[metaslider id="9331"]
ismerjuk-meg-jobban-1024x576

Programajánló – karantén idejére

Több mint egy hónap telt el a kijárási korlátozás hatálybalépésétől számítva. Bezárták az iskolákat, játszótereket, óvodákat, egyetemeket, sokaknak pedig a munkavégzés is megoldhatóvá vált otthonról. Nyilván vannak dolgozók, akiknek mindenképpen szükséges a munkahelyükre bemenni, de az ő úti céljaik is leredukálódtak a boltokra, gyógyszertárakra vagy esetleg egészségügyi ellátás miatt mozdulnak ki. Ezen kívül a gazdik kutyáikat viszik kisebb sétákra. Közben kijött a jó idő, süt a nap és egyre jobban vágyunk már egy kis friss levegőn eltöltött időre. A mozgásra mindenképpen szüksége van az emberi szervezetnek, mivel a rendszeres fizikai aktivitás elengedhetetlen a szövetek megfelelő vérellátásához, végeredményben növelve a szervezet ellenálló képességét, amire különösképp szükségünk van fertőzés esetén. Emellett a hangulatunknak, lelkiállapotunknak sem tesz jót a folyamatos bezártság. Sajnos ez a tavasz más, mint az előző években, azonban kreativitással, tervezéssel mindent meg lehet oldani úgy, hogy a szükséges 2 méter távolság is betartható legyen.

Ebből a szempontból könnyebb helyzetben vannak azok a családok, akik kertes házban élnek vagy esetleg van egy telkük, amit rendszeresen gondozni kell. Nekik megoldható ott a kertészkedés, napozás, gyermekeikkel foci, tollas, amiket azelőtt parkban játszottak. Esetleg kisebb családi grillezés, persze szigorúan csak az egy háztartásban élőkkel. Viszont vannak, akiknek nincs kertjük, így ez a lehetőség nem áll fenn számukra. Erre is van megoldás. A kijárási korlátozás ideje alatt is engedélyezett a séta, futás, sport, kerékpározás a szabadban, de csak egyénileg vagy közös háztartásban élőkkel együtt, ezzel minimalizálható az érintkezések száma. Erre remek alternatívák az erdők, parkerdők, tópartok látogatása. Sok hazai tó körül található kerékpárút és a településeket övező erdőkben kialakított túraútvonalak. Itt viszont felhívnám a figyelmet, hogy mielőtt útnak indulnánk, nézzünk utána, hogy esetleg arra a konkrét helyre, ahova menni szeretnénk nincs-e külön korlátozás kiszabva. Továbbá ilyenkor érdemes betartanunk az óvintézkedéseket. Olyan helyszínt válasszunk, ahol kevés ember van. Ha mégis csoportokba botlunk, kerüljük ki vagy forduljunk vissza. A nagyvárosok központja vagy egy lakótelep általában nem megfelelő helyszín. Készüljünk fel előre (pl. megfelelő mennyiségű folyadékkal vagy szendvicsekkel), hogy a sportolás, kirándulás közben ne legyen szükség arra, hogy betérjünk egy boltba, ha mégis erre kerülne sor, viseljünk maszkot, kesztyűt és amennyiben lehetséges, kártyával fizessünk a készpénz helyett. Mellőzzük a kézfogást és a puszit. Miután hazaértünk, feltétlenül mossunk kezet. Ha mindenképp kimozdulnánk a saját testi, lelki szükségleteinken túl, azt is fordíthatjuk a közösség javára önkéntes segítségnyújtással az idősebb vagy rászoruló embereknek.

Sajnálatos módon ezeken kívül nem sok lehetőség van szabadtéri programokra. Ez a helyzet mindenkit megvisel, de szeretnélek Titeket arra biztatni, hogy amennyire lehet, maradjunk pozitívak, töltsünk minél több időt a családunkkal, ismerjük meg jobban önmagunkat, csináljunk olyan dolgokat, amelyekre a hétköznapi pörgés miatt eddig nem volt időnk. Talán ahelyett, hogy görcsösen, türelmetlenül próbálnánk kijutni az otthoni bezártságból, fordítsuk a magunk javára a kialakult helyzetet. Nézzük meg az érdekes filmeket és sorozatokat, süssük meg a sütiket, amiket eddig időigényesnek tartottunk, hívjuk fel a rég nem látott barátokat, olvassuk el a polcon porosodó könyveinket!  A fitness instruktorok, jógaoktatók is töltenek fel élő videókat, edzéseket, azért, hogy ne kelljen kimozdulnunk, de mégis fittek maradjunk (ezeket a gyakorlatokat akár az udvarunkon is végezhetjük). Az énekesek, zenészek is igyekeznek minket virtuálisan szórakoztatni. Emellett most számos lehetőség van (köztük ingyenesek is) az önfejlesztésre, online kurzusok, tanfolyamok elvégzésére több területen is, így mindenki megtalálja a szívéhez közelállót. Ilyen területek: a közgazdaságtan, az informatika, a művészet, a kultúra, a sport, a közszolgálat stb.  A baráti találkozókat is össze lehet hozni kamerán keresztül. Minden adott, hogy jól érezzük magunkat otthon is. Az a legtöbb, amit most tehetünk azért, hogy az élet visszatérjen az eredeti kerékvágásba, hogy most otthon maradunk, vagy ha már muszáj kimozdulni, elkerüljük a közvetlen találkozásokat. Tegyük ezt most a magunk és mások egészségéért! Ne kockáztassunk, ha nem feltétlenül szükséges! Ha ezen a kihíváson túljutottunk, talán jobban fogjuk értékelni azokat a dolgokat, amelyek eddig természetesek voltak számunkra.

A Media Iuris is sok kitartást, türelmet, legfőképpen pedig egészséget kíván, Reméljük, hamarosan személyesen is találkozunk.

EnglishGermanHungarian