[metaslider id="9331"]
teesazalairasod

Te és az aláírásod!

A Jogász napok utolsó, harmadik napján, 11 órakor tartott előadást Dr. Hengl Melinda a PTE ÁJK – Büntető és Polgári Eljárásjogi Tanszék oktatója, „Te és az aláírásod” címmel.

A Tanárnő először is tisztázta a kézírás és aláírás fogalmát, és mutatott is párat, nekünk pedig fel kellett ismerni, hogy melyiket írta nő, és melyiket férfi.

Ezután azzal folytatódott az előadás, hogy mi a különbség az írásszakértő és a grafológus között.
Az írásszakértő azt a célt tűzi ki, hogy megállapítsa: két aláírás, vagy két kézírás ugyanattól a személytől származik-e.
A grafológus célja az íráskép alapján az író egyén személyiségének feltárása.

Arról is szó esett, hogy egy adott személy írásában milyen jegyek utalnak a hazugságra, és hogy az írásunkat milyen módszerekkel tudjuk megváltoztatni, hogy ne lehessen arról minket beazonosítani (persze ez senkinek sem ajánlatos).

Megtudtuk, hogy a grafológiai betűszimbolika a “g” betűt tartja a szexualitás betűjének, a “gy” betűt a párkapcsolat betűjének, az “sz” betű pedig a munkatársi kapcsolatokat jellemzi.

A Tanárnő megmutatta, hogy milyen típusú aláírások vannak, és hogy az ún. paráfok (minden, ami nem a konkrét aláíráshoz tartozik: aláhúzás, keret, pont a név után) miről árulkodnak.
Csak hogy néhány példát említsek: az aláhúzás fontosságot jelöl, a keret védelmet nyújt, a név után tett pont pedig véglegességet sugall.

Ha valakit érdekel ez a téma, a Tanárnőnek van ezzel kapcsolatos szemináriuma, amit jövőre fel lehet venni!

EnglishGermanHungarian