Nem tudom, ki hogy van vele, de én rajongok az animációs filmekért, amely alól a Kung Fu Panda sem kivétel. A mesefilm meghozta a kedvemet egy pandákról szóló cikk írásához. De mitől is olyan különlegesek és felbecsülhetetlenek ezek a teremtmények Kína számára?
Kölcsönpanda
Elsőre furcsának tűnhet, de így van: óriáspandát nem lehet vásárolni. Az állatkertek Kínától bérlik az állatokat, ami pandánként évi egymillió dollár tízéves távra. Mivel a faj csak Kínában őshonos és ott is védettnek (pontosabban most már inkább sebezhetőnek) számít, – vadon körülbelül 2000 példány, míg fogságban 400 példány él – így magánszemélyek szóba se jöhetnek. Érdekesség, hogy 1972-ben Mao Ce-tung Nixon elnök feleségének ajándékozott két példányt, aki pedig a washingtoni állatkertnek adományozta őket. Az állatokat kitörő örömmel fogadták a látogatók, ugyanis jóideje nem lehetett pandákat látni Amerikában. Ezek után a kínai állam rendszeresen adakozott nyugati és japán állatkerteknek óriáspandák formájában – pandadiplomácia címszó alatt. Az osztogatásnak az lett az eredménye, hogy kritikusan lecsökkent a számuk, ezután vezették be a pandabérlést.

Vegán húsevők
A pandák emésztőrendszere eredetileg húsevésre fejlődött ki, de évmilliókkal ezelőtt valamely oknál fogva átszoktak a bambusz friss hajtásaira, mely azóta is egyetlen táplálékuk. Emésztésük nagyon rosszul dolgozza fel ezt a növényt, folyamatosan enniük kell, napi szinten akár 40 kg bambuszt is elfogyaszthatnak. Ez az információ elég kellemetlen lehet az állatkertek számára: nem elég, hogy fizethetik az évi bérleti díjat, de még az etetésük is rendkívül költséges. Arról nem is beszélve, hogy mennyit kell utánuk takarítani, ugyanis a pandáknak rendkívül gyors az anyagcseréjük.
Lusta óriások és utódaik
Az óriáspandák nőstényei egy évben mindössze egyetlen napig termékenyek, ez is közrejátszhat abban, miért is ilyen ritka ez a faj. A kölykök csaknem kopaszon és rózsaszínűen jönnek a világra, majd háromhetesen kezdik felvenni jellegzetes színkombinációjukat. Ha ikerpandák születnek, gyakori, hogy az anya csak az egyikőjüket kezdi el felnevelni, a másik gondozókra szorul. Kéthónaposan megtanulnak fára mászni és úszni, persze ezek a játékos tevékenységek felnőttkorukra leginkább egyhelyben üldögélésre, evésre és alvásra módosulnak. Ez a legendás lustaság is a szaporodásuk ellen dolgozik.

Kiismerhetetlen rejtőzködők
A pandákat rendkívül nehéz megfigyelni természetes környezetükben, de a Michigan Állami Egyetem pár éve közzétette Ursus nevű szakfolyóiratában legújabb kutatási eredményét, miszerint ez a medveféle nem magányosan tengeti napjait, hanem társas lény. A szagjeleik vizsgálata nyomán derült fény arra, hogy sokkal több időt töltenek egymás társaságában, mint ahogy azt a kutatók gondolták. A párzási időszakon kívül rokonaik társaságát élvezik jobban, míg párzási időszakban kiszakadnak ebből a kötelékből, emiatt elkerülhető a beltenyészet. Az ilyen és ehhez hasonló kutatások a jövőben segítenek egy biztonságos életteret kialakítani a pandák számára.
Barna alfaj
Igaz, hogy a pandák egyik legismertebb jellemvonása a fekete-fehér szín, de létezik egy barna-fehér alfaja is, a Csinling-panda. Az 1960-as években fedezték fel őket, de csak 2005-től lettek külön alfajként elismerve. A barna pandák a Csinling-hegységben élnek, amely 1300-3000 méter közötti tengerszint feletti magasságban található meg. Bundájuknak színe a beltenyészet következménye lehet, hiszen ez a maximum száz egyedet számláló kis pandacsoport elzártan él és már egy ideje nem érintkezett más fajtársakkal. A barna színen kívül más látható jelei is vannak különbözőségüknek. Például termetük és koponyájuk is kisebb, mint fekete-fehér társaiknak, illetve szemfoltjaik sem a szemük körül, hanem az alsószemhéj alatt helyezkednek el.

Vörös macskamedve
Végezetül pedig zárjuk a kört Shifu mesterrel, – ha már a Kung Fu pandából merítettem a cikkötletet – aki a vörös macskamedvék, avagy kis pandák közé tartozik. A panda név eredetileg őket illette, még a 19. században nevezték el őket a punja, azaz „bambuszevő” kifejezésből. Rokon fajnak tartották őket az óriáspandákkal, de utólag kiderült, hogy nem teljesen azok. Sajnos természetes élőhelyük folyamatosan csökken a fakitermelés miatt, illetve szőrméjük miatt vadásszák őket, melyből sapkák és ecsetek készülnek. A Természetvédelmi Világszövetség a súlyosan veszélyeztetett kategóriába sorolta a fajt, így az összes olyan országban, melyben elterjedt, védelmet élvez.

Források:
https://telex.hu/eszkombajn/2022/08/29/a-vilag-osszes-pandaja-a-kinai-allam-tulajdona
https://www.agraroldal.hu/panda.html
https://hu.wikipedia.org/wiki/Csinling-panda
https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%93ri%C3%A1spanda
Képek forrásai:
https://www.filmtekercs.hu/wp-content/uploads/2016/06/kungfupanda3-e1660473844974-990×556.jpg
https://d1y822qhq55g6.cloudfront.net/default/white-house-pets-02-08.jpg
https://static.dw.com/image/62913875_605.jpg
https://sokszinuvidek.24.hu/app/uploads/sites/11/2016/10/abandoned-brown-panda-qizai-4-1.jpg
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/5/5b/A_Kis_Panda.jpg
