382 diák. Ennyien vettek részt idén a 2020. február 5-én megtartott Nyílt Napon. Ez egy óriási szám, és nem csak óriási, de rekord is. Hihetetlen nagy érdeklődés volt ebben az évben a pécsi jogi kar iránt. De mi is történt a nyílt napon? Háromcikkes minisorozatunkban kiderül, hogy mivel köszöntötte a dékán úr a diákokat, milyen volt az élőkönyvtár, sőt még az előadásokról is szó esik majd.
Reggel 8:52: ugyan hivatalosan csak 9 órakor kezdődött a Nyílt Nap, de mi már mind itt voltunk és a középiskolás diákok is elkezdtek szállingózni, volt már, aki előregisztrált, de aki nem, annak lehetősége volt a helyszínen is megtenni. Az első program csak 10 órakor kezdődött, de addig sem kellett a középiskolásoknak unatkozniuk, hiszen a kari szervek az aulában válaszokkal felvértezve várták az érdeklődőket.
Pontosan 10 órakor a dékán úr megkezdte beszédét a Molnár Kálmán előadóban, a terem tömve volt, többen a lépcsőkön álltak, vagy éppen hosszú beszédre számítva, ültek.
Dr. Fábián Adrián köszöntötte a részvevőket, ezután bemutatta, hogy miképp is jött létre az egyetem, majd elmondta, hogy mennyi fontos jogász volt a történelem során. Szerinte a pécsi jogi kar érzékeny a fejlődésre és a változásokra. Tisztában volt vele ő is, hogy motiváló erő az, hogy az ember doktor akar lenni és sok pénzt akar keresni. Említette azt is, hogy a cél az, hogy a hallgatók ki tudjanak bontakozni az egyetemi évek alatt, találkozzanak a jog mindennapi valóságával is. Szükséges szerinte, hogy az itt töltött idő ne csak kellemes legyen, hanem olyan, amire a jövőben majd itt tanuló diákok büszkék lehetnek. Ezután bemutatta az őt követő előadót, Dr. Galicz Kamillát, aki tavaly maga is nálunk végzett, summa cum laude minősítéssel. Ő három fő kérdést tett fel, amit saját magának meg is válaszolt és remélte, hogy ez a diákoknak is segítséget nyújt. Az első kérdése az volt, hogy ’Miért is érdemes a 21. században egyetemistának lenni?’, a második, hogy ’Miért jogtudományi képzés?’ és ezek után nem is meglepő, hogy a harmadik kérdés az volt, hogy ’Miért a pécsi jog?’.
Kamilla beszédét Dr. Pál Emese tanárnő és oktatómentor beszéde követte magáról a Mentorklubról, illetve a mentorság eredetéről, ezen kívül arról is beszélve, hogy kik jelentkezhetnek mentoráltnak, mi a Mentorklub célja, illetve, hogy milyen terveik vannak a jövőre nézve.
Zárásként Szkladán Dávid, a Hallgatói Önkormányzati Testület elnöke és Molnár Bálint István az alelnök beszélt röviden a hallgatói életről és a tudományos lehetőségekről. Szóba került a Gólyatábor, a Gólyabál, a Felező, a lassan szokásossá váló Borkóstoló, a Záróvizsga Bankett és a Jurista Kupa is. Bálint pedig beszélt a tudományos diákkörökről, az OTDK-ról és az egyéb lehetőségekről.
Ezután pedig a nyitott előadások kezdődtek.
Nyílt napi cikksorozatunk folytatódik!
Előző bejegyzésünk: Dr. Fábián Adrián: Szükség van a jogászokra! – Tv2 Mokka

Sziasztok! Én Ferenczi Fanni vagyok, vagy ahogy mindenki szólít, Fanka. Elég extrovertált személyiség vagyok, így talán nem olyan meglepő, hogy legjobban interjúkat szeretek készíteni és szeretek már előre jól felkészülni az emberekből. Ezen kívül elég tág az érdeklődési köröm, szóval szinte bármilyen témakörben megtalálom a nekem való témát.