[metaslider id="9331"]
rip-fesztivalszezon-2020

R.I.P. fesztiválszezon 2020

Gulyás Gergely a tegnapi sajtótájékoztatón jelentette be, hogy maradnak a jelenlegi járványügyi intézkedések.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter még hozzátette, hogy bár hazánkban stagnál, a környező országokban viszont súlyosbodott a járványhelyzet. Az intézkedés célja a második hullám megelőzése, illetve, hogy szeptemberben az iskola normál keretek között kezdődhessen meg. A kormány döntése értelmében, augusztusban sem lesznek fesztiválok, nagyobb koncertek. 15-e után sem lehet 500 főnél nagyobb rendezvényeket tartani. A bejelentés sokak számára jelent továbbra is megélhetési problémákat. A zenészek, a háttériparban dolgozók, a menedzserek, a szervezők, a hangtechnikusok, a fénytechnikusok, a színpadépítők, a roadok, vagy épp a rendezvényekre szakosodott vendéglátósok és még sokan mások vesztették el egyik pillanatról a másikra a bevételeiket. Ezeknek az embereknek többnyire nincs bejelentett munkahelyük, vállalkozók, a koncert/rendezvénybevételeknek változásainak vannak kitéve. A mai sajtótájékoztatón arról is határoztak, hogy az elmaradó fellépések miatt újabb 5,3 milliárd forinttal támogatják meg a zenészszakmát.

Ez a bejelentés sokak számára sajnálatos, mivel elmarad a zamárdi Strandfesztivál, a velencei-tavi EFOTT, a Fishing On Orfű, a szegedi SZIN, a Paloznaki Jazzpiknik és az adyligeti Kolorádó Fesztivál is. A Strandfesztiválon mások mellett Parov Stellar, Timmy Trumpet, Martin Solveig, Wilkinson, Lost Frequencies és Alle Farben is fellépett volna. Az idei EFOTT-ra, ahol többek között színpadra lépett volna Flo Rida is, az elővételben vásárolt jegy- és bérlettulajdonosoknak lehetőséget biztosítanak a voucherek 2021-es évre való átvitelére, illetve a visszaváltására 3 százalékos kezelési költség levonása mellett. A SZIN pedig ötvenegy év után először marad el.

Viszont a jó hír, hogy vannak olyan rendezvények, melyeket nem érint egyelőre a korlátozás, ilyenek az augusztusra és szeptember elejére tervezett 500 fő alatti gólyatáborok!

Az Egyetemisták Magazinja is szomorúan fogadta a hírt, de a legfontosabb, hogy a járvány második hullámát megelőzzük! Mindenkinek kitartást kívánunk!

EnglishGermanHungarian