Azt gondolhatnánk, hogy a függetlenség csupán egy történelmi fogalom, amelynek a mai modern világban már nincs jelentősége, azonban napjainkban is egy igen fontos és háborúkat indító, fenntartó és lezáró jelenség. Egy-két példát szinte mindenki tud mondani a függetlenségért folytatott küzdelmek sokaságából, ám rengeteg olyan állam is létezik, amelyek ezen áhított célt mostanáig sem voltak képesek elérni más-más okokból. Számos olyan országot szeretnék bemutatni számotokra, amelyek mai napig a függetlenségükért küzdenek, de ezt nem egy cikkbe sűrítve, hanem cikksorozat formájában. Így mutatom be történeteiket, helyzetüket, küzdelmeiket és eredményeiket. A sorozat első részében Afrikába kalauzolom az olvasót, azon belül is az angol anyanyelvű Ambazóniába. Ez az ország már évek óta küzd azért, hogy függetlenné váljon.
Kezdetek
Afrika területeit a gyarmatosítások idején idegen nagyhatalmak foglalták el, és szabdalták szét a népességet. A kameruni térség sem maradt érintetlenül, 1884-től a németekhez tartozott, bár az angolokkal erről csak nehezen tudtak megegyezni. Egészen az első világháborúig német hatalom alá tartoztak az itt élők, ám ezután a békefeltételek sokat változtattak a dolgok állásán: Németország elveszítette Kamerunt, amit ezután szétosztottak az angolok és a franciák között. Az újabb világégés után a helyzet újra megváltozott, no nem csak a kameruni térségben, hanem egész Afrikában, mivel a gyarmattartó hatalmak kivonultak a kontinens nagy részéről. Napjaink Kamerunja 1961. október elsején alakult meg többségében francia és angol anyanyelvű lakosokkal. E két nyelvhasználat azonban kettévágta a népességet, és felvetődött a kérdés, miszerint az angolul beszélők hova tartozzanak: a szomszédos (szintén angolul beszélő) Nigériához, vagy maradjanak együtt Kamerunnal? Népszavazást indítottak, minek eredményeként nem csatlakoztak Nigériához, hanem a határvonalakat illetően maradt minden a régiben, noha érdemes hozzátenni, hogy a függetlenség, amit valójában szerettek volna, nem volt opció. Kompromisszumként szövetségi köztársaságként működtek tovább, ahol mindkét anyanyelvű nép közösen döntött az állam működéséről. Érdemes ezt a döntést másik oldalról is alátámasztani, miszerint a terület azért nem döntött végül szomszédja mellett, mivel attól féltek, a hatalmas számú nigériai lakosság mellett a csekély népességű csatolt rész nem tudná megfelelően érvényesíteni érdekeit, és el lenne nyomva a többség által.
A kommunistáktól a függetlenségig
A harmonikus állapot és rendszer csupán 1972-ig tartott a kommunisták megjelenése miatt. Bevezetésre került az egypártrendszer, a szövetségi köztársaságot megszüntették, és egy az egyben egyesítették az országot. Gondolhatnánk, hogy ez a kommunisták műve volt, azonban ez tévedés lenne, mivel a francia nyelvű és támogatottságú vezetés félt maguktól a kommunistáktól. Az egypártrendszerrel próbálták megakadályozni azt, hogy egyáltalán egy ilyen vagy ehhez hasonló ideológiájú párt létrejöjjön, és így átvegye a hatalmat. A nagy változás a nemzeti zászlóban is megjelent, mivel addig két csillag díszelgett rajta, a változást követően azonban csak egy. Érdekesség ennél a politikai lépésnél az is, hogy az új alkotmány elfogadásához népszavazást rendeltek el, ahol 99,9 százalék megszavazta az újítást. A ’90-es években visszavezetésre került a többpártrendszer, ami ahhoz vezetett, hogy az elnyomott angolok képviseletében fellépő anglofón pártok visszakövetelték régi alkotmányukat, ennek hiányában pedig elszakadással fenyegetőztek. Az ügy sokáig, egészen 2016-ig nem vezetett sehová, ekkor azonban tüntetések kezdődtek, amelyek hátterében tanárok és jogászok álltak. A vezetés ezt nem hagyta annyiban (példának okáért kikapcsolták az internetet), de nem tudta elhallgattatni az elégedetlenkedőket. 2017. október elsején az angol nyelvű területeken kikiáltották a függetlenségüket és Ambazónia létrejöttét.
Hol tart ma a konfliktus?
Sajnos az emiatt kitört háború a mai napig nem ért véget a térségben, ahol leginkább gerillaharcosok csapnak össze időközönként. A halálos áldozatok száma azóta meghaladta a háromezret, és több, mint félmillió lakosnak kellett elhagynia otthonát. A szörnyűségeket kezdetben a kormányzati erők követték el az elszakadni vágyókkal szemben, ez azonban az évek során megváltozott, így már az ambazóniai szeparatista csoportok jelentenek nagyobb bajt a lakosságra nézve. A fiatalok alkotta bandák valójában erőszakszervezetek, akik különféle brutális módokon tartják fenn magukat. Erre példa a rengeteg betörés és emberrablás, ahol úgy jutnak vagyonhoz, hogy csupán pénzért hajlandóak elengedni az áldozatot. Az értelmiségiek egy egész generációért aggódnak, akik fiatalok és akiknek az egész életük egy szinte elérhetetlen célért való harcról szól, ami semmi mást nem tartogat, csak végtelen erőszakot és halált. Kontroll felettük nincs, az iskolák és szinte minden más a térségben bezárt, a nép magára maradt. Az óriási zűrzavar és káosz vége nehezen látható, mivel a vezetők nagyrésze börtönben ül, így nincs, aki érdemben irányítsa a lakosságot. Ennek köszönhető az is, hogy a már említett fiatal csoportok minden cél nélkül lövöldözhetnek a dzsungelben gerillaharcosként. Az országrész (vagy ország?) instabil állapotát alátámasztja az is, hogy a kriptovalutát ismerik el pénznemükként, nemzeti valutaként (ambacoint).
Képek forrásai: kiemelt, 1, 2, 3
Sziasztok! Molnár Nadin vagyok, jogász szakos hallgató a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Elsőéves korom óta szerkesztőként tevékenykedek a Media Iurisnál, ahol igyekszem mindig változatos, aktuális és érdekes cikkekkel lekötni az olvasók figyelmét. Az írás már nagyon régóta fontos szerepet tölt be az életemben, ezért boldog vagyok, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy gondolataimat másokkal ilyen módon is megoszthassam.
