Bizonyára mindenkinek ismerős a „Bezzeg a mi időnkben..” kezdetű mondat, melyet oly sokszor hallhattunk a nagyszüleinktől, és persze ezt követték a nosztalgiázós történetek, amelyekből rögtön kiderült, hogy mekkora eltérés van a nagyszüleink idejében lévő és a mai világban történő ismerkedés között. A 21. században, amikor pár óra leforgása alatt megtörténhet a jobbra húzást követő párba állás, nehéz megérteni, hogyan is ismerkedtek a fiatalok a múlt század közepén. Nagyszüleink és dédszüleink generációja a jó hírét és ezzel együtt egy előnyös házasság esélyét tette kockára, ha nem az akkori szabályok szerint udvaroltak.
Amikor még a bálozás divat volt
Az ötvenes évek környékén ősztől egészen a nagyböjti időszakig a báloké volt a főszerep. Általában havonta rendeztek nagy bálokat, de ezen kívül iskolai vagy munkahelyi szervezésű táncmulatságok is megrendezésre kerültek. A készülődés izgalma már akkor is az egyik legjobb része volt a mulatságoknak. Akkoriban még nem lehetett krémeket, testápolókat vagy szemfestéket kapni, ezért a készülődés abból állt, hogy helyi készítésű levendulaszappannal fürödtek, majd friss tejjel mosták az arcukat. Levendula- vagy rózsaolajjal illatosították magukat, és nem maradhatott el a rúzs, illetve a kőpúder sem.
Ismerkedés
A régi szokásokat jobban megőrző falusi társadalomban csak szigorú társadalmi normák betartásával lehetett udvarolni a lányoknak, nőknek. Létezett egy szabály, amely településtől, régiótól függetlenül érvényes volt: a szülő, illetve a gardedám szigorú ellenőrzés alatt tartották az udvarlás folyamatát. A fiúk csakis az ún. legényjáró napokon látogathatták udvarlási céllal a lányos házakat. Természetesen nem konkrét napokról beszélünk, hanem ez megállapodás alapján történt az aktuális munkáktól és a lányos család egyéb elfoglaltságaihoz mérten. Ha egy legény alkalmatlan időben zavart, akkor megszégyenítésként hagymát vagy fokhagymát rejtettek a zsebébe.
A tánc mindig is kiváló alkalmat jelentett, hogy két fiatal közelebb kerüljön egymáshoz. A fiú felkérte a lányt, akinek nem illet kikosaraznia őt és nem is kezdeményezhetett. A közös tánc azonban még nem jelentett garanciát arra, hogy a táncospár együtt töltse az egész estét, még akkor sem, ha nagyon tetszettek egymásnak. A lányt ugyanis bármikor le lehetett kérni, ráadásul volt egy szabály, miszerint nem lehetett attól a férfitól visszakérni a lányt, aki lekérte tőlük.
Hogyan zajlottak a randevúk?
Hivatalosan csak az eljegyzés után járhatott karon vagy kézen fogva a pár, és csókolózni sem volt ildomos, csak pár hét ismerkedés után, de soha nem a nyilvánosság előtt. A komolyabb udvarlási szakaszban mutatkozott be a jelölt az apának, amit általában az eljegyzés követett, körülbelül félévnyi randizás után. Ezek után már rendszeres vendég lett a vőlegény a háznál, így a jegyespár nyugodt körülmények között ismerhette meg jobban egymást. Voltak azonban olyan cselekedetek, melyekkel szabályszegést követtek el. Nem lehetett csak úgy leszólítani valakit az utcán, csak köszönni lehetett vagy kalapot emelni. Ha teljesen ismeretlen volt a nő számára a férfi, akkor nem is volt szabad fogadni a köszönést. Ha rajtakaptak valakit, hogy rövid ismerkedés után összeölelkezve jár a párjával, megszólták érte. A hajadon lányoknak nem volt szabad szóba elegyedni az elvált emberrel, hiszen akkor hatalmas szégyen volt a válás. Az, aki mégis meglépte, többé nem számított „jó partinak”.
Nem mindig számított a szerelem
A házasságot – mint ma is – bizonyos formaságok betartásával kötötték meg az előttünk élt nemzedékek. A pár nélkül élő férfi vagy nő hátrányos helyzetbe került a falusi társadalomban, ezért a XX. század közepéig a fiatalok a család és a rokonság nyomása alapján választottak házastársat maguknak. Figyelembe vették többek között a társadalmi normákat, a gazdasági érdekeket, és, ha szerencsés volt, akkor a számára kiszemelt fél egybeesett a választásával. Máskülönben a szerelmet hátrébb sorolták az egyéb szempontoknál. A helyi közösségek sokféle, leleményes, azonban sokszor megszégyenítő eszközt alkalmaztak a házasságban élésre vonatkozó szabály megszegői ellen. Országszerte ismeretesek voltak a farsang végén házasulatlanul maradt, házasuló korban lévő fiatalok kigúnyolása. Ilyen volt például a tuskóhúzás, mely során egy tuskót vagy azt felváltó fadarabot, kukoricacsutkát akasztották a pártában maradt lány kapujára és akkor húzta meg azt akaratlanul, amikor az ajtót kinyitotta.
Képek forrása: kiemelt, 1, 2, 3
Sziasztok! Pohl Petra vagyok, a PTE ÁJK harmadéves jogász hallgatója. Már gimnáziumban elkezdett
foglalkoztatni az írás gondolata, a Media Iuris csapatának tagjaként lehetőségem nyílt a gyakorlatban is
kipróbálni magam. Úgy gondolom, széles érdeklődési körrel rendelkezem, ezért igyekszem minél
változatosabb cikkekkel jelentkezni.
