[metaslider id="9331"]

SPORTOLJUNK EGYÜTT – Interjú a SportoLAW elnökével, Jaïr Jansennel

November 4-én megrendezésre került az első Fúzió-SportoLAW Kupa, melyben különböző karokról jelentkezett diákok és tanárok egyaránt megmérethették tudásukat az előadón kívül is. A csapatok között nem csak joghallgatók, hanem a PTE ÁOK, illetve a PTE KTK diákjai és tanárai is részt vettek.

A mérkőzések 4 órán át tartottak, majd az izzasztó, és annál inkább izgalmasabb verseny végére a SportoLAW csapata elvitte a 2. helyezést a „dobogón. Így nem csak szuperül telt a délután, hanem sikeresen is. 

Természetesen nézőkből és szurkolókból sem volt hiány, közel 60-an jöttek el az eseményre, így biztosan számíthatunk arra, hogy megrendezésre kerül a közeljövőben a II. Fúzió – SportoLAW Kupa is! 

Ennek fényében megkerestem a nyertes csapat egyik tagját, ki egyben a SportoLAW elnöke is, Jaïr Jansent, hogy hogyan élte meg az eseményt, mint szervező és játékos is egy személyben. 

Gördülékenyen ment az esemény megszervezése?

Jaïr Jansen: Már augusztusban kezdtünk arról beszélni a Fúzió vezetőségével, hogy szeretnénk közösen egy színvonalas eseményt megszervezni, végül egy labdarúgó kupánál kötöttünk ki. Nem szerettük volna elsietni a szervezést, mert mindenképpen egy színvonalas kupát szerettünk volna, amit évente, vagy akár fél évente rendeznénk.

Úgy gondolom, hogy az első pár bukkanó után nagyon gördülékenyen ment minden, másik két főszervező társam is komolyan vette a feladatát, így végül probléma nélkül tudtuk megszervezni.

Más sportolási lehetőségekre is ilyen lelkesen jelentkeznek a hallgatók?

Jaïr Jansen: Igen, egyelőre női röplabda, és férfi labdarúgó „edzéseket” tartunk, ahova lelkesen jönnek a hallgatók, például a múltkor 29-en voltunk a labdarúgó „edzésen”, ami úgy gondolom, hogy a PTE ÁJK-nak elég nagy létszám, de nem felejthetjük el a női röplabda edzéseket is, ahová szintén szép számmal járnak a hallgatók.

Hogy éltétek meg a mérkőzéseket, mint szervezők és játékosok?

Jaïr Jansen: Mint szervező úgy gondolom, hogy sikerült olyan csapatokat meghívni a tornára, akik egy szinten vannak, így nagyon szoros mérkőzéseket láthattunk.  Mint játékos pedig egy ismétlésre méltó élménnyel gazdagodtunk.

Várhatóan ebben a tanévben lesz még hasonló program?

Jaïr Jansen: Ebben a tanévben az edzések tartásán kívül hasonló kupa / program nem lesz már, de úgy döntöttünk a Fúzió vezetőségével, hogy a Fúzió – SportoLAW kupát legalább évente, de akár fél évente rendezzük meg.

A következő félévben azonban számos olyan esemény lesz, amire jelentkezhetnek majd a hallgatók, így mindenképpen érdemes követni a SportoLAW facebook, valamint instagram oldalát!

Remélem mindenki kedvet kapott egy kis sportoláshoz, és a legközelebbi eseményen újfent ilyen sok hallgatótársam összegyűlik majd akár, mint sportoló, akár, mint résztvevő. 

Innen is szeretném megköszönni a Fúzió Pécs vezetőségének, illetve a SportoLAWnak a remek programot, és Jaïr Jansennek az interjút a Media Iuris nevében is. 

EnglishGermanHungarian