Távvizsgázás egy első éves egyetemista szemével

A távoktatás és vizsgázás áldásos körülményeivel már nagyon sok cikk foglalkozott, ezért én egy új szemszögből szeretném megközelíteni a problémát, mégpedig egy élete második vizsgaidőszakára készülő egyetemista szemével.

Mindenek előtt kihangsúlyoznám, hogy a mostani kialakult helyzet mindenkit egyformán érint abban a tekintetben, hogy mindannyiunk számára teljesen új, még soha nem tapasztalt helyzethez kell alkalmazkodni. Akkor mégis mitől különleges helyzet a miénk? Attól, hogy még a koronavírus nélkül is újdonságként ért volna minket az év végi vizsgaidőszak. Persze lehet azt mondani, hogy mi már végig csináltuk ezt az egész tortúrát egyszer, ami igaz is, viszont abban talán mindenki egyet ért, hogy az év végi vizsgák a szigorlatokkal és a megtanulandó anyag megnövekedett mennyiségével sokkal nagyobb próbatételt jelentenek, mint amivel az első szemeszterünk végén találkoztunk. Egészen más jellegű számonkérés várt volna tehát ránk még normális keretek között is. Amikor március 11-én megtudtuk, hogy az egyetemeket bezárják a kezdeti meglepődés után az első gondolatom az volt, hogy akkor most hogyan is kéne felkészülni egyedül az előttem állóév végi hajtásra. Nyugtalanított, hogy az eddigi, az órákon való részvétellel elcsípett információk a vizsgákról most nem lesznek meg, illetve, hogy az oktatóink nem tudnak minket személyesen figyelmeztetni egy-egy határidő lejártára, ami egyébként elsőévesként számomra a leginkább nehéz volt. Ami viszont a leginkább nyugtalanított aza az a tudat volt, hogy kicsúszott a kezemből az irányítás, nem úgy fog alakulni a következő három hónap, ahogy elterveztem. Ezzel viszont egyáltalán nem vagyok egyedi helyzetben, mert konkrétan az egész világ hasonló kényszerhelyzetekbe került. Az online oktatás beindulásakor még nehezen igazodtam el az alkalmazott platformokon, de idővel hála a tanárok, a kari szervek, de talán a leginkább a barátaim segítségének már nem tartott tovább az anyag megtalálásának ideje a tényleges tanulás időtartamánál. Emellett sajnáltam, hogy több tárgyat, amelyeket zárthelyi dolgozatokkal szerettem volna kiváltani, mivel ennek lehetősége nem minden tárgyból adott, nem tehetem meg, és szóban kell belőle lefeleljek. A legnehezebb mégis talán az volt, hogy még nincs tapasztalatunk egy ilyen hatalmas anyagmennyiség megtanulásában, és éppen amikor átesnénk a tűzpróbán rögtön nehezített körülmények között kell azt megtennünk. Aggasztanak a vizsga jellegében történő változások is, mivel a tételhúzást, a kifejtésre adott idő kihasználását már megszoktuk -vagy inkább már tapasztaltuk egyszer- most viszont a vizsgáztatók nincsenek egy adott témakörhöz kötve, kedvük szerint bármire rákérdezhetnek, mi viszont még nem tudjuk, hogy egy-egy ilyen választ milyen mélységben kell kifejtenünk. Más jellegű, de semmivel sem kevésbé fontos tényező; a közösség hiánya is nehezen érint. Nagyon rossz volt otthagyni az egyetemen épült új barátságokat nem csak azért, mert a személyek, hanem az az összetartás és csapatmunka is hiányzik, ami az első félév során kiépült. Szerencsére erre megoldást jelenthetnek az online platformok, ahol ugyan tudjuk tartani a kapcsolatot, ez viszont nálam nem üti meg a személyes találkozások élményét. Már alig várom, hogy legkésőbb szeptemberben újra láthassam a szaktársaimat.

A helyzet kényszerű, de mégis valahol pozitív oldala, hogy az egyéni felkészülés minket már rögtön az elsőév végén olyan tudatos időbeosztásra és felelősségteljességre nevel, aminek a következő években nagy hasznát fogjuk venni. Illetve talán jobban fogjuk értékelni a személyes részvételt az órákon, vagy az azok közti szünetekben a találkozásokat egymással. Illetve egy másik érdekes tény, ami a helyzet kapcsán feljött bennem, hogy mi, kezdő egyetemisták kicsivel több, mint egy éven belül egymás után három olyan vizsgahelyzettel is találkoztunk, amivel addig még soha. Először újdonságként ért minket az érettségi, később az első vizsgaidőszakunk, majd végül a mostani távvizsgázás is. Talán ez az, ami át is fog segíteni rajta; az alkalmazkodáshoz való képességünk.

Végül el kell mondanom, hogy mind ezek ellenére szerencsésnek érzem magam, hogy nem éppen az érettségire vagy az államvizsgára készülve ért ez a különleges helyzet, és erre gondolva a saját problémáim is azonnak eltörpülnek mások nehézségei mellett. Nagyon remélem, és minden hasonló cipőben járónak kívánom, hogy a körülményektől függetlenül egy sikeres vizsgaidőszakot tudhassunk magunkévá.