[metaslider id="9331"]
hot-2020-nekunk-ti-vagytok-az-elsok-1024x576

Új tagok, új design – Megújult a HÖT!

A 2019/2020-as tanév tavaszi szemeszterének első hetében a hallgatók egy teljesen megújult Hallgatói Önkormányzattal találkozhattak.

Az első héten már az előadásokat látogató hallgatók egy megújult HÖT Plusszal, vadonatúj termékekkel, ott részben új kollégákkal, egy új helyiséggel a Fogadóirodával, valamint azzal szembesülhettek, hogy tagjaiban – szintén részben – megújult a pécsi jogi kar hallgatói érdekképviseletét ellátó szerv a HÖT.

Ahogy a pécsi jogi kar ‘A’ épületének előcsarnokába lépünk szembetűnő változás, hogy kicserélődött a HÖT Plusz Szolgáltató iroda designja. Az új design mellett a #ptelawbrand is teljesen megújult. Új pólók, pulóverek, kulacsok, tornazsákok, vászontáskák, termosz, sőt még ÁJK-s 8GB-os pendrive is helyet kapott a megújult termékpalettán. A HÖT Plusz irodavezetője továbbra is Weich Lili maradt. Minket pedig a már megszokott mosolyokon (Ferenczi Fanni Fanka, Cservenka Erik) kívül Szabó Emese és Sándor Anett másodéves joghallgatók mosolya fogad. Ezentúl ők négyen szolgálják ki igényeiteket a HÖT Pluszon.

Ha picit jobbra tekintünk az előcsarnokban, akkor feltűnhet egy új tábla és egy munkanapokon 10-14 óráig nyitott ajtó. Ez a HÖT Fogadóiroda, ahol pályázataitokat, tesis-papírjaitokat adhatjátok le, betérhettek megosztani gondjaitok, problémáitokat, felvetéseiteket a testület referenseivel. Hétfőtől péntekig mindig állnak a hallgatók rendelkezésére a megadott nyitvatartási időn belül. Azon túl pedig a szokásos elérhetőségeken, személyesen a ‘Z’ épületben, valamint e-mailen érhetőek el.

A referensi pozíciókat is új személyek töltik be. 2020. januárjában a HÖT meghirdette a programszervező referensi pozíciót, melyre több pályázat is érkezett. Végül a testület úgy döntött, hogy Szkladán Dávid elnök, Molnár Bálint elnökhelyettes és Czudor Alexandra tanulmányi referens mellett a programszervező referensi pozícióra, osztott munkára, két pályázót választanak. Horváth Zsombor másod- és Nagy Ágnes elsőéves joghallgatók pályázata nyert, így ők töltik be 2020. január 20. napjától az osztott referensi posztot.

Szabó Barbara Pr-marketing és sajtókommunikációs referens pozíciójára – Erasmus útja miatt – , Androvics K. Balázst nevezte ki Szkladán Dávid, HÖT elnök.

hot-2020

INTERJÚ SZKLADÁN DÁVID, HÖT ELNÖKKEL

Media Iuris: Pályáztatás alapján két új taggal bővült a HÖT. Nagy Ágnes és Horváth Zsombor látja el a programszervező referensi teendőket. Hogyan történt a pozícióra történő kiválasztás folyamata, milyen szempontokat vettetek figyelembe? Milyen képességekkel kell rendelkeznie egy jó programszervezőnek?

