[metaslider id="9331"]

Programajánló – Bütyök Állatudvar Nagyatád

Jó hírem van a nagyatádi és a környékbeli lakosok számára, ugyanis hamarosan megnyílnak kapui az első állatudvarnak városunkban, Nagyatádon. Az udvar kitalálóival, Falusi Erzsébettel, Kovács Dorinával és Karnis Tündével sikerült készítenem egy interjút, amelyben részletesen beszámolnak az udvar működéséről, s arról, hogy milyen jó hatással lehetnek az állatok az emberekre. Azt, hogy pontosan mikor is nyit ki az udvar, a vírushelyzet miatt sajnos még ők sem tudják megmondani, azonban azt már megtudhatjuk, hogy kik lesznek a Bütyök Állatudvar állandó lakói, akiket majd megismerhetnek a látogatók. Bárki felkeresheti majd az állatokkal és játékokkal teli telket, fiatalok és idősek egyaránt, illetve nagyobb csoportok is összegyűlhetnek, hiszen rengeteg lehetőséget biztosít az udvar a vendégeknek. Ha kíváncsiak vagytok arra, milyen fajta állatokkal találkozhattok majd a nyitás után, illetve milyen egyéb programokkal várnak titeket a hölgyek, akkor olvassátok el a velük készített interjúmat!

Először is szeretném neked megköszönni, hogy elkészíthetem veled/veletek ezt az interjút. Kérlek, meséld el, hogy kinek az ötlete volt az Állatudvar, illetve hol találják majd meg az érdeklődők helyileg?

Falusi Betti: Én köszönöm a lehetőséget az interjúhoz az egész egyesület nevében. Állatudvarunk születésének gondolata oly módon jött létre, hogy egész életemben szoros kapcsolat fűzött az állatokhoz, és fontosnak tartom azok védelmét, fajukhoz legközelebb álló tartását, ennek megismertetését, bemutatását kicsiknek és nagyoknak. Nagyatádon, a város központjától csupán 1,5 km-re, egy csendes, nyugalmas helyen, saját otthonunk hátsó területén található az udvar.

Milyen fajta állatokkal találkozhatnak majd az odalátogatók?

Bütyök Állatudvar vezetősége: Állatudvarunk lakói Muci, a 18 éves nyugdíjas ügető ló, akit a Kincsem Parkból fogadtunk örökbe lassan 2 éve, Lüszi, a 10 év körüli póni, Bütyök, aki udvarunk névadója is egyben, egy 10 hónapos csacsi, illetve vannak fiatalabb és idősebb kecskéink. Van két racka gidánk továbbá, akiket azért is tartottunk fontosnak, hogy részei legyenek udvarunknak, mert egy őshonos fajtáról van szó, amelyet szeretnénk bemutatni mindenkinek. Végül ott vannak még a törpemalackáink, a nyuszik és sokféle baromfi, de tervben van még néhány állatfajjal való bővítés az elkövetkező időkben.

Ha jól tudom, az állatok pozitív, gyógyító hatással is lehetnek az emberekre. Milyen hatásokat vált ki az állatok közelsége, illetve kinek ajánljátok e célból az ottlétet?

Falusi Betti: Igen, elsőként a városban valami újat, maradandót szeretnénk ,,megalkotni”, ahol előtérbe kerülnek a fogyatékkal élő emberek és az őket segítő állatok. Terveink közt szerepel, hogy szakemberek segítségével egy iránymutatást adjunk arról, hogy ezeknek az embereknek az állatok segítségével mennyi támogatást, érzelmi töltetet adhatunk, ami által javulhat az életminőségük. Fontosnak tartom a mai világban, hogy a gyerekek újra közel kerüljenek a természethez, és hogy elfogadják, tiszteljék, szeressék az állatokat. Az állatok gyógyító ereje nem új keletű dolog! Manapság újra elkezdtük megismerni és értékelni. Egyre több olyan terápiás irányzat alakul ki, melynek középpontjában az állatokkal való kapcsolat áll. Az állatok jelenléte már önmagában is számos kedvező hatást gyakorol a gyerekekre. Az állatterápia alatt a kicsik egészen közel kerülnek az állatokhoz, megérintik őket, velük mozognak, nevetnek, s persze közben „kikapcsolnak”, és az állatokkal való félelmeiket is leküzdik. Amióta Nagyatádon élek, még inkább lehetőségem nyílt a természet közeli élethez, kis és nagy állatok gondozására, nevelésére, esetleges gyógyítására, egyszóval a velük való együttélésre. 

