[metaslider id="9331"]
szám

Számítógépes bűncselekmények, amelyeket lehet, hogy már te is elkövettél

Az informatika a történelem során egy önálló tudományággá fejlődött, amely az adatok rögzítésével, kezelésével, továbbításával és rendszerezésével foglalkozik. Az informatikai jog pedig azon tudományos nézetek összessége, amely a különböző informatikai eszközökkel és módszerekkel foglalkozik. Emellett fontos megemlíteni, hogy az informatikai jog elsősorban a számítógéppel megvalósított információ kezelésre vonatkozik.

A számítógépes bűncselekmények általános jellemzői

Az internet megjelenésével az utóbbi évtizedekben a számítógépes bűncselekmények  a köztudatban is ismertté váltak. Azonban az 1950-es években is követtek el hasonló bűncselekményeket. Jellemzően a cselekmény végeredménye gyorsan bekövetkezik. A gyorsaság úgy is megjelenik, hogy a technikai fejlődés hihetetlen mértékben fejlődik, és ezzel a hatóságok nehezen tudnak lépést tartani, így előnyt szereznek az elkövetők. Fontos megemlíteni, hogy a gyorsaság nem feltétlenül jelenti azt, hogy az elkövetők nem tervezik meg alaposan a bűncselekményt, hiszen különböző programok kifejlesztése hosszadalmas folyamat. A gyorsaság tehát függ a kor technikai újításaitól és az elkövetők szakmai tudásától. A sértettek később észlelik csak sérelmüket, vagy egyáltalán nem észlelik, hogy számítógépes bűncselekmény áldozatai lettek. Melynek egyik fő oka a magas fokú látencia.

szám

Mivel a jogsértés a virtuális térben történik, így a sértettek nem veszik észre, hogy esetleges visszaélés történt a rendszerben tárolt adataikkal. A nagyobb vállalkozások az ellenük elkövetett számítógépes bűncselekményeket sokszor el is titkolják. A legtöbb esetben azért, mert attól félnek, hogy az ügyfelük bizalma irányukba meginog. A magas látenciához az is hozzájárul, hogy az elkövetőknek nem szükséges a helyszínen jelen lenniük. Különböző magas technikai fejlettségű eszközök állnak rendelkezésükre, amellyel könnyedén távolról elkövethetik a bűncselekményeket. Az internet nem ismer határokat, így az információáramlást nem nehezítik meg a távolságok. Nem szükséges, hogy az elkövető és az áldozat egy helyen, egy országban tartózkodjon. A számítástechnikai bűncselekményeket alapvetően a gazdasági területen követik el, hiszen a bűntett elsődlegesen anyagi, pénzügyi haszonszerzésre irányul. 

Számítógépes bűncselekmények elkövetői

A számítógépes bűncselekmények elkövetőiről általánosságban elmondható, hogy magasan képzett fiatal és középkorú szakemberek, jellemzően férfiak. Három legismertebb elkövetői kategória a hacker, cracker és a kalóz. 

A hacker az a személy, aki az internet segítségével fér hozzá a védett adatokhoz más számítógép segítségével. Általában a rosszindulatú hackerek ismertek, de manapság léteznek, olyanok is, akik az egyes rendszerek fejlesztésére törekszenek. 

A cracker informatikai tudását elsősorban saját céljaira használja fel, legtöbb esetben anyagi haszonszerzés céljából. Jogtalanul olyan információkat szerez meg, amelyekkel később önös céllal visszaél. Ők legtöbbször internetes játékokat törnek fel, hogy később ingyenesen töltsék  fel őket.

A kalóz szintén anyagi haszonszerzés végett követ el bűncselekményeket számítógépes környezetben. Például interneten keresztül való filmletöltés.

szám

Az informatikai bűnözés törvényi szabályozása

Magyarországon az első és legfontosabb jogszabály ebben a témában is az Alaptörvény. Emellett, a 2012. évi Btk., amely már külön fejezetben foglalkozik a számítógépes környezetben elkövetett bűncselekményekkel. Különálló törvényi tényállásokban szabályozza az információs rendszereket érintő különböző elkövetési magatartásokat. Például a 422.§-ában szabályozott adatszerzés hangsúlyosabbá tette a bűncselekmény elkövetési magatartását. A magántitkon túl a személyes adat, gazdasági titok vagy üzleti titok jogosulatlan megszerzése érdekében végzett magatartásokat is szankcionálja. 

Tényleg bűncselekmény?

Vannak olyan hétköznapi dolgok, amelyek a valóságban internetes bűncselekménynek számítanak, de mégsem gondolnánk feltétlenül annak őket. Ilyen például egy fotó vagy videó megosztása egy olyan személyről, aki ebbe nem egyezett bele. Ide tartozik, az is, ha az említett képet megmutatja másoknak is a képen szereplő személy beleegyezése nélkül. Adattartalmak megosztása, amelyekhez nem járul hozzá a szerző. Az internetes zaklatás is bűncselekménynek számít. 

Bitcoin és a büntetőjog

Az egyik legismertebb virtuális fizetőeszköz a Bitcoin, amely egyaránt alkalmas illegális és legális kereskedelemre a virtuális világban. Az úgynevezett kriptovaluta lehetővé teszi, hogy a felhasználók közvetlenül utaljanak egymásnak az interneten keresztül pénzintézet közvetítése nélkül. Így IP címük anonim marad, névtelenségük ezáltal biztosított. Magyarországon jelenleg nincsen olyan törvény, amely az effajta fizetőeszköz használatát szabályozza.

szám

Hitelkártya adatokkal való visszaélés

A jövő egyik tipikus bűncselekménye a felhőalapú informatikai szolgáltatások feltörése. A bűnözők majd egyre gyakrabban próbálnak meg feltörni ilyen szolgáltatásokat. Elsődleges céljuk a kémkedés, fizetési azonosítók letöltése. Teljes mértékben nem tudjuk megelőzni, hogy egy számítógépes bűncselekmény áldozatai legyünk, de óvintézkedéseket tehetünk ellene. Fontos, hogy a hitelkártyánk adatait ne mentsük el számítógépünkön, ne adjunk meg túl sok személyes információt magunkról a közösségi médián.

Források: 1, 2, 3

Képek forrása: kiemelt, 1, 2, 3

EnglishGermanHungarian