Egy szerelmi kapcsolat természetesen jó, feltölt és csak hozzád ad, nem pedig elvesz belőled, már ha egészséges korrelációról beszélünk. Azonban ez egy „munka” is egyben, hiszen, azért, hogy minden működjön, éspedig jól működjön, tenni kell mind a két félnek egyaránt. Véleményem szerint, ezért nehezebb dió egy távkapcsolat, hiszen az dupla annyi figyelmet, kitartást és bizalmat igényel, mint egy olyan, ahol a felek esetlegesen már együtt élnek.
Az elkövetkező sorokban próbáltam összeszedni és leírni olyan dolgokat, amelyek megkönnyíthetnek egy ilyen helyzetet, mert véleményem szerint ez teljesen működhet, ha mind a két fél egyaránt akarja. Noha mondhatnánk szubjektivitásnak vagy klisének is ezt a kijelentésemet, hiszen én is ebben a hajóban evezek, de higyjétek el, ez az egyik legfontosabb alappillére egy távkapcsolatnak.
Dolgok, amelyek elengedhetetlenek egy (táv)kapcsolat sikerességéhez:
A bizalom
Az egyik legfontosabb kázus, amely minden kapcsolatnál jelen kell, hogy legyen, teljesen mindegy, hogy hány kilométerre vagytok egymástól. Amikor valahol olvasod, vagy valaki mondja neked, ne bagatellizáld el, hogy „aha, ezt már sokszor hallottam”, hanem vedd komolyan, mert bizalom nélkül semmit sem ér az egész. Ennek is azonban, szerény gondolatom szerint, két oldala lehet: először is bízz a másikban. Ne várd el magadtól és a párodtól sem, hogy egyből vakon ugorjon utánad bármiről is legyen szó, ennek idő kell, hogy kialakuljon és addig ne is inogjon meg, amíg nyomós indok nem lesz rá. A másik, hogy bízz magadban is. Igenis hidd el, hogy a másik úgy szeret, ahogyan vagy, minden külsőségeddel, minden tulajdonságoddal és minden hibáddal együtt elfogad, másképpen nem választott volna téged.
A kommunikáció és az őszinteség a kulcs
Egy kapcsolatban nagyon jelentős mind a két említett dolognak a megléte. Elsősorban nézzük az őszinteséget: félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy mindenről számolj be a szerelmednek, hogy mit csináltál aznap, gondolok itt olyan dolgokra, hogy megírd, hogy éppen mit és mikor ebédelsz. Itt most arra gondolok, hogy legyen szó bármiről, mondjátok el egymásnak. Sajnos ha valaki távkapcsolatban él, bizony elkerülhetetlen, hogy a kedvese nélkül menjen el bulizni vagy üljön be egy italra a barátaival. Az, hogy elmondod neki, hogy képzeld megyek ide vagy megyek oda xy-al, nem számít elkérezkedésnek, nem is kell hogy az legyen, mert régen rossz, ha korlátozva vagy a szeretted által. Azonban ha beszámolsz neki róla, egyrészt jól fog esni neki, hogy megosztod vele a programodat, másrészt nem fogja arcon ütni, ha meglát téged egy insta, facebook vagy snapchat storyban, mert ez a véglet véleményem szerint sokkal rosszabb. Mert akkor már lehet elgondolkodik rajta az ember, hogy most miért nem mondta, talán fél attól, hogy haragudni fogok vagy már nem érzi azt, hogy ilyeneket el kéne mondania nekem. Ebből az egészből meg teljesen levetítődik a kommunikáció lényegessége. Beszélgetni jó és beszélgetni kell. Ha pedig több 100 vagy akár több 1000 kilométerre vagytok egymástól az egész még nagyobb hangsúlyt kap. Mielőtt ilyen dolgokba vetitek bele magatokat, üljetek le és beszéljétek meg tulajdonképpen a beszélgetést. Egyeztessétek össze kinek mennyi idő telefonálásra, videóchatre van szüksége egy héten vagy napon ahhoz, hogy jól érezze magát, oldja a hiányt, valamint azt is vegyétek sorra melyik napokon mikor tudjátok hívni a másikat, mert természetes emberi velejárója, hogy van saját életed és saját dolgod. A lényeg, hogy mindketten szakítsatok időt ilyenekre, hiszen csak így tudtok egymással kommunikálni, hiszen élőben nem találkoztok.
