[metaslider id="9331"]

Testbeszéd, avagy figyelj mit üzensz a mozgásoddal

A testbeszéd a mindennapjaink részét képezi, hiszen azzal is tudunk kommunikálni, üzenni a világnak, hogy milyen a testtartásunk, keresztbe fonjuk-e a kezünket vagy sem, vagy éppen hogyan ülünk a széken. A testbeszéd az ember érzelmi állapotának külső leképeződése is, így anélkül is megtudhatjuk, hogy valaki milyen lelkiállapotban van, hogy az adott egyén megszólalna. Ebben a cikkemben szeretnék nektek egy kis betekintést adni abba, hogy hogyan lehet például olvasni egy ember gesztusaiból, illetve próbálok olyan hasznos tippeket összeszedni, amelyek jól jöhetnek majd a későbbiekben akár egy vizsgán, akár egy állásinterjún, de lehet a hétköznapi életben is javatokrá válhatnak.

Árulkodó testbeszéd, vagyis figyelj a jelekre

Ha valakivel beszélgetünk, nemcsak a szavaira kell/kéne figyelnünk, hanem az adott egyén mimikájára és gesztusaira is. Szokták volt mondani, hogy az érzelmeket nehéz elrejteni, de ha el is tudod, egyvalamid árulkodni fog arról, hogy teljesen mást gondolsz, teljesen mást érzel, mint amit a szád kiejt. Ez a bizonyos testrészed nem mást, mint a szemed, hiszen mindenki ismeri a mondást: „A szem a lélek tükre.” Ahhoz ismerjük, hogy mi van egy bizonyos gesztus vagy mimika között, kicsit mélyebbre kell úsznunk a testbeszéd jeleinek a tengerében, ugyanis ezeket is fel kell fedeznünk, meg kell ismernünk és tanulnunk kell, nemcsak a gesztusok, a mimika olvasását, de azt is, hogy, hogyan alkalmazzuk őket megfelelően. A következőkben próbáltam összeszedni néhány testbeszéd jelet, amire érdemes lehet figyelni akár magunknál, akár másnál, mikor kommunikációban vagyunk egy emberrel. 

Hamis mosoly

A mosolygást, a nevetést nehéz megjátszani, nekem nagymamám mondta mindig, de biztos sokat hallottad már, hogy aki őszintén mosolyog, nevet, annak a szeme is hasonlóképpen tesz. Ha egy olyasvalakivel beszélgetsz, akivel jól ismeritek egymást, az előtt nehéz lesz megjátszani azt, hogy valóban boldog vagy, örülsz valaminek; nekem például nem megy soha. Azonban ha nem ápolsz szoros kapcsolatot az egyénnel, akivel éppen társalogsz, onnan tudhatod, hogy a mosolya hamis vagy valódi-e, ha megvizsgálod a szem környéki redőit: ha arca sima marad, aközben, hogy felhúzza a száját, a legnagyobb valószínűséggel csak megjátszotta ezt az érzelem nyilvánítási módot.

Felemelt szemöldök

Az esetek többségében a felhúzott szemöldök a meglepettség, esetleg a megijedés kifejezését jelenti, de lehet annak is a kiütközése, hogy kényelmetlenül érezzük magunkat egy szituációban. Nekem, ami nagy meglepetést okozott ezen mimika jelentéstartalmára vonatkozóan az az, hogy ha valaki felvont szemöldökkel dicséri meg a munkánkat, az általában azt jelenti, hogy nem őszinte hozzánk. Noha ezt is lehetne tovább bogozni, mert nem tudhatjuk, hogy szándéka azért nem volt egyenes, mert valóban nem tetszik neki amit lát, vagy esetleges irigy arra, amit elkészítettünk. 

Szemkontaktus

Véleményem szerint a kommunikáció egyik legfontosabb non-verbális eszköze a szemkontaktus (tartása vagy nem tartása). Abból, hogy a beszélgető partnerünk mennyit tartja rajtunk látószerveit, sokat megtudhatunk. Például, ha végig tartja velünk a kontaktust, akkor nagy valószínűséggel érdekli, amit mondunk neki, de ha a szituáció azt „kívánja” akár fenyegetésnek is vehetjük. Ha a diskurzus alatt kevésszer vagy egyáltalán nem néz a szemünkbe, az arra enged következtetni, hogy vagy nem érdekli amit mondunk neki és nem nagyon kívánja már folytatni a beszélgetést, de véleményem szerint ez lehet a félénkség jele is, előfordulhat, hogy zavarban érzi magát. 

