[metaslider id="9331"]

Szilveszter Amerikában

Ugyan a 2020-as évnek szerencsére vége, és mindenki a körülményekhez képest méltó módon megünnepelte az év lezárását, hogy aztán teljes erőbedobással kezdhessen neki 2021-nek. A nagy tűzijátékozások, a baráti összejövetelek elmaradtak az idei szilveszterkor, azonban reménykedhetünk benne, hogy ez 2021 végén máshogy lesz, és ismételten visszaáll minden a normális kerékvágásba.

Mindenkinek megvan a maga módja és szokása, hogyan szereti lezárni az évet és nekikezdeni az újnak. Vannak, akik otthon, családi körben töltik az óév utolsó óráit, akár egy jó film, vagy egy hangos társasjáték mellett hagyják maguk mögött a rossz dolgokat, hogy azokat a következő esztendőben kijavíthassák. A fiatalok nagy része szeret barátaik társaságában, egy házibuli keretén belül ünnepelni, ahol a jó hangulat és a poénkodás szinte mindig garantált. De vajon más országokban is ezek-e a „bevett szokások” vagy a számunkra szokásostól eltérően ünnepelnek? Amerikában élő ismerősömet kértem meg, hogy meséljen, hogyan töltik a szilvesztert.

Interjú

Decembernek bizony kijár a jóból az ünnepek tekintetében. A karácsony szinte mindenkinek az egyik kedvence, de nem szabad megfeledkeznünk a szilveszterről sem, ami sokunk számára egy igen nagy ünneplést jelent. Az emberek az új évet arra használják, hogy tiszta lappal indítsanak mindent, új esélyeket adjanak maguknak, hogy bizonyos, eddig ismeretlen dolgokat kipróbáljanak és hogy rendbe tegyék az életüket, hogy az elkövetkezendő 365 nap alatt a lehető legtöbbet és legjobbat hozzák ki magukból.

Én New Yorkban élek, ahol a szilveszteri banzáj hatalmas. Minden évben emberek ezrei látogatnak el a városba, hogy a főtéren szorongva együtt számoljanak vissza és kívánjanak boldog új évet. Ez egy fontos esemény, mivel rengeteg embert mozdít ki otthonából. New Yorkban, ha nem a főtéren vagy ilyenkor, akkor nagy valószínűséggel a tévéből nézed az eseményeket. A családommal mi mindig kimegyünk a helyszínre, hogy átéljük az ottani hangulatot, de sajnos az idei év máshogy hozta a dolgokat. Idén kivételesen nem a családommal töltöttem a szilvesztert, hanem az egyik barátomhoz utaztam át, hogy egy kisebb parti keretein belül köszöntsük az új évet.

Azok számára, akik inkább az otthonlétet választják a tömegben ácsorgás helyett, remek lehetőség arra, hogy a felnőttek és a gyerekek egyaránt szórakozzanak és jól érezzék magukat egymás társaságában. Még mindig emlékszem szinte az összes szilveszteremre, amiket a családommal töltöttem. Minden évben más rokonnál gyűltünk össze, ezekhez a közös eseményekhez pedig sok-sok kedves emlék fűz. A mostani azonban merően más volt, hiszen kicsit elszomorító, hogy nem lehet átélni a főteret átjáró hangulatot a korlátozások miatt, viszont más részről pedig nagyon is jó, hogy nem tömörül össze ennyi ember és fertőzi meg a másikat.

Annak ellenére, hogy nem tartom New Yorkot olyan nagy számnak, a város ezen időszakát mégis kifejezetten kedvelem a légköre miatt. Mindenki arra törekszik, hogy minél tovább fent maradjon, nehogy elmulasszon akár egyetlen apró dolgot is ezen a napon. Szerintem nagyon mi sem csinálunk különösebbet, mint a többi ország: bulizunk, új embereket ismerünk meg, találkozunk a barátainkkal, sőt, akadnak olyanok, akik pont ezt a napot választják arra, hogy megkérjék a párjuk kezét – ami aztán tényleg felejthetetlenné teszi az utolsó órákat.

2020 végét már mindenki nagyon várta, ugyan a világ összes problémája nem fog megoldódni azáltal, hogy egy új évet kezdünk, de mégis úgy érzem, egy kis felüdülést, frissességet és új lehetőségeket hoz 2021 az emberek nagy részének. Valószínűleg azt határozottan kijelenthetem, hogy mindenki azt várja az új esztendőtől, hogy a dolgok visszaálljanak a rendes kerékvágásba – nem csak erre az időszakra, hanem az azt követőkre is.

EnglishGermanHungarian