Szkladán Dávid: Elsősorban azt emelném ki, hogy a programszervezési feladatok bővültek a Hallgatói Önkormányzaton belül is. A több és színvonalasabb program biztosítása végett fontosnak találtuk egy új pozíció létrehozását, amelyet osztott pozícióban látnak el a programszervezők. Elsősorban Ágival kezdeném. Ági már régóta a pécsi joghallgatók közösségének tagja, pályafutását JASZ-os hallgatóként kezdte, majd tanulmányait az erős közösségi szellem és a PTE család jegyében a nappali jogász szakon folytatta. Szeretnénk nem csak a nappalis jogászhallgatókkal, de a levelezős hallgatókkal, az IÜ-s és a JASZ-os hallgatókkal is megismertetni ezt az egyetemi életérzést és közelebb hozni a karhoz és a HÖT-höz őket. Zsombor már az elsős évei alatt is sokat segített a hallgatóknak a MEDIA IURIS alelnökeként, valamint az AIK szervezőjeként. Úgy érezte, hogy szeretne többet tenni a hallgatókért, ezért tehetségét és szervezőképességét a HÖT-ben szerette volna kamatoztatni. A 2020-as tanév II. félévében is rengeteg programmal készülünk. Itt külön kiemelném a Jogász Napokat, a Jurista Kupát és a megújuló Kvízest sorozatot, amely az idei évben egyedülálló módon kerül megrendezésre, melynek végén a győztesé lehet a PTE ÁJK Kvízkupa. A Jogász Napok tekintetében is számos új és már hagyományossá vált programot ismerhetnek meg a hallgatók, amely szintén nagy szervezői munkát igényel, de az új csapattal reméljük minden akadályt sikerül átugranunk.

Media Iuris: Androvics K. Balázs Hallgatói Önkormányzati Testületbe történő felvételét már a 2019-es Gólyatáborban is sejteni lehetett. Ő elnöki kinevezéssel került, 2020. január 20-i dátummal a testületbe. Az ő pozíciója a PR-marketing és sajtókommunikációs referens. Milyen új célokat tűzött ki az új HÖT marketing szempontból?

Szkladán Dávid: Balázs munkája a karon egyáltalán nem elhanyagolható, a kari médiacsoportnak a MEDIA IURIS-nak az elnöke, ezért gondoltuk úgy, hogy Balázs alkalmas lenne a PR-marketing és sajtókommunikációs posztra. A HÖT marketing szempontjából egyértelmű fejlődést és megújulást jelentett az új termékek bevezetése, valamint az új #ptelawbrand és hozzá illő design születése is, ami már a szolgáltatóirodánknál és az újonnan nyílt fogadóirodánknál is egyértelműen látszik.

Media Iuris: A teljes design és személycserés megújulás egy új korszak kezdetét jelzi? A HÖT és a HÖT Plusz új designjai, a referens cserék, valamint a február 3-i dátummal megnyíló Fogadóiroda is azt a benyomást kelti, hogy a HÖT 2020. egy új, felfrissült, a kar új marketingstratégiájába illeszkedő, fiatalos és színes irányt követ majd. Mik a legfontosabb irányelvek most?

Szkladán Dávid: A hallgatók érdekképviselete már a Hallgatói Önkormányzatok megalakulásakor is fontos szerepet játszott és a mai napig a HÖT fő céljaként jelenik meg nem csak a pécsi jogi karon, de az egész egyetemen. Fontosnak tartottuk továbbá, hogy a hallgatókhoz közelebbi helyiséget is megnyissunk, amely a Fogadóiroda lett, ahol a hallgatók tájékozódhatnak tanulmányi és vizsgakérdésekről, valamint aktualitásokról, pályázatokról. Az IM Nemzeti Kiválósági Ösztöndíj pályázatát ebben a félévben már ott is le lehet adni. A megújulás szükségességét továbbá az is indokolta, hogy alkalmazkodnunk kell a 21. század kihívásaihoz, a technológiához, a brandhez. Mindez, a megújulás és a fejlődés is persze a lelkes hallgatók nélkül mit sem ér. Ezúton is szeretném megköszönni nektek a kitartást és a belénk vetett bizalmat. Ne feledjétek: Nekünk Ti vagytok az elsők!

KÖVESSÉTEK A HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZATI TESTÜLET FACEBOOK OLDALÁT IDE KATTINTVA!

Előző bejegyzésünk: Tanulási nehézségek – 5+1 hasznos tipp!

EnglishGermanHungarian