[metaslider id="9331"]

The Line – Az évtized építészeti innovációja

Egy vonal alaprajzú város utak és kocsik nélkül, ráadásul robotokkal és repülő taxikkal? Ez nem sci-fi, ez a valóság – egyelőre legalábbis csak elképzelt valóság, ugyanis Szaúd-Arábia egy korszakalkotó tervvel állt elő. Az ország gazdasága – hasonlóan az Arab-félsziget többi országához – az olajra épül, az itteni kormány ezt szeretné sokszínűsíteni különféle újításokkal. Ilyenek például a különböző kutatások, az oktatásfejlesztés, a turizmus fellendítése és nem utolsó sorban az építészet. Utóbbi kettőre együttesen tökéletes célt szolgál az ún. NEOM-projekt, melyet Mohammed bin Salman, Szaúd-Arábia koronahercege jelentett be 2021 januárjában. „A NEOM a világ legambíciózusabb turisztikai projektje. Az ősi földre épített komplexum világelső dizájnnal, magával ragadó digitális élményekkel és zökkenőmentes utazással lesz felruházva” – nyilatkozták az ötlet megálmodói. A program a tervek szerint kezdetben három részből, a hegyvidékből (Trojena), a part menti ipari városból (Oxagon) és a sivatagba mélyen benyúló „vonalvárosból”, a The Line-ból (avagy „A Vonal”) fog felépülni. A legnagyobb figyelmet azonban ezek közül kétségtelenül a The Line hívta fel magára.

li

Az ország északi részén, annak Tabuk tartományában elhelyezkedő létesítmény a Vörös-tenger partjáról indul, befelé a kopár sivatagba. Európa országaiból átlagosan körülbelül 4 órányi repülőutat vesz igénybe az ide való eljutás, mely egészen gyorsnak mondható. Emellett – többek között a Vörös-tenger forgalmas vízi kereskedelmének okán – a világkereskedelem egyik központjában terül el, lehetőséget teremtve ezzel annak, hogy a jövőben akár a világkereskedelem fővárosává nője ki magát. Az ötletgazdák fejében az az elképzelés született meg, hogy a város „ország lesz az országon belül”, olyannyira, hogy lakói nem is szaúdiaknak, hanem egyenesen „neomiaknak” lesznek nevezve. Ennek megvalósítása egyébként jogi szempontból is egy igen érdekes kérdés.

Mint az már említésre került, a városban robotok látják majd el az emberek helyett, illetve mellett a mindennapi teendőket, emellett megjelennek repülő taxik is, mely egészen idáig csak az emberi képzelet szüleménye volt. Magától értetődő, hogy ha e terv megvalósul, hatalmas áttörést fog okozni az innováció és technológia területein. Mindez azt vonja maga után, hogy úttestek, rajta kocsikkal egyáltalán nem lesznek fellelhetőek a városban. Most pedig vegyük szemügyre a létesítmény méreteit! Maga a város két óriási tükörfal között helyezkedik el, melyek egyenként 500 méteres magasságukkal nyúlnak az egekbe. A kezdeti tervezetek szerint az objektum szélessége 200 méter, hossza pedig 170 kilométer lesz. (Viszonyításképpen, 170 kilométer annyit jelent, mint körülbelül a Pécs-Budapest távolság légvonalban. És ez csak egyetlen város.) Ezek tudatában a statisztikából kiolvasható, hogy a város összesen 26.500 négyzetkilométernyi területet vesz majd igénybe. Mindösszesen húsz percbe fog telni a város egyik végéből a másikba eljutni, ami a város hosszát elnézve 510 km/órás sebességet jelent. Nagy kihívás lesz ez a mérnökök számára, tudniillik a világ jelenlegi leggyorsabb vonata is csak 460 km/órás végsebesség elérésére képes. Míg a különféle szolgáltatások 5 percnyire, ha valaki egy kis kikapcsolódásra vágyna, a parkok mindösszesen 2 percnyi sétával elérhetőek lesznek. Az ötlet megalkotói nem győzik hangoztatni az emberközpontúságot, illetve hogy 100%-ban megújuló energiát fog felhasználni. Amint elkészül – természetesen ha egyáltalán elkészül, de erről bővebben lentebb –, e metropolisz több mint 9 millió embernek adhat majd lakó- és munkahelyet, emellett valószínűleg turisták százezreit vonzza majd ide a világ legkülönbözőbb pontjairól.

li

Semmi kétség afelől, hogy maga a város elképzelése korszakalkotó, látványtervei lélegzetelállítóak. Azonban ne feledjük, hogy mindez még finoman szólva eléggé kezdetleges, továbbá a projektet számtalan kérdés és bizonytalanság övezi. Először is, igen negatív hatással lenne az állatvilágra, ugyanis a hatalmas monstrum többek között megállítja az állatok vándorlását, korlátozza a genetikai sokféleséget, beltenyészetet idéz elő, csak hogy egy párat említsünk a felmerülő problémák közül. Mindezen hatások pedig magától értetődően felbolygatják a dolgok természetes rendjét. Felróható továbbá az építmény számlájára az is, hogy a várost közrefogó falak tükörből vannak, melyek visszaverik a napfényt, ez pedig forróságba borítja a város közvetlen környezetét. Ha már napfény, kérdéses az is, hogy a város egyes részeire mennyi fény jut. Értelemszerűen, míg fenti részeibe több, addig alsó részeibe kevesebb napfény tud behatolni, mely könnyedén vezethet rengeteg újabb megoldandó problémához. A felmerülő kérdések és bizonytalanságok listáját még reggelig lehetne folytatni, ez még csak a jéghegy csúcsa.

A program kétségtelenül rengeteg csodálóval és támogatóval rendelkezik, azonban talán még ennél is többen vannak a szkeptikusok, akik az ellenpólust képviselik. Vannak, akik egyenesen úgy gondolják, e tervezet igazi célja nem is az innováció, hanem a figyelemfelkeltés, illetve a koronaherceg és az ország jó hírnevének ápolása, helyreállítása. Hogy a projekt végül hogyan fog elsülni, azt egyelőre csak találgatni lehet. Az építkezést épp a napokban kezdték meg, viszont a folyamat lassulásával fenyeget az ország Iránnal való összetűzése.

Források: 1, 2, 3

Képek forrása: kiemelt, 1, 2

EnglishGermanHungarian