az alvásproblémák, és a memóriazavar. Ráadásul akár életveszélyes is lehet, mivel az alacsony testtömeg miatt, csökken a testhőmérséklet, vérnyomás és szívritmus zavarhoz vezethet. 

Bulimia

Leginkább fiatal felnőtt korban szokott előfordulni ez a pszichoszomatikus betegség. Egy falási rohammal kezdődik, ami lehet stressz, unalom vagy alkoholfogyasztás miatt. Ilyenkor az illetők általában magas kalóriaszámú ételeket fogyasztanak és nem tudják kontrollálni a mennyiséget. Ez történhet akár hirtelen, vagy lassú órákig tartó étel fogyasztással is. A végén teljesen tele érzik magukat és elmúlik az a tátongó üresség, de a helyére a bűntudat kerül. Úgy érzik, hogy tenniük kell valamit ellene, ezért meghánytatják magukat, hashajtót vesznek be, koplalnak, vagy elkezdik a túledzést. Ez odáig is eljuthat, hogy egy szokássá válik számukra és egy úgymond ördögi körbe kerülnek. 

Külső szemszöggel nem lehet észrevenni a bulimiát, mert súlyváltozás nem történik. Általában titokban egyedül esznek, ezért a velük élők is ritkán szúrják ki. 

Falásroham

Hasonlóan a bulimiához, az ebben szenvedők addig esznek míg bírnak, de náluk nem jelentkezik a bűntudat. Van mikor nem is éhesek még is esznek. Főleg magukban étkeznek ők is, mert szégyellnek mások előtt enni. Jellemző rájuk az is, hogy nagyon rövid idő alatt képesek hatalmas adagokat elpusztítani. Mivel itt nem tesznek semmit sem, így sokkal több kalória kerül beléjük, mint, amit el tudnak égetni. A falászavarban szenvedők fele elhízott. 

Kialakulásának több tényezője is lehet, akár pszichés, fizikai jellegű vagy betegség miatt alakult ki. 

Ortorexia

A betegek kényszeresen túlságosan sokat fogyasztanak egészséges ételeket. Nem a mennyiség, hanem a minőség számít nekik. Esetek nagy százalékában kezdetben csak oda figyelnek az étkezésükre, ami átcsap végül egy megszállottság. Ha elérik a kívánt alakot, amiért küzdöttek, akkor is meghagyják ezt az életstílus és aki nem követi azt képesek lenézni is akár. Valami oknál fogva nem úgy sikerül az az napi étkezésük, mint azt ők előre kitervelték bűntudatuk lesz. Sokszor annyira elfajul már, hogy alapvető élelmiszereket, amikre szükségük lenne azt elhagyják és sokkal válogatósabbak lesznek. 

Az evészavar egy pszichés betegség, amit kezelni kell, mert sokat tud ártani az emberi testnek, illetve léleknek. Érdemes az ebben szenvedők mellett kiállni és támogatni őket, viszont, ha magadra ismertél valamelyikben, érdemes egy szakorvost vagy háziorvost megkeresni. 

 

Források: 1, 2, 3, 4, 5

EnglishGermanHungarian