Lewis Hamilton megszerezte 97. győzelmét és 122 verseny óta megszakítás nélkül ő vezeti az összetett ranglistát és ezzel egy újabb rekordot döntött meg. Korábban Michael Schumacher tartotta, aki 121 versenyen keresztül állt a ranglista élén. Az időmérő pole-pozícióját most Valtteri Bottas zsebelte be, utána a másik Mercedes pilóta Lewis Hamilton, és a harmadik helyről Max Verstappen indulhatott.
Ez a verseny nem volt annyira izgalmas, mint az előző kettő és talán Kimi Räikkönen sem bánta, hogy az második körnél már kiesett. Az elbambult versenyző csapattársának, Giovinazzi-nak ment neki, ezzel széttörve saját autóját. Talán a baleset után felébredt a finn és visszamehetett a medencébe onnan nézve tovább a versenyt. A safety car bejött a sárga zászlónál, amit kihasznált Bottas, és az újrainduláskor meglepte a mögötte érkező Hamiltont, akit Verstappen meg is előzőt. Az angolnak nem ez az első rossz rajtja, egyre többször fordul elő vele, hogy emiatt pozíciót veszít. Viszont nem szakadt le a többiektől, és a 11. körben visszavette helyét a hollandtól, majd a 20. körnél csapattársát is megelőzte. Verstappen előbb ment ki a boxba, mint a Mercedes, és ezzel a taktikával, meg is szerezte a második helyet. Maradt végig ez az állás, és a végére már csak a leggyorsabb körért versenyeztek a pilóták, hogy a plusz pontot is megszerezzék. Verstappené lett a leggyorsabb kör, viszont elvette tőle az FIA, mert elhagyta a pályát, ezért Bottas kapta meg a leggyorsabb körért járó egy pontot.
Perez negyedikként ért célba, még úgy is, hogy Nyikita Mazepin megzavarta, mikor a lekörözésnél nem figyelt a kék zászlóra, ami azt jelezte, hogy ilyenkor el kell engedje a mögötte érkező autót. 5 másodperces büntetés kapott emiatt, de legalább sikerült befejeznie a versenyt. Ellenben Mick Schumacher, aki nagyon jól teljesített a gyenge Hassal, ugyanis megelőzte Latifit, és a 17. helyen ért célba. Érdemes szót ejteni Daniel Ricciardo-ról, aki idén a McLaren pilótája, ő csapattársához képest nagyon elrontotta ezt az időmérőt. Lando Norris a 7. helyről indulhatott, míg Ricciardo, már a Q1-ben kiesett és a 16. lett. Viszont a versenyen mind a ketten jobban teljesítettek, Norris az ötödik, az ausztrál a kilencedik helyen ért célba.
Perezt választották a nap pilótájának a nézők, holott semmilyen bravúrt vagy előzést nem láthattunk tőle. Több sportriporter is inkább azon a véleményen volt, hogy Hamilton kellett volna legyen a nap versenyzője, mivel ugyan hiába lett második az időmérőn, és hibázott is egyet Verstappennel szemben, mégis sikerült elsőként beérnie és 8 ponttal előrébb vezet, mint a holland.
A konstruktőri bajnokság jelenlegi állása:
- Mercedes 101
- Red Bull – Honda 83
- McLaren- Mercedes 53
- Ferrari 42
- Alpine- Renault 13
- Alpha Tauri-Honda 9
- Aston Martin-Mercedes 5
- Haas-Ferrari 0
Alfa Romeo-Ferrari 0
Williams-Mercedest
Senna halálának 27. évfordulója
Ayrton Senna da Silva 1960-ban született Brazíliában. Háromszor nyert világbajnokságot a McLarennel (1988-ban, 1990-ben és 1991-ben). Élete első futamát Portugáliában nyerte 1985-ben az estorili pályán. 1993-ban távozott akkori csapatától, és a Williamshez igazolt át. 1994. április 29-én a San Marinó-i szabadedzésen már volt egy baleset, ekkor Rubers Barrichello úszta meg az esetet. Azonban másnap az időmérő edzésen Roland Ratzenberger ütközött a betonfalnak, az osztrák nem élte túl. Senna-t is megrázta az eset, viszont nem rendítette el a másnapi versenytől. A verseny elején összeütközött Pedro Lamy és JJ Lehto, a rengeteg törmelék még pár nézőt is megsebesített. Senna viszont vezette a versenyt, és még a leggyorsabb kör is az övé volt. Viszont a 7. körben a veszélyes Tamburello kanyarban kicsúszott és 218 km/órával a betonfalba csapódott. A jobb első kerék leszakadt és fejen találta, ami halálos koponyatörést okozott neki, valamint a kerékfelfüggesztés átszúrta a sisakot. A televízió végig közvetítette az esetet, ahogyan Senna-t kiveszik az autóból, majd egy mentőhelikopterbe teszik. Végül a kórházban 18:37-kor vesztette el életét. Niki Lauda a történtek után bejelentette a Grand Prix Drivers’ Association (GPDA) újra szerveződését. A Formula-1-ben 21 évig nem volt halálos áldozat ezután, egészen 2014-es Japán nagydíjig, amikor Jules Bianchi ütközött a falnak. Műtétje után kómában volt, de soha nem ébredt meg, majd 2015. július 17-én lekapcsolták a gépeket.
Senna készült egy meglepetéssel, méghozzá egy osztrák zászlót helyezett el az autójában az utolsó nagydíján. Úgy tervezte, hogy a célba érése után a zászlót lengetni fogja, az elhunyt Ratzenberger emlékére. Erre viszont sohasem került sor.
Közreműködött: Sportplatz
Forrás:1,2,3,4

Sziasztok! Gyöngyi Kreszcencia vagyok, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi kar hallgatója és a Media Iuris egyik szerkesztője. Gyerekkoromban nagy szerettem volna sportriporter vagy sportújságíró lenni, amit most igyekszem egyrészben megvalósítani itt, a Media Iurisban. Remélem tudok nektek érdekes és különleges, főként sporttal kapcsolatos hírekkel szolgálni.
2 thoughts on “Portugál nagydíj és Senna halálának 27. évfordulója”
Comments are closed.