[metaslider id="9331"]

Zseni születik – de mégis hogyan?

Akár tanulmányaink alatt, akár a különböző médiafelületeken vagy akár a mindennapokban is találkozhatunk olyan hírekkel vagy érdekességekkel, amelyek egy-egy újabban felfedezett géniuszt mutatnak be. Ilyen volt Mozart, aki már öt évesen komponált, vagy a kislány, akinek már kétévesen kiállítása nyílt, illetve akár a fiú, aki már 17 évesen főiskolai oktató lett. Zseni, géniusz, csodagyerek, tehetség – mégis, mit jelentek ezek a kifejezések? Kit nevezünk 2021-ben zseninek? 

zseniA következő meghatározás szerint a zseni „rendkívüli tehetség, olyan kiemelkedő megfigyelési és gondolkodási képességgel rendelkező személy, aki a különlegesen jó ötleteit, megoldásait képes kitartó munkával valóra váltani.” Zsenik mindig is voltak, és remélhetőleg mindig is lesznek. De kire húzható rá az, hogy zseni? Születni kell rá, vagy az életkörülmények hozzák ki az emberből a hihetetlen tehetséget? Már századokkal korábban is számos filozófus fantáziáját bolygatta ez a kérdéskör: mivel a filozófia alapvetően az emberrel és az élettel foglalkozik, így a felvilágosodás idején ez a téma sem kerülte el a kor nagy gondolkodóinak figyelmét. Fontos megjegyezni, hogy a klasszicizmust felváltó romantika korszaka Európa szerte mind az életfelfogáson, mind pedig a tolerancián is változtatott. Az egységes világképet és az általánosan elfogadott értékeket felváltotta a szubjektivitás, miszerint valaminek a megítélése, élvezete, úgy mind egyes fogalmak (például a „szépség”), mindenkinél más és változó. Ebből kifolyólag létezett egy elképzelés, amely alapján egyes zsenik alkotása befolyásolja és formálja az adott korszak ízlésének az irányát. „A zseni az az alkotó, aki új dolgokat képet létrehozni, újféle témákat hoz be, új módszerekkel dolgozik, akár új műfajokat is alkot… olyan ember, aki egy adott korban újat tud mutatni, olyat, amit senki mást, úgy, ahogy senki más. Olyan építő jellegű dolgot, ami egy közösséget, egy területet, vagy akár az egész emberiséget előremozdítja.” Mint azt már korábban is említettem, zsenik mindig is voltak – tény, hogy a történelem során pár évszázaddal korábban valószínűsíthetően „könnyebb” lehetett kitűnni újabbnál újabb felfedezésekkel, addig soha nem látott tehetséggel. Bár még 2021-ben is lehet találkozni hihetetlen dolgokkal, számuk egyre kevesebb. Ez következhet abból, hogy elődeink már számos dolog nyitját megfejtették, rengeteg elméletet alkottak meg és dolgot találtak fel. Szerencse, hogy a világ tele van furcsábbnál furcsább jelenésekkel, így mindig lesz esélye egy-egy személynek valami újat mutatni. 

De mégis, miből ismerhető fel, ha valaki kiemelkedőbb társainál? Miben mérik a zsenialitást? Különböző elméletek szerint a zsenialitás már kisgyermekkorban is észrevehető – bár sokan összekeverik a zsenialitást „szimpla” koraérettséggel vagy fejlettebb készségekkel. Árulkodó jelnek számít minden olyan dolog, ami az átlagostól merőben eltér –  ha valaki rövidebb idő alatt sajátít el egyes dolgokat, gyorsabban, ügyesebben. Ilyennek számít, ha a baba már 14 hónapos kora előtt megtanul beszélni, mondatokat alkotni, lekötik a mesék és a könyvek. Ha már fél éves koruk előtt képesek lábra állni, illetve sétálni, ez is szintén egy jele lehet annak, hogy a pici a továbbiakban is korábban fog elérni egyes fejlődési mérföldköveket, mint társai. A makacsság, az önkifejezés, a könnyű és hathatós kapcsolatteremtés mind emberekkel, mind állatokkal, az állandó és kizökkenthetetlen figyelem és fókusz és a kevesebb alvásigény is ilyen jeleknek számítandók. Összefoglalva, zseninek vagy géniusznak kisgyermekkorban az a gyerek számít, „aki hamarabb vagy jobb szinten teljesít mindent a társaihoz képest”.  Persze ezek a tulajdonságok sem garanciák semmire: nem kiszámítható, melyik csodagyerekből lesz a jövő kiemelkedő feltalálója, és melyik gyermek fog a továbbiakban „átlagosan” fejlődni.

Számos olyan példa van, amikor egy-egy gyermek zsenialitása mellé párosul valamilyen mentális probléma. Gyarmathy Éva, az MTA Pszichológiai Kutatóintézet kutatója egyik tanulmányában megemlíti, hogy rengeteg zseniként számon tartott ember kiemelkedő képességű savant volt. A savant-szindróma egy olyan viszonylag ritka állapot, amely szerint egyes mentális problémával élő személyeknek bizonyos területeken kiemelkedő képességeik vannak. Ez a mentális probléma lehet autizmus vagy értelmi fogyatékosság, a savant emberek IQ-ja jóval az átlag felett áll, ellenben csak kevés az olyan terület, ahol meglehetősen figyelemreméltó eredményeket érhetnek el: „Zene (általában zongora), képzőművészet (rajz, szobrászat) naptári számolás (egy-egy nap a hét melyik napjára esik), számolás (alapműveletek), térképemlékezet, távolságok megítélése, időérzék. A kiemelkedően jó emlékezőképesség minden savantra jellemző” – írja a tanulmányában Gyarmathy Éva. Sok szülő azért nem meri elvinni a gyermekét szakértőhöz, mert fél, hogy a korábban csodagyerekként „diagnosztizált” baba valamilyen mentális problémában szenved. Ajánlott minél előbb utánajárni az átlagtól való eltérés mértékének, hiszen lehet, hogy a korábban felállított zsenialitás valójában valamilyen idegrendszeri fejlődési rendellenesség, például autizmus. Az autisták csupán egy töredéke rendelkezik kiemelkedő képességgel, az Asperger szindrómás gyermekek általában valamilyen kötött, speciális érdeklődéssel rendelkeznek. Azért ajánlott utánajárni a kondícióknak, mert ezekben az esetekben minél előbb el kell kezdeni fejleszteni a szociális készségeket annak érdekében, hogy a gyermek a későbbiekben könnyebben tudjon beilleszkedni egy közösségbe, vagy a társadalomba. Fontos a kellő mennyiségű odafigyelés, ami által könnyebben ki lehet szűrni az esetleges különbségeket zsenialitás és más kondíciók között; mégis, minden esetben az a legjobb megoldás, ha szakember állítja fel a diagnózist.

források: 1,2,3

EnglishGermanHungarian