[metaslider id="9331"]
csete

OTDK interjú Csete Róberttel, karunk negyedéves jogász szakos hallgatójával

Idén április 3-a és 5-e között került megrendezésre a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciója. Karunk negyedéves jogász szakos hallgatója, Csete Róbert a Büntető-eljárásjogi és Kriminalisztikai Tagozatban különdíjban részesült, cikkemben őt kérdezem tudományos dolgozatáról, illetve az OTDK-n szerzett élményeiről, tapasztalatairól. 

Először szeretnék gratulálni a versenyen elért eredményedhez! Hogy jött az ötlet, hogy részt vegyél a TDK-n? 

cseteCsete Róbert: Köszönöm szépen! Az egyik angol nyelvű kriminalisztika tárgy teljesítése miatt készítettem egy előadást, ami nagyon megtetszett Prof. Dr. Fenyvesi Csabának, a tárgy óraadó tanárának. Ő vetette fel az ötletet, hogy írhatnék egy TDK dolgozatot a témában. Ezt követően beléptem a Kriminalisztika TDK-ba, megírtam a dolgozatomat és versenyzőként indultam a 2022-es Kari Tudományos Diákköri Konferencia Kriminalisztika Tagozatában. A tagozatban első helyezést értem el, így nevezhettem az országos fordulóra. 

Mi a dolgozatod címe?

Csete Róbert: Mesterséges intelligencia a kriminalisztikában – alkalmazások és tapasztalatok.

Mi volt a dolgozatod célja? Összefoglalnád kérlek tanulmányod rövid tartalmát?

Csete Róbert: Dolgozatomban a Mesterséges Intelligencia kriminalisztikai alkalmazását és az ahhoz fűződő tapasztalatokat vizsgálom az összehasonlító kritikai elemzés kutatási módszerével. A téma vizsgálata időszerű, ugyanis az újabb és újabb technológiai megoldások mérsékelhetik, illetve kezelhetik az egyes társadalmak bűnüldözéssel összefüggő problémáit. Legyen szó a rendfenntartó szerveknél fellépő munkaerőhiányról, a nagyhatású társadalmi krízisekről vagy az elkövetői oldal fejlődéséről. A munkám során megállapítottam, hogy már számos országban alkalmaznak MI-alapú rendszereket kriminalisztikai feladatok ellátására. Ezen feladatok között szerepel többek között a felderítés, a megelőzés, a kutatás, a szemle és az elfogás is. A bemutatott technológiai megoldások változatosak, különböző területeken alkalmazhatók. Megvizsgáltam egyebek mellett a pilóta nélküli repülő szerkezetek, a robotok, a kamerarendszerek és a határvédelmi rendszerek képességeit, felhasználási lehetőségeit. Hazai és külföldi példákat is felvonultattam, mint a technológiai megoldások, úgy a jogi szabályozás terén is.

Ahogy már említetted, a kari fordulón első helyezést értél el. Hogyan készültél az országos megmérettetésre?

cseteCsete Róbert: Az országos forduló előtt a kijelölt bizottság bírálta a dolgozatokat. Ezek a bírálatok nagyon hasznos megállapításokat tartalmaztak. A bizottság hiányolta dolgozatomból a de lege ferenda javaslatokat, illetve megjelöltek olyan – általam nem hivatkozott – magyar szakembereket, akik fontos tudományos megállapításokat tettek a témában. Igyekeztem a bírálatok alapján módosítani az előadásomat, de lege ferenda javaslatokat fogalmaztam meg, valamint beleolvastam az említett szerzők műveibe, azok egyikéből idéztem is. 

Mesélnél arról, milyen volt az OTDK ütemterve? Mivel telt a Győrben töltött 3 nap? 

Csete Róbert: Április 3. napján indultunk el Pécsről, körülbelül 5 órás út után érkeztünk meg Győrbe. A regisztrációt követően elfoglaltuk a szálláshelyünket, este megtekintettük a nyitóünnepséget a Győri Nemzeti Színházban. Másnap 9 órakor kezdődtek a tagozati ülések. Egy előadásra 15 perc állt rendelkezésre, az egyes előadások után az opponenseknek 5 perce volt, hogy ismertessék kritikáikat. Ezután bárki feltehette kérdéseit a versenyzőnek. A tagozati ülések után a lehetőség volt szabadidős programokon részt venni, a napot pedig gálavacsora zárta. Az utolsó nap egyetlen programja az eredményhirdetés volt. 

Mit tanácsolnál azoknak, akik a jövőben szeretnék megmérettetni magukat az OTDK-n?

Csete Róbert: Azt javaslom, hogy mindenképpen időben kezdjék el megírni dolgozatukat. A kutatás során igyekezzenek kizárólag hiteles forrásokból dolgozni, a dolgozatukat ezek felhasználásával logikusan felépíteni. Érdemes kihangsúlyozni a szerző véleményét, a témát illetően de lege ferenda javaslatokat tenni. Fordítsanak nagy figyelmet az alaki, tartalmi követelményekre, működjenek együtt konzulenseikkel. A dolgozat írása közben ügyeljenek arra, hogy annak szövegezése szakszerű, de közérthető legyen. A szóbeli részről azt gondolom, hogy alapvetően két versenyző létezik. Egyrészről az, aki lépésről-lépésre építi fel a szöveget és a diasort, másrészt az, aki szabadabban, előre megírt szöveg nélkül, a diasorra támaszkodva adja elő gondolatait. Mindenki döntse el magáról, hogy melyik típushoz tartozik, majd ezt észben tartva készüljön a versenyre. 

A Media Iuris nevében szeretném megköszönni az interjút, még egyszer gratulálok az OTDK-n elért eredményedhez, és további sikereket kívánok a tanulmányaid során!

A hallgatók prezentációs felkészítése és a közös utazás az OTDK-ra, valamint a kari TDK-konferencia az NTP–HHTDK–22–0019 azonosítójú, a PTE ÁJK 2022/2023 tanév diákköri programjaira elnyert pályázat keretében valósult meg, amelynek támogatója a Kulturális és Innovációs Minisztérium, lebonyolítója az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő.

csete

csete

Forrás: kiemelt kép

 

EnglishGermanHungarian