Rendszeres találkozások
Szerintem ez egy magától értetődő dolog, hogy ha távol éltek a szerelmetektől, akkor bizony előbb-utóbb (bár inkább előbb) találkoznotok kell, persze nem muszájból, ez fontos. Az, ha előre megbeszélitek mikor lesz a következő találka, azért is jó, mert akkor az időpont a szemetek előtt lebeg és jó érzés lesz arra gondolni, hogy „na már csak ennyi napot kell aludni!”, másrészt tudtok úgy tervezni, hogy arra a hétre, hétvégére, esetlegesen hónapra, ha egy extrém nagy távolságról van szó, ne legyen semmi dolgotok és együtt tudjatok lenni. Azt is fontos ennél a résznél tisztázni, hogy ehhez is mindkét félnek hozzá kell járulnia. Nem utazhat, fizethet és tehet meg csak az egy fél mindent azért, hogy lássátok egymást, ez is, mint minden más a kapcsolatban két félről szól, így egyértelműen mindkét félnek tennie kell, azért, hogy tudjanak találkozni egymással.
Hiány, féltékenység vagy a FOMO jelensége?
Ha egy olyan embertől vagy távol hosszabb-rövidebb ideig, akit szeretsz, egyértelmű, hogy hiányzik neked, ez azonban más valamilyen érzés, ha a párodról van szó, aki járt már ilyen cipőben, az tudja miről „beszélek”, hogyan is értem ezt az egészet. Viszont lényeges elem, hogy ne haragudj azért a másikra, mert hiányzik neked, nem tehet róla, hogy az élet ezt a lapot osztotta, illetőleg hidd el, hogy ő is hasonlóképpen érez, mint te. A másik, amiről szólnék és kapcsolódik a bizalom bekezdéséhez, az a bizonyos zöldszemű szörnyeteg, a féltékenység, amit nem szabad összekeverni a FOMO-val (fear of missing out=félelem, attól, hogy kimaradunk valamiből). Ha valaki fontos nekünk sajnos természetes velejárója az, ha néha féltékenykedünk, ámde vigyázzunk nehogy túlzásokba essünk, hiszen az mindent lerombolhat és tönkretehet két ember között. Mindazonáltal említettem nektek a FOMO jelenségét, amit fontos elhatárolni a féltékenységtől, mert a kettő nem egy és ugyanaz. Erre hoztam nektek egy egyszerű, személyes példát, ami talán segít megérteni. Mint ahogyan már korábban említettem, én távkapcsolatban élek a barátommal, hiszen ő 500 kilométerrel arrébb tanul, mint én. Egyszer beszélgettem vele telefonon, aztán mondta, hogy leteszi, mert hazajött a húga az iskolából és szeretne vele lenni egy kicsit. Le is tettük, de valahogy olyan furcsa érzés kapott el, teljesen olyan, mintha féltékeny lennék, ámbár ha belegondolunk, miért lennék féltékeny a testvérére, butaság az egész. Ezután a történés után nem sokkal olvastam egy cikket erről a FOMO-ról, és akkor értettem meg, hogy ilyen helyzetekben nem az az ember fő baja, hogy éppen mással kávézik meg beszélget, hanem azzal, hogy ezt vele nem teheti meg. Ilyenkor szomorú belegondolni abba, hogy kimaradunk szerelmünk életének részéből, legyen szó akár csak arról, hogy nem tudunk vele leülni vacsorázni, amíg ezt a közelében lévők bármikor megtehetik.
Ebben a cikkemben szerettem volna olyan dolgokat, írni, amelyek nemcsak egy távkapcsolatban, de egy „sima” kapcsolatban élő embernek is hasznára válhat, noha meglehet, hogy néhány szempont leginkább csak azokra vetíthető le, akik messze élnek, dolgoznak, tanulnak egymástól. Természetesen nem csak ennyiből áll az egész, vannak még ezek mellett fontos dolgok, de én most itt leginkább azokat írtam le nektek, amelyek átgondolása nekem is megkönnyítették a dolgomat. Fontos azonban azt tisztázni, hogy ahány ház annyi szokás, így ahány ember, annyi korreláció, ezeket alakítsátok át saját magatokra, a saját párotokra és a saját kapcsolatotokra, bár gondolataim szerint ezek, a fent említett pontok, teljesen mértékben általánosságok. Zárásként annyit „mondanék”, hogy ha ilyennel néztek szembe, ne féljetek belevágni, ha mindketten ugyanúgy gondolkodtok róla. A cikkem címében feltett kérdésemre pedig válaszolnék itt: igenis működhet. Kitartással, kompromisszumokkal, áldozatokkal jár, de ha erősek az érzelmek és az akaratok, semmi sem lehetetlen.
Sziasztok! Kondora Petra vagyok a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának hallgatója. Már egészen kiskorom óta nagyon szerettem, és szeretek olvasni, az irodalom mindig is a kedvenc tantárgyaim közé tartozott. Az írás terén eddig komolyabb közegben sose próbáltam ki magam, mindig csak a fiókom olvasta a papírra vetett gondolataimat. Az, hogy bekerültem a Media Iurisba nem csak annyit adott nekem, hogy belevethetem magam az újságírás kalandjaiba, hanem azt is, hogy egy ilyen összetartó, csoda csapathoz tartozhatok.
