[metaslider id="9331"]

Zero waste életmód – alternatívák

A zero waste, mint kifejezés azt jelenti, hogy nulla hulladék. Ez önmagában egy életmódnak betudható, ami inkább a hulladék keletkezésének a megelőzésére hajaz, nem az utólagos újra hasznosításra. A cél, hogy minél kevesebb hulladékot termeljünk, amire otthonainkban is különös figyelmet tudunk szentelni.

Mi is az a zero waste életmód? 

A hangsúly azon van, hogy próbáljunk inkább olyan termékeket vásárolni, amik környezetbarátok, és huzamosabb ideig tudjuk őket alkalmazni. Nem egyszer használatos alternatívák ezek, hanem időtállóak. A lényege, hogy mindent használjunk újra és újra, ha a termék betölti az eredeti rendeltetését, utána is hasznos legyen a természet számára. Ha a pozitívumait nézzük rögtön eszünkbe jut, hogy ez a pénztárcánknak milyen jó és hasznos megoldás. A Földet is segíteni tudjuk ennek az életmódnak az elsajátításával, vagy csupán egy kisebb odafigyeléssel. Csökkenthetjük a szemetet, a káros haszontalan anyagokat, amit az élőhelyünk meg fog köszönni. Ehhez szükséges egyfajta tudatos tervezés, ami bennünket is fejleszt, illetve segít abban, hogy a túlfogyasztás jelenségét csökkentsük, valamint, hogy ne pazaroljunk.

Hogy sajátítsuk el?

Nagyon jó kezdés az, hogy valaki talál egy okot arra, hogy miért is szeretné elsajátítani ezt az életmódot és belevágni ebbe a szépen lassan végbemenő változásba. A másik nagyon fontos összetevő a motiváció, ami tovább visz az utunkon. Fontos feltérképezni, hogy végül is mi található otthon a szemetesben. Innen már ki lehet indulni, hogy mik azok, amiket le lehetne cserélni egy másik, hulladékmentes alternatívára. El kell kezdeni szelektíven gyűjteni a hulladékot, de a lényeg, mint már említettem azon van, hogy hulladék ne keletkezzen, bár ezt nagyon nehéz kiküszöbölni. Ennek ellenére a lehetőségek tárháza igen bőnek bizonyul. A hulladéknak a megfelelő kezelése elengedhetetlen. Természetesen oda kell figyelnünk arra, hogy kevesebbet vásároljunk, mint az életmódváltás előtt. Rengeteg mindenre nem is lenne szükségünk, amit megveszünk. Fontos eltekinteni a feleslegesebbnél feleslegesebb eszközöktől, termékektől és azt megvásárolni, ami igazán szükséges egy háztartásban és figyelni arra, hogy az egy hulladékmentes verzióban mutatkozzon meg. 

Le kell mondani az egyszer használatos dolgokról. Egy étteremben is különös figyelmet kell erre fordítani, akár a limonádénkban lévő szívószál vonatkozásában, de bevásárláskor is fontos, hogy a megvenni kívánt termékeket mibe fogjuk szállítani, amire a vászontáskák, az ételhordók, a befőttesüvegek szuper megoldások. A termékek csomagolását nem tudjuk befolyásolni, viszont arra tudunk törekedni, hogy olyan anyagból készüljenek, ami újrahasznosítható, mint az üveg és a papír. A műanyagot mindenféleképpen kerüljük. Különböző szórólapokat, névjegykártyákat, napilapokat hasznosabb kiküszöbölni a jobb cél érdekében. 

Lehetőség van a komposztálásra is. Érdemes otthon is körbe nézni, hátha már is van pár eszköz, amit majd a későbbiekben be lehet vetni. Akár egy megfelelő anyag ahhoz, hogy táskát gyártsunk belőle, vagy bármi olyat, ami segítheti a bevásárlásunkat, termékeink tárolását. Nem kell mindennek rögtön a kukában landolnia. Ha van lehetőség arra, hogy megjavítsuk, akkor tegyünk úgy. 

Sok ember járt már turkálóban, ahol más emberek által használt ruhákat lehet beszerezni teljesen megfelelő és működőképes állapotban, nem beszélve a szuper árakról. Ne féljünk ilyen ruhákat vásárolni, sokszor kincsekre lehet szert tenni. Az újszülöttek nagyon hamar kinövik a drága ruhácskáikat, hisz nagyon gyorsan felcserepednek. Sajnálatos lenne, ha rögtön a kukában kötnének ki ezek, így inkább éljünk vagy az eladásukkal vagy az elajándékozásukkal, eladományozásukkal. Nagyon sok olyan család van, akiknek a megélhetése egyre nehezebbé válik, nem beszélve most a pandémiás időszakról, ők biztosan örülnének egy-két jó állapotban lévő ruhadarabnak. Rengeteg garázsvásárt rendeznek az emberek, bolhapiacon való nézelődésre is van lehetőség, a vasárnaponként megnyíló vásár is remek lehetőségeket rejt magában, hogy másodkézből tegyünk szert valamire, amire szükségünk van. Az internetes platformok is kínálnak alkalmat arra, hogy megváljon az ember a már nem használt dolgaitól, nem is muszáj kimenni az utcára, ha ilyen cél lebegne a szemünk előtt. Mind a szépségápolás, mind a takarítás tekintetében találunk hulladékmentes megoldásokat. Természetesen, ha vannak körülöttünk olyan emberek, akik szívesen részt vesznek ebben, akkor sokkal könnyebb a váltás. Meg tudjuk egymással osztani a tapasztalatokat, tippekkel, ötletekkel bombázni a másikat és buzdítani az út során.

Még több alternatíva…

A nők életében a menstruáció egy nagyon fontos dolog. Nem szabad elfelejteni, hogy sajnos a menzesszel is rendkívül sok szemét keletkezik. Nem csak a betét, a tampon vonatkozásában, de a csomagolásuk is számottevő. Milyen más lehetőségek vannak még? 

Hallottatok már a mosható betétekről, az intim kehelyről, a menstruációs bugyiról, vagy a mosható tamponról? Nem mindenkinek ugyanaz a termék válik be, nem mindenki tud mindennel azonosulni, de ha valaki ilyen lehetőségekben gondolkodik az válogathat, hisz a világ fejlődik és egyre újabb és újabb termékek kerülnek piacra.

A takarítás tekintetében is szuper hulladékmentes megoldásokkal találkozunk. A mosáshoz használhatunk mosódiót vagy mosószódát, illetve öblítőnek ecetet is. A mosogatáshoz, edények súrolásához is különböző eszközök állnak rendelkezésünkre, mint a luffa szivacs. Nem szabad elfelejteni a szódabikarbónát és az ecetet sem, mint segítők a háznak a takarításnál, a drága szerek helyett. A rongyok kitűnően tudják helyettesíteni a papírtörlőt.

Sok-sok webáruház áll a rendelkezésünkre a témával kapcsolatban, ahol a megfelelő kellékeket be tudjuk szerezni az új életmódunkhoz, illet platformok, ahol tudunk tájékozódni. Magyarországon is megtalálhatók olyan boltok, amik kifejezetten ügyelnek erre és sokkal könnyebbé varázsolhatják vásárlásunkat. Ne féljünk az újtól, mentsük meg a Földet együtt!

 

 

 

Források: 1, 2, 3, 4, 5, 6

EnglishGermanHungarian