[metaslider id="9331"]
interju-pocsai-reka-konditerem

Welcome Back! Újra kinyitnak a konditermek! – Interjú Pocsai Rékával

Figyelem kedves fitnessimádók és kondi-fanatikusok: a legtöbb konditerem ismét kinyitotta kapuit hőn szeretett egyetemvárosunkban. A Life1 Pécs Fitness május 11-én vált elérhetővé ismételten vendégei számára.

Én is ehhez a teremhez kötődök, és már második éve edzek itt Pocsai Réka segítségével, aki a terem hivatalos személyi edzője. Szerettem volna Rékával beszélgetni arról, hogy milyen érzés volt átvészelni számára egy ilyen időszakot, hiszen a terem történetében még nem fordult elő ilyen hosszas és bizonytalan zárva tartás, valamint arról is, hogy milyen érzés visszatérni a szeretett terem falai közé, ahol megkezdődhetnek az edzések újra teljes erőbedobással. A következő kérdéseket tettem fel neki:

INTERJÚ

Mióta foglalkozol személyi edzéssel és miért kezdtél bele ebbe a szakmába?

Pocsai-RekaPocsai Réka: Négy éve foglalkozom hivatásszerűen személyi edzéssel. Hat évvel ezelőtt bikinifitness-versenyzőként próbáltam ki magam ebben a sportágban. Jó eredményeket értem el, és ebből a hobbiból nőtte ki magát a mai testépítő-fitness edzői vállalkozásom.

Volt-e már a koronavírushoz hasonló kényszerpihenő, mióta ezen a pályán vagy?

Pocsai Réka: Sosem voltam még hasonló helyzetben, mint amilyen ez volt.

Mit tettél a vendégeid egészségéért és testmozgásáért ezalatt az időszak alatt?

Pocsai Réka: Ebben az időszakban egyrészt megpróbáltam online edzéseket tartani, másrészt sikerült azért néhány vendéggel személyesen is találkozni, és edzeni. Sokféle edzést tartottam így, az egyéni igények és lehetőségek függvényében. Nagy kihívás volt mindkét megoldás.

Most, hogy újra kinyitott a terem, hogy látod, mennyire lelkesek az emberek az edzéssel kapcsolatban egy hosszabb kihagyás után?

Pocsai Réka: Szerencsés helyzetben vagyok, az én vendégeim 70-80%-a szinte azonnal visszatért edzeni a terembe. Viszonylag kevesen maradtak otthon a vírustól való félelem miatt, inkább a megváltozott munkakörülmények, az iskolák zárva tartása miatt nem tudnak még visszatérni a terembe edzeni.

pocsai-reka-kondi
Forrás: Pocsai Réka bikini model & personal trainer facebook oldal

 

Számodra melyik edzésforma kedvezőbb? Az otthoni vagy a termi?

Pocsai Réka: Az elmúlt két hónap tapasztalatai alapján a konditermi edzés pártján vagyok. El lehet érni szép eredményeket az otthoni edzéssel, vagy fenn lehet tartani egy már elért eredményt egy ideig. Viszont aki a konditermi edzést választja, annak általában nagyobb elvárásai vannak, komolyabb célokat szeretne elérni. Arról nem is beszélve, hogy az edzés kikapcsolódás, kimozdulás, feszültség levezetés is. Ez utóbbi sokszor jobban hiányzott a vendégeknek, mint a profi eszközök.

Mi hiányzott a legjobban a megszokott munkavégzésből?

Pocsai Réka: A bezárással nekem az egész életem megváltozott, úgyhogy minden hiányzott, de főleg a pörgés.

Szerinted mi a legjobb, amit tehetünk, hogy újra visszalendüljünk az edzésbe?

Pocsai Réka: Visszalendülni nem könnyű, csak el kell kezdeni. Minél tovább tart egy kihagyás, annál nehezebb lesz belerázódni. Szóval tegyétek félre a kifogásokat és kezdjétek el! Az első pár edzésen érezni fogjátok a gyengülést, de ne hagyjátok, hogy ez elvegye a kedveteket. Ezen az időszakon túl kell esni. Térjetek vissza fokozatosan, tervszerűen az edzéstervetekhez és meglesz az eredménye.

 

Azt gondolom Réka tanácsait megfogadva ismét visszatérhet minden a normál kerékvágásba. Fontos a kitartás, hiszen, ahogy ő is mondta, túl kell lendülnünk ezen a visszarázódós időszakon. Ne veszítsétek el az önbizalmatokat azért, mert nem úgy alakulnak elsőre a dolgok, ahogy elterveztétek. Adjatok időt magatoknak, és legyetek rendszeresek, következetesek. Itt nemcsak magára az edzésre, hanem a táplálkozásra, mentális egyensúlyra is gondolok. Hiszen a mentális felkészültség elengedhetetlen, beszéljünk az élet bármelyik területéről. A fontos, hogy kezdjetek neki, mert újra vár titeket a Life 1 Pécs, úgyhogy fel az edzőcipővel, ragadjátok meg a fehérjeszeleteteket és hajrá. Ne feledjétek: közeleg a nyár! Rékának pedig szeretném megköszönni a csodálatos válaszokat.

EnglishGermanHungarian