Halloween ünnepe valószínűleg mindenki számára ismeretes, noha a tengerentúlon még mindig jóval népszerűbb, mint Európában és azon belül is a mi hazánkban. Alapvetően az angolszász országokban honosodott meg, itt ez az ünnep a halottkultusz része, neve is Mindenszentek napjához kapcsolódik. Valójában azonban pogány alapjai vannak az ünnepnek és a szokásoknak, mint a lámpások vagy az almahalászat, eredete egészen az ókorig nyúlik vissza. A hiedelmek úgy tartják, hogy Mindenszentek közeledtével a határ tulajdonképpen elmosódik az élők és a halottak világa között. Ez többféle jelentéssel is fel lett ruházva az idők során: a lámpásokkal, jelmezekkel el akarták űzni a gonosz lelkeket, az ártó szellemeket, azonban az emberek a szeretteiknek utat szerettek volna mutatni az otthonukhoz.
A fentebb említett jelképek, hagyományos rítusok manapság nagyon sokfelé ismertek, a töklámpás (Jack O’Lantern), almák, jelmezbe öltözés, és a főként gyerekek körében elterjedt „Trick or Treat” („Csokit vagy csalunk”) játék is. Ünneplése nem vált kifejezetten bevetté az egész világon, de a globalizáció hatására természetesen a nem angolszász országokba, hazánkig is eljutott, elsősorban a jelképek útján, inkább egy hangulatébresztő és mellette üzleti jelleggel, mintsem a szokások követésével.
De mi is az a „Spooktober”?
Ez a jelenség, illetve a kifejezés nagyjából az elmúlt évtized során alakult ki. Arra utal, hogy bár maga a Halloween október legutolsó napjára esik, tulajdonképpen az egész hónapot átjárja a hangulata, a készülődés, a szellemek, a csontvázak és minden, ami ehhez kapcsolódik. Nagyon sok mémet is közzétesznek ebben az időszakban ilyen témában, és gyakran használják a #spooktober hashtaget is. És valóban, ugyan ez a nem olyan régi trend szintén külföldről, elsősorban Amerikából indult, már október közepén az egyik kedvelt éttermembe belépve meglepve tapasztaltam, hogy műpókhálókkal és egyéb „rémségekkel” van díszítve, fellépve az internetre pedig már vagy egy hete igazi halloweeni körömminták köszöntek rám néhány ismerősöm profilján. Tehát mondhatjuk azt, hogy lassan ez is beszivárog hozzánk is, bár még korántsem észrevehető annyira, mint azokban az országokban, ahol maga az ünnep is nagyobb hagyománnyal bír.
Na és a horrorfilmek…
Bár ezek egész évben hódítanak, most, hogy beköszöntött az igazi ködös, hűvös őszi idő, amikor legszívesebben csak otthon ülünk a melegben és nézünk valami jó filmet, különösen gyakran előkerülnek. Ebben az időszakban általában a mozikban is több ilyen típusú filmet tűznek vászonra, és bár a jelenlegi helyzetben ez kevésbé valósul meg, de még most is élvezhetünk 1-2 horrort a korlátozásokat betartva. De miért is olyan jók ezek, mivel fogják meg ezek a közönséget?
Azzal, hogy ijesztőek. De miért is vonz ez bennünket annyira? Ez egy nagyon érdekes kérdés, számos kutatás is foglalkozik vele, de akár mi magunk is feltehetjük a kérdést. Van, aki azt mondja, hogy neki „kell az adrenalin”, élvezi, ha valami felpörgeti, ha valamin izgulhat. Mások azt emelik ki, hogy néha egyszerűen csak azért érdemes nézni valami hátborzongatót, mert így máris sokkal jobban érezzük magunkat a mindennapi életünkben, ahol ez szerencsére nincs meg. Na és persze van, akit a hideg is kiráz az ilyenektől, vagy csak simán azért, mert nem szeret félni, vagy pedig túl barbárnak tartja ezeket a műveket. Igaz, ami igaz, tényleg találkozhatunk olyanokkal, amelyek komolyan próbára teszik az embert, és esetlegesen feszegetik a jó ízlés határait.
De mitől is jó egy ilyen film? Legyen minél hangosabb? Látványosabb? Vagy maga a történet a lényeg? Nos, erre is több elmélet létezik. És a horror műfaján belül is találhatunk elkülönülő típusokat – vannak olyanok, amelyek valóban a látvánnyal, sok vérrel, nyomasztó zenékkel és úgynevezett jumpscare-ekkel ijesztenek, vannak azonban olyanok, amelyek ennél jóval „kifinomultabban”, magával a történettel, a szereplők lelki folyamatainak bemutatásával, azok szörnyűségével, nyomasztóságával hozzák ránk a frászt. Léteznek ezek között olyan rémtörténetek is, amelyekhez nem is csatolnak mozgóképet, hanem csak felolvassa valaki.
Összességében tehát elmondhatjuk, hogy a horror a filmkultúra szerves részét képezi, és ebben az időszakban különösen nagy jelentőséggel bír. Fontos azonban hozzátenni, hogy ez talán az egyik legmegosztóbb műfaj, ahány ember, annyiféle érzés van ezzel kapcsolatban, és mivel nemcsak lelkileg, de az izgalom miatt fizikailag is komolyan a hatalmába keríthet bennünket, érdemes kiemelten tiszteletben tartanunk a másik viszonyulását az ilyen típusú alkotásokhoz, és nem egy ilyet választani mondjuk első randira vagy egy olyan baráti összejövetelre, ahol sok különböző ember is van – ha csak előre meg nem beszéltük, hogy ez belefér.
Sziasztok!
Molnár Maja vagyok, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának jogász szakos hallgatója és a Media Iuris szerkesztője. Mindig is szerettem szerepelni, mások elé tárni a gondolataimat, és számos téma iránt érdeklődöm, így nagyon szívesen olvasok vagy kérdezek másoktól, és az a célom, hogy nem csak a magam, hanem mások látókörét is szélesíthessem ezzel.
