[metaslider id="9331"]
tanul

Tanulási tippek – Hogyan éld túl a vizsgaidőszakot?

A vizsgaidőszak közeledtével bizonyára minden diáknak összeszorul a torka és sorra merülnek fel bennünk a negatív gondolatok, mint például, hogy hogyan leszünk képesek ennyi mindent megtanulni, hogyan fogjuk tudni sikeresen teljesíteni a ránk váró vizsgák tömkelegét. Szerencsénkre vannak olyan módszerek, amelyek segítségével könnyebbé és gyorsabbá is tehetjük a tanulási folyamatokat, ezzel megkönnyítve életünk egy-egy stresszes időszakát. Lássuk, hogy melyek azok a tanulási tippek, amiket minden vizsgára készülőnek érdemes lenne megfogadnia!

 

Ütemterv

Talán az egyik legfontosabb feladat még a tanulás megkezdése előtt egy biztos és következetes ütemterv összeállítása, amelyben számba vesszük a megtanulandó anyagot, összegezzük a tételeket, majd kisebb részletekre osztjuk fel őket, a rendelkezésre álló idővel arányosan. Továbbá fontos, hogy a tervünkben hagyjunk helyet a tanuláson kívül más elfoglaltságnak is, például sportnak, és mindenképpen tervezzünk be kisebb-nagyobb szüneteket is! Ha megvan az ütemterv, ami alapján haladni fogunk, ehhez szigorúan tartanunk kell magunkat, ahhoz, hogy ne csússzunk meg. Ha az ütemterv összeállításával nem lenne problémánk, valószínűleg ez utóbbi feladattal már lehet…

Tiszta, átlátható jegyzet és csendes környezet

Szintén nagyon meghatározó tényezők a tanulás során, hogy mi az, amiből elsajátítjuk az anyagot, illetve, hogy milyen környezetben tanulunk. Sokan azt vallják, hogy zene hallgatás közben könnyebben tanulnak, ezzel ellentétben legtöbbünknek csendre van szüksége ahhoz, hogy teljesen el tudjunk mélyedni a tananyagban és semmi ne zavarjon meg minket. Persze nem egyszerű ezt megteremteni, de törekedni kell rá, hogy minél kevesebb olyan tényező vegyen körül minket, ami bármelyik pillanatban kizökkenthet. Az sem mindegy, hogy milyen forrásból tanulunk. Ha egy kesze-kusza jegyzetből vagy innen-onnan „összekukázott” anyagból tanulunk, valószínűleg sokkal nehezebb dolgunk lesz, mintha egy letisztult, könnyen áttekinthető és biztos forrásokon alapuló jegyzet áll rendelkezésünkre. 

tanul

A kevesebb több

Lehet, hogy elsőre szokatlannak tűnik ez a tanács, de nagyon nagy jelentősége van annak, hogy bizonyos időközönként pihenjünk a tételek között. Pontosan ezért van szükség arra, hogy már a tanulási tervünk összeállítása során gondolnunk kell a szünetekre is. Mindenkinél egyedien alakul az agy befogadóképessége, de mindannyiunknál van egy határ, amit ha elérünk, kimerültség és drasztikus teljesítményromlás következhet, ez pedig egy nehéz vizsgaidőszak közepén senkinek nem hiányzik. A hosszú ideig tartó koncentráció után tarts egy kis szünetet, amikor nem gondolsz a tanulásra, csinál valami olyat, amit szeretsz és ami által ki tudod engedni a gőzt, majd újult erővel tudod folytatni a tanulást ott, ahol abbahagytad. 

Vizuális tanulási technikák beiktatása

Ha valamit meg szeretnénk tanulni, igyekezni kell minél több csatornán keresztül az agyunkba juttatni az információt. Ezért van szükség arra, hogy az anyagot hangosan, értelmezően olvassuk, mert ezzel nem csak az intellektuális feldolgozás valósul meg, de az auditív csatornát is kipipálhatjuk. Bónusz, hogyha vizuális technikákat is használunk, mint a gondolattérkép vagy a legfontosabb információk kiemelése. Utóbbinál fontos szabály, hogy egy oldal maximum 15%-át emeljük ki, ugyanis ha a jegyzet egészét kifestjük, teljesen átláthatatlanná válik és ezáltal tulajdonképpen haszontalanná is. 

tanul

Ismétlés a tudás anyja

Nagyon fontos, hogy ha már olyan szinten állunk a tanulási folyamatban, ami lehetővé teszi, hogy visszaidézzük az anyagot, azt folyamatosan ismételgetni, ellenőrizni kell. Ezt többféle módon megtehetjük, például feltehetünk magunknak kifejtős kérdéseket vagy egyszerűen felvázolhatjuk az adott tételt a saját szavainkkal. A vizsgaszituációt is eljátszhatjuk, mégpedig úgy, hogy számokkal megjelölt kártyákat készítünk, mindegyik szám egy tételt jelképez. Így ha kihúzunk egy kártyát, gyakorlatilag abba a helyzetbe kerülünk, mint amilyenbe a vizsgán is fogunk, véletlenszerűen kiválasztott tételről kell tudnunk beszélni. Hasonlóan jó módszer, ha egy barátunkkal vagy tanulótársunkkal kikérdezzük egymást, így még az éles vizsgahelyzet előtt fény derülhet a hiányosságokra, és pótolni tudjuk őket.

Alvás a sikeres vizsgákért

Végül egy utolsó tanács: ha teheted, pihend ki magad a vizsgát megelőzően, ezáltal a megtanult anyag mélyebben be fog vésődni. Aludj egy jót, így majd frissen és kipihenten vághatsz neki a kihívásoknak! 

Ezen módszerek segítségével remélhetőleg mindenkinek egy fokkal könnyebbé válik a vizsgaidőszak. Fontos, hogy próbáljuk meg hatékonyan beosztani az időnket és ne csak sodródjunk a tanulnivalók áradatában, illetve ismételjük, ellenőrizzük a megtanultakat, így megtudhatjuk, hogy valójában hogyan is állunk a folyamattal, nem fog meglepetés érni. Ha ez bárkit is megnyugtat, mindenki hasonló cipőben jár most, de hamarosan vége a vizsgaidőszaknak és kezdődhet a nyár!

 

Forrás: 1

Képek forrása: kiemelt, 1, 2

EnglishGermanHungarian