[metaslider id="9331"]

Verstappen végre a dobogón

Mint tudjuk, nem kellett sok Max Verstappen számára ahhoz, hogy a Bahreini-nagydíjon, a dobogó legtetején ünnepelhessen. Hiába sikerült Lewis Hamiltont megelőznie, a hollandnak vissza kellett adnia az angol helyét, ugyanis szabálytalannak vélte a FIA az előzést. 

Április 18-án Imolában került megrendezésre az idei második verseny. A pole-pozíciót Hamilton szerezte meg, utána Sergio Perez indulhatott, aki idén a  Red Bull versenyzője. A harmadikként – Perez csapattársa –  Verstappen indulhatott el. 

Már az elején átvette Max az első helyet. Ügyesen védte meg a pozícióját Hamilton ellen, aki túlságosan is erőszakos volt, és az ő hibájából rongálódott meg az első szárnya. Semmiféle szabálytalanság nem történt. Ezután jöhetett volna egy csata kettejük között, azonban Hamilton nagyot hibázott. Megcsúszott és kiment a sóderágyba, ahol az első szárnya teljesen megsérült. Abban a pillanatban mindenki azt hihette, hogy ezzel befejeződött a versenye, de ő nem adta fel, és kitolatott, ami ugyebár csak a pályán tilos. Sikeresen a boxutcába ment, és új szárnyat és gumikat kapott. A kilencedik helyről, a második helyre jött fel, és övé lett a leggyorsabb kör is, amivel a pontverseny első helyén maradt. A hétszeres világbajnok a kisodródása nélkül sem érhette volna el az első helyet, mert Verstappen nagyon jó tempót diktált. A piros zászlós újraindítás előtt Maxnak volt egy apró hibája, de így sem vihette senki el a győzelmét. 

Carlos Sainznak nem az elvárása szerint alakult az időmérője, mert csak a 11. helyet érte el. A vasárnapi eső számára nagy lehetőséget adott, mivel ekkor mindig jobban teljesít, és ezt most is bizonyította az 5. hellyel. A csapattársával is elégedett lehet a Ferrari, mert a negyedik helyen ért célba. Az biztos, hogy Leclerc és Norris szándékosan dolgoztak össze, amikor Hamilton próbálta megelőzni a monacóit. Amit láthattunk, az az volt, hogy Leclerc szorosan Norris mögött maradt a DRS távolságon belül. (Ami azt jelenti, hogy egy másodpercnél kevesebb idő kell, hogy legyen köztük) Ekkor kinyithatja a hátsó szárnyát és ezzel sokkal gyorsabb lesz, mint Hamilton. Többször előfordult, amikor a DRS pontnál, ahol az időt mérték, akkor már több, mint egy másodperc fölött volt a különbség kettejük között, és abban a körben már nem is nyithatta volna hátsó szárnyait. Mégsem büntették meg, ami azért lehet, mert számunkra nem jó adatokat mutatott a gép. Ezt viszont nem tudták a verseny végéig tartani, talán azért sem folytatták, mert Leclerc egyre inkább lemaradt Norris mögül. A Mercedes kapott is az alkalmon és előre lépett egy pozíciót. Nagyon szépen taktikázott azonban Norris, akit nehezen tudott megelőzni a tapasztalt Lewis.

Érdemes még említést tenni Valtteri Bottas és George Russell esetéről is. A 32. körben Bottas védeni próbálta a 9. helyét Russel ellen. Viszont a Mercedes pilóta hibázott abban, hogy látta a fiatal versenyzőt, és mikor előzni akarták, kissé jobbra húzódott, a másik autó felé. Ettől megijedhetett Russell és emiatt lement a fűre. Ezzel megcsúszott és egymásba mentek, a pályát pedig autóroncsok lepték el.  Szerencsére nem történt komolyabb baj, bár a piros zászló túl későn került ki. Ami viszont igencsak felháborító volt Bottas részéről, hogy a verseny hevében beintett ellenfelének. Végül senkit sem büntettek meg az eset kapcsán.

Közreműködött: sportplatz.hu

EnglishGermanHungarian