A felvételi időszak rendes körülmények között is nagyon stresszes a végzősök számára. Ha ehhez pedig még hozzá vesszük a tavalyi évben kirobbant koronavírus járványt, a vele járó karanténnal, online oktatással, tényleg úgy érezhetjük, lehetetlen feladat előtt állunk. Hiszen ehhez hasonló helyzettel hosszú évek óta senki sem birkózott meg! Az idei, 2021-ben felvételiző diákok pedig még az előző évnél is nagyobb kihívás előtt állnak a lassan egy éve működő online oktatás miatt. Immár elsőéves joghallgatóként szeretném elmesélni az én történetemet, hogy a koronavírus, karantén és zaklatott érettségi dacára mégis itt vagyok, és bátorítást nyújtani az idei felvételizőknek – mivel nem lehetetlen!
Sokáig meg sem fordult a fejemben, hogy jogra szeretnék jelentkezni. Mivel édesanyám jogász, volt/van egy kevés belelátásom a foglalkozásába, valamilyen oknál fogva azonban sosem éreztem vonzalmat a hivatás iránt. Egyszer-egyszer ugyan eljátszadoztam a gondolattal, mi lenne, ha jogász lennék, de az ötletet mindig elvetettem. Nem vettem részt a pécsi jogi kar nyílt napján sem – amit utólag már bánok – annyira biztos voltam benne, hogy nem erre vezet majd az utam.
Mikor 2020 februárjában megnyílt az egyetemi jelentkezési felület, a pécsi Bölcsészettudományi Kar pszichológia és nemzetközi tanulmányok szakokat jelöltem meg – és ekkor kezdtem kételkedni a választásomban. Rájöttem, hogy igazából nem is szeretnék pszichológiát tanulni, és ez az utolsó lehetőségem, hogy változtassak a jelentkezésemen, egyúttal a jövőmön is. Átgondoltam, miből vagyok jó? Mindig is szerettem írni, fogalmazni, alapvetően humán beállítottságú vagyok. A döntés hirtelen egyértelműnek tűnt, olyannyira, hogy nem is értettem, miért vetettem el annyiszor. Így odaálltam a szüleim elé, és felvetettem az ötletet: miért is ne lehetnék jogász? Így történt, hogy a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karának jogász szakja került a felvételi jelentkezésem első helyére.
Beköszöntött a tavasz, és vele együtt a koronavírus is megérkezett Magyarországra. Március 16-án voltunk utoljára iskolában, ekkor láttam utoljára az osztálytársaim – sokaktól el sem búcsúztunk, hiszen arra számítottunk, két hét szünet után ismét találkozunk. Tévedtünk. Az online oktatás bevezetésével az, ami eleinte egy kéthetes pihenésnek tűnt, hamar véget nem érő rémálommá vált. Sok tantárgyból nem jutottunk még az anyag végére, az érettségi eredetileg kitűzött időpontja pedig egyre közeledett. Nehezemre esett online elsajátítani ugyanazt az anyagot, hiányoztak a barátaim, hiányzott a sportom. Nagyon nagy stressz alatt voltunk – nem tudtuk, lesz-e érettségi? Ha igen, mikor, és hogyan? A bizonytalanság állapota volt a legrosszabb. Kételkedtem magamban, hogy meg fogom tudni-e csinálni, be fogok tudni kerülni az egyetemre?
Mikor megtudtam, hogy meg lesz tartva az érettségi, nekiestem a tanulásnak. Az online óráim mellett az emelt szintű érettségimre, a történelemre készültem, feladatsorokat oldottam meg, esszéket írtam, és ezáltal rájöttem, hogy nem is olyan nehéz magamtól tanulni, sőt, még élveztem is. Az érettségi vizsgák befejezésével, már azon izgulhattam, felvesznek-e államilag támogatott helyre. A júliusi ponthúzást követően, mikor megtudtam, hogy felvételt nyertem, nagyon örültem, és életemben először egy kis izgalommal vártam a szeptembert.
Ahogy azonban közeledett az ősz és az iskolakezdés, egyre több kétely merült fel bennem: képes leszek én megtanulni azt a nagy mennyiségű anyagot? Valóban érdekes lesz számomra a jog, jól döntöttem vajon? Ezek mellett a beilleszkedéstől is tartottam kicsit, mivel régi barátaim közül senki sem a pécsi jogi kart választotta. Azonban már az első hetekben kiderült, hogy feleslegesen aggódtam – már a gólya találkozók és a beléPTEtő alkalmával nagyszerű embereket ismertem meg, akikhez immár szoros barátság fűz. Korábban nem hittem benne, hogy a #ptecsalád szlogen valóban igaz, azonban rá kellett jönnöm, ez valóban nem csak egy reklámszöveg – ez egy valóban összetartó, befogadó, szerető közösség.
A kezdeti jelenléti oktatásnak köszönhetően könnyen belerázódtam az egyetemi életbe, és rájöttem, a tananyag egyáltalán nem olyan félelmetes, mint amilyennek először tűnt sőt, néhány kivételtől eltekintve élveztem is, amiről tanulok. Már akkor is tudtam, és azóta is minden nap megerősítést nyer bennem, hogy jól választottam.
Szeretnék így minden felvételizőt bátorítani, ha kételyek között vagytok, hogy Nektek való-e a jogi kar, vágjatok bele, mert nem fogtok csalódni!
Minden felvételizőnek sikeres felkészülést és érettségi vizsgát kívánok! Szeptemberben találkozunk!
Sziasztok! Gáspár Zolna vagyok, a pécsi jogi kar hallgatója és a Media Iuris szerkesztője. Már gyerekkorom óta közel áll a szívemhez az írás, évek óta dolgozom a készülő könyvemen, de olykor rövidebb műfajban is tollat ragadok – így kerültem a Media Iurisba, ahol az egyetemi élet bemutatása mellett kultúra és életmód témában is szívesen írok, publikálok.
