[metaslider id="9331"]
potfelveteli

Pótfelvételi 2020

Számtalan fiatal szembesül azzal minden évben, hogy az izgatottan várt SMS, miszerint elérte egy adott szak ponthatárát elmarad, az általános felvételi eljárásban megjelölt szakok egyikére sem sikerült a felvétel. Gyakran előfordul az is, hogy egy diploma megszerzése után nem tudja eldönteni az ember, mivel foglalkozna szívesen, továbbra is tanulna-e, és ha igen hol és mit. Szerencsére minden évben van lehetőség pótfelvételire, ez tehát sokak számára megkönnyebbülést jelenthet. Konkrét dátumot még nem tudni, de általában a ponthatárok kihirdetése után (az idei évben ez július 23.) néhány nappal már elkezdődik a jelentkezés, érdemes az eduline oldalát figyelni ezzel kapcsolatban.

Lehet mentőöv, B-terv, vagy bizonytalan jelentkezők számára egy késleltetett döntés, a pótfelvételi lehetősége jó néhány ember számára jelent nagy segítséget. Az első és legfontosabb tudnivaló az eljárással kapcsolatban az, hogy kizárólag azok jelentkezhetnek, akik februárban egyáltalán nem adták be sehová a jelentkezésüket, vagy nem sikerült bekerülniük egyetlen általuk megjelölt szakra sem. A pótfelvételi eljárást néhány nappal azután indítják meg, hogy nyilvánossá válnak az adott év ponthatárai, így van egy kis idő a mérlegelésre és az utánajárásra. Nem érdemes ugyanakkor sokáig húzni a gondolkodást, a jelentkezés gyorsan lezárul, nincsenek hetek a szükséges dokumentumok beszerzésére és feltöltésére. Amire célszerű előre készülni, hogy pótfelvételi esetében gyakorlatilag lehetetlen államilag támogatott képzésbe bekerülni, szinte kizárólag önköltséges helyek kerülnek meghirdetésre. Néhány kivételtől eltekintve, mint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem bizonyos képzései, illetve az ápolási mesterképzés néhány felsőoktatási intézménye, nem lehet állami helyekre jelentkezni. Abban az esetben, ha mégis ingyenes képzésre szeretnénk bekerülni, vagy nem engedhetjük meg magunknak a tandíjat, várni kell a következő eljárási időszakig, esetleg felvehetünk diákhitelt a költségek fedezésére, vagy bízhatunk a későbbi átsorolásban.

pótfelvételi cikkbelső kép B. Dóra

Fontos tudni továbbá, hogy pótfelvételin egyetlen szak jelölhető meg, nincs lehetőség több intézmény vagy képzés megjelölésére, ezért nagyon megfontoltan kell döntést hozni. Érdemes korábbi évek ponthatárait visszakeresni a felvi.hu oldalon, így lehet tudni nagyjából mi várható majd. A pótfelvételiben meghirdetett szakok esetében a ponthatárok nem lehetnek alacsonyabbak a július 23-án meghatározott ponthatárnál, amennyiben a szakot korábban az általános eljárásban is meghirdették, illetve a jogszabályi minimumnál amennyiben a képzést az általános eljárásban nem hirdették meg. Aki már rendelkezik felsőfokú végzettséggel, annak számolhatnak oklevele alapján pontszámot, ennek is jó utánanézni. Jelentkezni kizárólag az E-felvételi rendszerében lehet, ha korábbi évekről, vagy akár az idei érettségiről benne vannak az adataink a rendszerben akkor pofonegyszerű a folyamat. A felvi oldala és maga a rendszer végig vezet minket minden lépésen, nem kell attól félni, hogy elrontunk valamit. A jelentkezési űrlapokat a kitöltéssel egyidőben hitelesíteni is kell, ezt Ügyfélkapun keresztül vagy az aláírt hitelesítő adatlap postára adásával (Oktatási Hivatal, 1443 Budapest, pf.220) lehet. Néhány szak esetében az intézmény előír alkalmassági, gyakorlati vagy (mesterszakokon) felvételi vizsgát. Ennek időpontjáról az idő rövidsége miatt nem küldenek külön behívó levelet, hanem a pótfelvételi hirdetményben jelzik.

Az idei évben sajátos módon történt az érettségiztetés, vannak, akik nem is vettek részt a megmérettetésen, ezzel kapcsolatban is felmerültek kérdések. Azokról, akik a vírus miatt csúsztak le az idei felvételiről, az érettségik előtt Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár azt mondta, a felvételivel kapcsolatban azt tervezik, hogy az augusztusi pótfelvételiket megtartják, így akik most esetleg kiesnek a felvételiből, akkor majd jelentkezhetnek, illetve az őszi – keresztféléves felvételik – lehetőségeit is tervezik kibővíteni. Az idei kivételes helyzet nem tudni milyen kihatással lesz a pontszámok alakulására. A határok megállapításának rendje nem módosul, az utolsó felvett diák pontszáma lesz majd a végleges szám az adott képzéseknél. A felvételi eljárás során a jogszabályi minimumpontnál magasabb ponthatár úgy alakulhat ki, ha a szakra az adott intézmény által megállapított felvehető kapacitásnál többen jelentkeznek, ezért rangsort kell felállítani.

Nem szükséges bánkódni, ha nem sikerült első nekifutásra az érettségi és/vagy a felvételi. Érdemes átgondolni, biztos a mi utunk-e a felsőoktatás, vagy a szak, amire korábban beadtuk a jelentkezésünket. Gondolkozzunk el rajta néhány napot, és ha tényleg szeretnénk belevágni, adjuk be a szükséges dokumentumokat minél hamarabb a jelentkezési feltételek alapos áttanulmányozása után (a szabálytalanul, vagy a szükséges adatok, dokumentumok nélkül beküldött jelentkezések a felvétel elutasítását vonhatják maguk után). Sok sikert kívánunk minden felvételizőnek!

 

EnglishGermanHungarian