Így telt a kötelező szakmai gyakorlatom – élménybeszámoló
Ahhoz, hogy jogi diplománkat megszerezhessük, szükséges egy 6 hetes szakmai gyakorlat teljesítése is. Ezt a
Ahhoz, hogy jogi diplománkat megszerezhessük, szükséges egy 6 hetes szakmai gyakorlat teljesítése is. Ezt a
„Ismerjük a vallomásokat. Felolvastuk és megmagyaráztuk az ide vonatkozó törvényt és most az esküdtszék kötelessége,
Mint a legtöbb egyetemi szakon, a jogászoknak is kell kötelező szakmai gyakorlatot teljesíteniük a diploma
„Ius est ars boni et aequi.”, azaz „a jog a jó és méltányos művészete”. Ez
Előző cikkemben az ügyészi pályáról írtam rövid ismertetőt, hogy hogyan válhat valaki ügyésszé, és mivel
A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar által december 1-jén szervezett programsorozat keretén belül, a
Bizonyára sokan hallottak már a híres színészről, Robert Downey Jr-ről, ami nem véletlen, hiszen bátran
A pályaválasztás nem könnyű feladat – és nem ér véget azzal, hogy eldöntöttük, milyen egyetemre
Érdekel a jogi pálya? A jogi karra jársz? Nem tudod még merre szakosodnál? Ha valamelyik