Érvágás, koponyalékelés, dohányfüstbeöntés. Egyik sem hangzik túl biztatóan, legalábbis a mai kor emberének, annyi bizonyos, hogy ma már háziorvosaink nem javasolnának ilyesfajta gyógymódokat. Az elmúlt pár évszázadban ezek a „kezelések” átlagosnak számítottak és alig akadt, aki megkérdőjelezte volna gyógyító hatásukat. Cikkemben összeszedtem néhány olyan orvosi beavatkozást, amelyek – mai szemmel – a legbizarrabbnak tűnhetnek.
Az érvágás
Ez a módszer az egyik legkedveltebb gyógymódnak számított a történelem során. Elsősorban az ókori társadalmak úgy vélték, hogy az egészséghez négy folyadék (vér, váladék, fekete epe, sárga epe) egyensúlyára van szükség. Azonban ha ez az egyensúly megborul, akkor azt csakis érvágással lehet rendbe hozni. Az érvágás története tehát egészen az ókorig, nevezetesen a római orvos Galenus idejéig nyúlik vissza. Galenus szerint a vér nem volt más, mint az ételek terméke az ember szervezetében, tehát az étel a gyomor elérése után folyékonnyá válik majd eljut a májba, ahol vérré alakul. Tanításai szerint az ember olykor túl sok vért termel, amelynek következtében alakulnak ki olyan betegségek mint a láz, fejfájás vagy a „rohamok”, tehát a szervezetnek meg kell szabadulni a fölösleges folyadékoktól. Az akkori orvosok ehhez a művelethez kétélű lándzsákat használtak. Különböző méretűek álltak az orvosok rendelkezésére azért, hogy megakadályozzák a túl mély vágást a vénákban. Hippokrates görög orvos arra figyelmeztette medikus társait, hogy legyenek körültekintők, mikor kiválasztják a lándzsát, mert vannak olyan testrészek, melyekben gyorsan folyik a vér, és a vérzést alig lehet megállítani. Kezdetben a csillagképeket hívták segítségül annak a megállapítására, hogy adott probléma esetén a test melyik részét kell „lecsapolni”. A XVI. században egy német orvos, Hans von Gersdorff 41 pontot rögzített, ahol a beavatkozás végbemehetett, ilyen volt például a homlok, a nyak, kar, csukló, comb sőt bizonyos esetekben a nemi szervek is. Bár igencsak egészségtelen és veszélyes beavatkozásnak bizonyult ez az eljárás, mégis sokáig alkalmazták a gyakorlatban. Sőt maga George Washingot is ragaszkodott hozzá egy meghűlés alkalmával. 1799. december 14-én felébredve fájlalta a torkát és nehezen kapott levegőt. Mivel tartott attól, hogy az orvos nem ér ki időben, megkérte egyik alkalmazottját, hogy vágjon eret rajta. Végül megérkeztek az orvosok is és az elkövetkezendő 8 órában négy vagy több alkalommal is alkalmazták az érvágást. Ettől annyira legyengült az elnök szervezete, hogy estére meghalt. James Craik orvos később bevallotta, hogy talán a vérveszteség volt a hirtelen halál oka.
A lobotómia előképe – koponyalékelés
Ezt a módszer főleg a 15. században alkalmazták Európában. A koponyalékelés szintén ókori hagyományokon nyugszik, általában elmebaj, de sokszor migrén ellen is bevetették. Akárcsak az előbb említett érvágás, ez a folyadékegyensúly elméletéből vezethető le. Tehát amennyiben a szervezetben a megbomlott egyensúlyú folyadékok miatt túlnyomás keletkezik az agyban, akkor a felesleges anyagoktól nem kell szabadítani a beteget. Érdekesség még, hogy már az ógörög elmélet előtt is megjelent ez a fajta kezelés. Franciaországi ásatásokon talált, Kr.e. 6500 környékéről származó koponyákat vizsgáltak meg. 120 koponyából 40-en találtak lékelésből származó lyukakat. Németországban 6-8. századi sírokból kerültek elő kilékelt koponyák, amelyek közül hét esetében kiderült, hogy halálukat nem a furcsa orvosi beavatkozás okozta.
Dohányfüstös beöntés
Számos furcsa és mai szemmel szokatlan kezelések közül talán ez az, ami legszembetűnőbb lehet. E mögött a gyógykezelés mögött ugyanis nem áll semmi féle orvosi magyarázat vagy indok, amely valamilyen szinten hitelessé tehette volna annak alkalmazását. Ez tehát nem volt más, mint dohányfüst bepumpálása a páciens alfelébe. A kezelésnek a kialakulása igencsak titokzatos. Valószínűleg a dohány európai megjelenésétől datálhatjuk ezt a „kezelést”, hiszen a dohányt egyből csodaszerré nyilvánították. Élénkítette a szívverést, serkentette az agyat és még migrén ellen is kitűnően hatott. De hogy kinek jutott az eszében az, hogy füstjét beöntésként adja valakinek, máig rejtély marad. Annyit azonban tudunk, hogy 1650-ben egy Anne Greene nevezetű cselédlányt felakasztottak, mert úgy gondolták, hogy megölte urának az újszülött gyermekét. A kivégzés után a holttestet odaadták az orvosi egyetemnek, hogy a hallgatók felboncolhassák a holttestet, azonban megállapították, hogy a fiatal lány még életben van, noha a pulzusa alig érezhető. Először úgy próbáltak életet lehelni a gyenge Anne testébe, hogy felmelegítették, majd az egyik orvos a dohány stimuláló hatásában bízva elkezdte annak füstjét a lány végbelébe pumpálni, amitől a cselédlány felébredt. Ezt a jelenséget maga a király is isteni csodának nyilvánította, és kegyelmet adott a fiatal lánynak. Hogy ezt melyik orvosnak köszönheti, fedje továbbra is balladai homály.
Sziasztok!
Krémer Franciska vagyok, Pécsi Állam- és Jogtudományi Kar hallgatója. Kiskorom óta foglalkoztat az irodalom és az írás egyaránt, de eddig nem volt bátorságom tollat ragadni, csak a magam mulattatására vetettem papírra egy-egy gondolatomat. Mikor megláttam, hogy a Media Iuris csapata mennyire összetartó, családként működő közeg, úgy gondoltam, szerencsét próbálok és jelentkezem…Úgy vélem, nagyon jól döntöttem. Szeretek új embereket megismerni, emberek között mozogni, csapatmunkában részt venni, extrovertált személyiségnek tartom magam. Ami a témákat illeti, elég sok minden érdekel, bele tudom ásni magam mindenféle tudományos, művészeti és kulturális kérdésekbe.