Keresztbe tett karok és lábak

Szerintem ezt a gesztust nem nagyon kell bemutatni, hiszen ha máshol nem is, de nyelvtanórán biztosan hallottatok róla, hogy mi a jelentése ennek a testtartásnak. Ha valaki keresztbe tett lábakkal és összefont kézzel ül, avagy áll, az általában zárkózottságot, félénkséget rejt maga mögött. Azonban vigyáznunk kell, mert azt is jelentheti egy adott szituációban, hogy társalgó társunkat nem érdekli az, amit mondunk neki, nem szívesen beszélget velünk.

Mire érdemes figyelnünk egy állásinterjú vagy akár egy vizsga során?

Az első benyomás a hétköznapi életben is fontos, de egy állásinterjú vagy egy vizsga alkalmával igen nagy szerepet játszhat abban, hogy milyen eredménnyel fog zárulni a diskurzusunk. A következőkben leírok nektek néhány olyan „fortélyt”, amit nem árt tudni mielőtt ilyesfajta dolgokba veted bele magadat. 

Testtartás

Az egyik legfontosabb dolog, hogy hogyan ülsz. Figyelj arra, hogy ne görnyedj be, legyen egyenes a hátad, hiszen, ha túlságosan összehúzod magad, az mindenképpen félénkséget, zárkózottságot, határozatlanságot fog kelteni a másik, interjúztató/vizsgáztató félben. Húzd ki magad, lássák rajtad, hogy magabiztos, eltökélt és határozott vagy, azonban legyél óvatos, nehogy túlzásba vidd, mert az könnyen áteshet abba, hogy pökhendinek és beképzeltnek gondolnak. Próbáld megtalálni az arany középutat ezzel a dologgal kapcsolatban.

A rossz szokásaidat hagyd el!

Természetes jelenség, hogy ha az ember ideges, izgul vagy van benne egy kis félsz valami miatt, akkor elkezdi űzni a rossz szokásait, itt gondolok például olyan dolgokra, mint a körömrágás. Egy interjú vagy egy vizsga alatt, ezeket próbáld meg mellőzni, hiszen akkor látni fogják rajtad, hogy majd szétvet téged az ideg, amely végett egy cseppet sem tűnsz majd profinak, esetleg elgondolkodnak majd rajta, hogy mi lesz veled akkor, ha valami nagyobb feladatot adnak a nyakadba. Próbáld meg legyőzni az izgulásod, az idegességedet, legalábbis a beszélgetés során mindenképpen, hiszen ha „túlfűtöd” magad, az könnyen a teljesítményed rovására mehet. 

A kezek és szemek segítsége

Amikor beszélsz nyugodtan használd a kezedet, gesztikulálj, hiszen ez is nyomatékosíthatja, meggyőzőbbé teheti a mondandódat. Azonban arra nagyon figyelj, hogy ne vidd túlzásba, ne legyél olaszos, hiszen akkor nem arra fognak elsősorban figyelni amit mondasz, hanem arra, hogy mennyire „salapálsz” a kezeiddel. A másik pedig, amire figyelj egy ilyen elbeszélgetés alkalmával, az a szemkontaktus. Mindenképpen nézz a vizsgáztató/interjúztató szemébe, de arra ügyelj, hogy ne legyen folyamatos, mert ez eléggé zavaró, akár aggresszív is tud lenni. Mindenképpen figyelj rá, amikor kérdez vagy mond valamit, de amikor rajtad a sor és te adod elő magad, nyugodtan járkáltasd a szemeidet néha. Illetve van a másik véglet, amikor szinte egyáltalán nem nézel a szemébe;  nos ezt se tedd, mert ez megbízhatatlanságot sugallhat rólad a másik ember felé. 

Próbáltam nektek ebben a cikkben hasznos tudnivalókat és tippeket összeszedni. Szerintem a testbeszéd egy érdekes dolog, hiszen sokszor többet elárulnak egy ember gondolatairól, érzelmeiről a mozdulatai, gesztusai, mint a szavakat, amelyek elhagyják a száját. Ha esetleg szeretnél többet is tudni ezekről a dolgokról, több ismeretre vágysz a testbeszédről, akkor ajánlom, hogy olvass könyveket ebben a témában, hiszen számtalan jó írás született már a gesztusokról és a mimikáról egyaránt.

 

Források: 1, 2, Allan Pease- Testbeszéd, gondolatolvasás gesztusokból c. könyve

Képek forrása: 1, 2, 3, 4, 5

EnglishGermanHungarian