Az állatterápiás foglalkozásokon túl, még milyen további lehetőségekkel, programokkal készültök a vendégeknek? 

Bütyök Állatudvar vezetősége: Magas szociális érzékenységgel rendelkezem, amit kamatoztatni tudok gyermekek és felnőttek szórakoztató, kikapcsolódást nyújtó tevékenységeikkel. Egyesületünk minden tagja hasonló gondolkodással bír, és igyekezni fogunk minél több programot biztosítani. Lehetőség nyílik majd kötetlen, természet közeli tanórák megtartására általános iskolák csoportjainak bemutatva az állatok fejlődését, táplálkozását, szokásait. Játékos, ismeretterjesztő feladatokkal részt vehetnek az állatok gondozásában is. Figyelemfelkeltő eszközökkel igyekszünk majd bemutatni az élőhelyeiket. Egyesületünkben gyógypedagógiai segítő munkatárs is van, aki szabadidejében szívesen foglalkozik a gyerekekkel, illetve segíti a pedagógusok munkáját. Terveinkben szerepel még kulturális tevékenységek részvételi lehetősége, osztálykirándulások megtartása. A későbbiek során lehetőség lesz majd egy kis bográcsozásra, szalonnasütésre, természetesen megfelelő helyen, az udvaron belül. Kisebb, fából készült játékok használatát is biztosítjuk, amely fizikailag is jó hatással lehet a szabadban töltött órák ideje alatt. Családok, baráti társaságok, munkahelyi közösségek számára kiváló hely akár egy születésnap, családi összejövetel, csapatépítő tréning keretein belül. Sokan csak gyermekkorukból emlékeznek az állattartás örömeire, szépségére. Itt vissza tekinthetnek a múltba. De, ha csak csendes, nyugodt környezetre vágynak, azt is meglelik nálunk.

Ha jól tudom, az Állatudvar közel lesz egy iskolához. Előfordulhat, hogy kisiskolások számára is csináltok külön programokat?

Bütyök Állatudvar vezetősége: Igen, a bizonytalan nyitás és a pandémia miatt sajnos nem tudtunk egyelőre az idei oktatási időszakra konkrétumokat szervezni, egyelőre zárva tartunk, de a következő – remélhetőleg korlátozások nélküli – tanévre szeretnénk bekapcsolódni mind az általános iskolák, mind az óvodák életébe egy-egy az udvarunkban eltöltött foglalkozás erejéig. Szívesen fogadjuk óvodai csoportok és iskolai osztályok megkeresését is, nyitottak vagyunk az ötletekre.

Most, hogy már kellően felcsigáztuk az olvasókat, mondd el kérlek, mikortól várható a Bütyök Állatudvar nyitása?

Falusi Betti: Ahogy azt az előző pontban is említettem már, sajnos a kialakult vírushelyzet miatt a hivatalos nyitás még tolódik, így nem tudni mikortól leszünk látogathatóak, de bízunk benne, hogy minél hamarabb eljön az az idő, amikor is tárt kapukkal várhatjuk a látogatókat. Facebook oldalunkon mindenről tájékoztatjuk majd az olvasókat, követőket.

Köszönöm szépen az interjút az Állatudvar megálmodóinak! Remélem, hogy amint elül ez a helyzet, személyesen is megcsodálhatjuk az udvarban élő állatokat, azt pedig, kedves olvasó, még inkább remélem, hogy az interjút olvasva megjött a kedved az udvar felfedezéséhez! Ha többet szeretnétek tudni az udvarról, vagy akár több képet szeretnétek látni az állatokról, keressétek fel az udvar Facebook oldalát, ahol is friss információkkal látnak el titeket: https://www.facebook.com/butyok.allatudvar/ .

EnglishGermanHungarian