tavoktatas-penzugyijogitanszek

A távoktatás megvalósulása a Pénzügyi Jogi és Gazdasági Jogi Tanszéken – Interjú Dr. Szilovics Csabával

Az elmúlt időszakban több cikk is felkerült holnapunkra a távoktatással kapcsolatban. Tekintettel arra, hogy ez mind a hallgatók, mind az oktatók számára egy bonyolult időszak és mindenkinek rengeteget kell még tanulnia azért, hogy zökkenőmentesen haladhassunk a közös cél, vagyis a félév sikeres teljesítése felé, továbbra is szeretnénk bemutatni az olvasóknak, hogy mit is terveznek a tanszékek.

Ezen kívül azért újra és újra fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy aki teheti, ezekben a hetekben maradjon otthon, ugyanakkor, ha szükséges mégis kimenni, inkább a fiatalok tegyék meg, mint az idősebb generáció, akikre ez a vírus úgy tűnik, sokkal veszélyesebb. Ha pedig valaki nagyon unatkozik, nézzen körül nálunk, hiszen az elmúlt hetekben mindegyik szerkesztő kollégánk izgalmasabbnál izgalmasabb témákkal foglalkozik. Könyvajánlótól a sorozatajánlón át még olasz karanténos Instacelebbel is találtok nálunk egy cikket. A következő interjúban pedig Dr. habil. Szilovics Csabával fogok beszélgetni, aki a Pénzügyi Jogi és Gazdasági Jogi Tanszék vezetője.

INTERJÚ

Először is nagyon szépen köszönöm, hogy elfogadta a megkeresésemet. Miképp fogja a távoktatást megvalósítani a tanszék?

Dr. Szilovics Csaba: A tanszék munkáját ebben az esetben is a vonatkozó dékáni és rektori utasításoknak megfelelően végezzük. Ennek megfelelően a Neptun és a SharePoint (SP) rendszereket igénybe véve valósítjuk meg a távoktatást. A SP felületén már jelenleg is jelentős mennyiségű feltöltött hanganyagot talál a nappali képzéshez, és a levelező képzésben is alakul a tananyag. Továbbá a szakirányú képzések anyagain is dolgozunk. Ezen kívül aktívak vagyunk a Gmail és az Outlook rendszerekben is, ha valakinek azonnali kérdése lenne.

A hallgatók nagy része a Pénzügy jogot kifejezetten a nehezebb tantárgyak közé sorolja, nehezebb vagy könnyebb lesz Ön szerint így átadni a tananyagot a hallgatóknak?

Dr. Szilovics Csaba: Ezt nem tudnám eldönteni egyértelműen. Az viszont biztos, hogy annak, aki nem rendőr, orvos, vagy a védekezésben egyébként hivatalosan résztvevő személy, annak ennyi ideje az alapos felkészülésre még soha nem volt. Az otthoni bezártság miatt nincsenek bulik, nem üzemelnek a szórakozóhelyek. Mindenkinek alkalma van elmélyedni a tanulásban, művelődésben. Használják ki ezt az időszakot, olvassanak, írjanak, készüljenek a vizsgákra. Természetesen elsősorban emberek vagyunk, és nyilván sokan önök közül félnek, vagy a szeretteiket is segítik, mégis azt gondolom, hogy sok időt lehet találni a felkészülésre. Az esetleges bizonytalanság ellen is jót tesz, ha elfoglalják magukat. Ennek a szörnyű helyzetnek próbáljuk meg kihasználni a lehetséges előnyeit.

Tekintettel arra, hogy több szeminárium is van Önöknél, ezek teljesítése hogy lesz megoldható?

Dr. Szilovics Csaba: Az idegen nyelvű hallgatókat már részletesen tájékoztattuk a helyzetről és a feladatokról. Hamarosan a magyar diákokat is tájékoztatjuk a megoldási módokról. Az SP-ben egyébként külön felületet hoztunk létre a tdk-s és szemináriumi hallgatók számára, ahová sok anyagot töltünk fel. Lehet majd kutatni és fordítani is, és kérdéseket is feltehetnek. Mindenki tudni fogja a lehetőségeit és a feladatait.

Ebben a félévben van Pénzügy jog I. tantárgy, aminek írásbeli dolgozat szokott lenni a lezárása, lát lehetőséget arra a Tanár Úr, hogy ezt online meg lehet majd írni, vagy így szóbeli lesz belőle?

Dr. Szilovics Csaba: A vizsgaidőszak még nagyon messze van. Jelenleg a képzésben nincs lemaradás, csak átálltunk az oktatás nem kontakt rendszerére. Nem vagyunk késésben a tanév teljesítésében, és a vizsgáztatás konkrét lehetőségeiről egy hónap múlva kell beszélnünk. Ha a válság elhúzódik, akkor én lehetőséget látok egy rövid és intenzív, augusztusi vagy szeptemberi vizsgaidőszakra is. Az alkalmazott megoldásról később kell döntenünk.  A tanulás mellett most az is fontos, hogy mindenki maradjon egészséges és együtt folytathassuk majd a tanévet.  Ne felejtsük el, hogy elsősorban emberek vagyunk, és csak utána oktatók és diákok.

Nagyon szépen köszönöm a Tanár Úrnak az interjút!

 

likeheartlaughterwowsadangry
0
EnglishGermanHungarian