scientificus-beli

Scientificus – Dr. Béli Gábor: Városi szokásjog az Ars Notaria alapján.

A SCIENTIFICUS a Media Iuris egyik nem is olyan rég indult cikksorozata, amelyben szeretnénk az egyetemi hallgatók számára még jobban bemutatni oktatóink munkásságát. Ebben az interjúban Dr. Béli Gáborral fogok beszélgetni, aki a Jogtörténeti Tanszék tanszékvezetője. A mű pedig, amiről szó lesz 2014-ben jelent meg, a címe: Városi szokásjog az Ars Notaria alapján.

Interjú

Először is szeretném megköszönni a lehetőséget az interjúra. A mű 2014-ben jelent meg, a Hármaskönyv megjelenésének 500. évfordulóján. Miért pont az Ars Notaria-hoz nyúlt vissza a Tanár Úr?

 

dr-beli-gaborDr. Béli Gábor: Az Ars Notaria az első fellelhető magyarországi formulárium, oklevél-mintatár, azaz jogkönyv és egyben tankönyv, amit szerkesztője leendő jegyezők felkészítésére szánt. Ez már önmagában is elegendő ahhoz, hogy egy elsősorban középkorral foglalkozó jogtörténész érdeklődését felkeltse. Jóllehet a magyar középkor egyik fontos kulturális öröksége, alig esik róla szó. Minthogy a jogkönyv anyaga jelentős tudományos értéket képvisel, feladatomnak tekintettem és tekintem, hogy nagyobb figyelmet kapjon legalább a jogászi hivatást gyakorlók körében. Ez indított az Ars Notaria egyik tárgyánál fogva önálló szeletének, a városi formuláknak a feldolgozására és bemutatására.

A könyvből kiderül, hogy hihetetlen nagy az ismert peranyag, ez mennyire megszokott? Illetve Európához mérten például arányaiban véve nagynak számít?

Dr. Béli Gábor: Épp ellenkezőleg. A korabeli perjogi és egyéb jog tartalmú írásos anyagaink sajnálatosan egészen szegényesek. A korabeli oklevelek, az azokban található utalások, jelzések, egyáltalán a hivatali működés kimutatható ismérvei alapján a rendelkezésre álló forrásanyag csak töredéke annak, ami adott korszakban keletkezett. Szerencsésebb sorsú országok, térségek történeti iratállománya jóval gazdagabb, azzal együtt, hogy mindenütt elkallódtak, elenyésztek már a maga korában is iratok.

Számomra a könyvben több nagyon érdekes formula is volt, de szeretnék most kiemelni egyet, mert ezt meglehetősen abszurdnak éreztem. Itt ugyanis arról van szó, hogy erőszakos közösülés elkövetése miatt lehetett magánjogi vagy büntetőjogi úton is pert indítani, és a magánjogi az egyházi bírára tartozott, és ha be tudta bizonyítani, hogy az erőszaktevő követte el a terhére rótt cselekményt akkor határozatával elrendelte, hogy az erőszaktevő vegye el az áldozatát. Ez miért alakult így? Miért volt ez hasznos „büntetési forma”?

varosi-szokasjogDr. Béli Gábor: A hajadon nő helyzete sajátos volt, mert mindaddig, amíg házasságot nem kötött, atyja, ha pedig atyja már nem élt, atyja törvényes még osztozatlan örökeinek, illetve gyámjának a hatalma alatt állt. A nő társadalmi hivatása saját családja oldaláról tekintve, kiházasítása volt, amit vagyoni érdekek vezéreltek és határoztak meg. A házasságnak ugyanis a családi kapcsolatok vagyoni megfontolások szerinti létesítésében döntő jelentősége volt, különösen a társadalom előkelői körében. Ha a hajadont megszeplősítették, kiházasítása elnehezült, sőt szinte ellehetetlenült. Ebben az esetben a nő tartása a családra hárult, mely családban, a férfi rokonok jog- és vérközösségében számára semmiféle szerep nem jutott a keresztény erkölcsi elveket is figyelembe véve. Ez a magyarázata annak, hogy az egyház az erre vonatkozó kánoni eljárás keretében, ha az erőszaktevő a házasságot „elfogadta”, azt az eljárt egyházi bíró ítélete révén törvényesítette, megjegyezve, hogy a nő, minthogy hatalom alatt állt, nyilatkozatot nem tehetett, vagyis nem volt döntési lehetősége, kénytelen volt tudomásul venni az ítéletet. Ehhez azt is fontos tudni, hogy ebben a korszakban érvényes házasságnak tekintették a magyar kánoni szokásjogban azt is, ha férfi és nő a házasság elhálása szándékával közösült. Ha a házasság egyházi bíró ítéletével létesült, a nő védelmében elrendelték a házas együttélés ellenőrzését is, hogy tudniillik az elfogadott házasságban élő férfi, aki egyébiránt az életét mentette meg a bűntett miatt indítandó eljárás elkerülésével, nem veszélyezteti-e felesége életét. Ezek után, kilépve a jogintézményi keretek közül, azon el lehet gondolkodni, hogy kinek-kinek mennyiben számított büntetésnek ez a megoldás

 

Mit tud a mai jogrendszer az Ars Notaria-ból felhasználni?

Dr. Béli Gábor: Közvetlen felhasználhatósága nincsen a régi jogkönyveknek a tudományos kutatáson túl. A jogtörténet-tudomány a jogászi szemlélet kialakításához tud hozzájárulni. Az Ars Notaria komoly jogászi teljesítmény. A tanult szerző, Zala megyéből származó Uzsai János egri olvasókanonok, a bolognai ultramontánok, vagyis a studium generalebe Itálián kívülről érkezettek egykor volt rektora képzett kánonjogász volt, aki többször kritikai megjegyzésekkel egészítette ki az „igazi” jog, a jus scriptum alapján a honi szokásjog tételeit. Az Ars Notaria arra feltétlenül jó példa, hogy hogyan érdemes és kell egy intézmény lényegét megragadni és sajátosságait kifejteni.

Milyen témaköröket emelne ki a Tanár Úr a könyvből, amelyek jók lehetnek az OTDK-ra?

Dr. Béli Gábor: Bármelyik érintett téma szóba jöhetne az elsődleges, a városi perjogi intézménytörténet mellett. Ugyanakkor azt is meg kell jegyeznem, hogy a középkori intézmények történetével foglalkozni szándékozó a használható szakirodalom mellett nem kerülheti meg az elérhető okleveles anyagok feldolgozását, amihez viszont szükséges latin tudás is.

 A könyv maga nagyon speciális azért, kiknek ajánlaná mégis mindenképp a könyv elolvasását?

Dr. Béli Gábor: Mindazoknak, aki érdeklődnek a középkori jogtörténet, illetve jogkönyvek iránt, és kedvelik a dogmatikatörténeti munkákat.

 

likeheartlaughterwowsadangry
0
EnglishGermanHungarian