13 év. Ennyit kellett várni, hogy 2009 után ismételten ellátogathassunk James Cameron szemkápráztató bolygójára. Egy generáció nőtt fel ez idő alatt, a technika fejlődött, sokan pedig megkérdőjelezték, hogy valóban szükség van-e a folytatásra, és vajon tudja-e ismételten azt az élményt nyújtani, azt az újítást hozni, amit az első film. A hosszú várakozás, halasztás után végül idén december 15-én (amerikai mozikban 16-án) Pandora ismételten megnyitotta kapuit, hogy újra valami olyat mutasson nekünk, amit eddig még nem láttunk.
FIGYELEM – CIKKÜNK SPOILERT TARTALMAZ!
Nem túlzok, ha azt mondom, hogy ezt a filmet vártam egész évben a legjobban – pedig elég nagy Marvel rajongónak tartom magam, és még azok is eltörpülnek az Avatar mellett. Sajnos – vagy igazából nem – ez lesz az a cikkem, ahol nem fogok tudni közömbös maradni, mivel számomra az egyik legmeghatározóbb filmről van szó. Szerintem mindenkinek van egy olyan alkotás az életében, ami végig elkíséri és mindig egy meghatározó pontja lesz az életének – ez az én esetemben az Avatar. Gyerekkoromban annyira elvarázsolt az egész világa, hogy minden délután megkértem a szüleimet, hogy indítsák el nekem a DVD-t, hogy ismételten ugyanolyan lelkesedéssel tudjam megnézni. Ha belegondolok, szerintem biztosan láttam az első részét százszor is. Ezek után nem meglepő, hogy óriási volt az örömöm, mikor anno bejelentették, hogy lesz folytatása. A rengeteg halasztás és a COVID megtörte az emberek érdeklődését – az enyémmel ellentétben. Tudtam jól, hogy James Cameron ismételten egy olyan művet fog kiadni a kezei közül, ami elhallgatja az elégedetlenkedőket. Hogy igazam lett-e? Az eddig olvasott kritikák és egyéb vélemények szerint igen.
Szemkápráztatás három órán át
James Cameron már az első filmmel is nagyot alkotott és filmtörténelmet írt, nehéz is elképzelni, hogy 2009-ben készült, hiszen az akkori technika még közel sem volt azon a szinten, mint ma. Az Avatar mindig is vitatott téma lesz az emberek körében: vannak, akik istenítik, és vannak, akik negatívan tudnak róla nyilatkozni, azt azonban el kell ismernie mindenkinek, hogy nem egy felejthető alkotás. A részletgazdag CGI és a 3D olyan élményt nyújt(ott), amit sokszor még a mai blockbuster, CGI gazdag filmek sem tudnak. Ezért is vetődött fel sok emberben a kérdés, hogy mi újat is tudna mutatni, ami ismételten megvalósítja az akkori csodát.
A film minden részletén érződik a gondos munka, az odaadás, hiszen az alkotók nem egy gyorsan összecsapott valamit akartak kiadni a kezük közül (ami azért 13 év után elvárható volt). Cameron imádott Pandoráját olyan valósághűen ábrázolja, hogy az ember lassan már elhiszi, hogy ez egy létező bolygó, és olyan, mintha egy dokumentumfilmet nézne róla – és mindezt több mint 3 órán keresztül teszi. Cameron ezzel az alkotásával konkrétan megette reggelire az eddigi CGI-orientált filmeket, amikre azt mondtuk, hogy „azta, ez aztán tényleg látványvilág”! A víz útja egy olyan alkotás, amelyhez foghatót még nem láttunk, és ez az, ami a nagyszerűségét adja.
Nem vagyok egy technikai szakértő, így aki most azt szeretné olvasni tőlem, hogy ilyen meg olyan motion capture és technológia jelenik meg, annak sajnos csalódást kell okoznom. Nálam egy filmnél a látványvilág mindig hatalmas szerepet játszik, talán ezért is mondtam azt, hogy az Avatar a legmeghatározóbb film számomra. Az előzetes félelmek, amelyek szerint három órát egy helyben, pisilés nélkül végigülni a moziban szinte már kínzás, teljesen megcáfolódtak. Igaz, ehhez azért kellett egy kis önmegtartóztatás is, hiszen a szokásos nagy popcorn-nagy kóla párosítás itt nem lett volna túl kifizetődő. Viszont meglepő módon mindezek nem is kellettek: a film annyira magával ragadott, hogy még azt is elfelejtettem, hogy egyek és igyak.
Mi a helyzet a sztorival?
A történet szempontjából is fejlődött a film, ugyan a na’vi-Föld népe ellentét ismételten megjelent, viszont egy ennél sokkal komolyabb témával is foglalkozott: a családdal. Jake Sully és Neytiri immáron négygyermekes szülőkként élik mindennapjaikat Pandorán – Neteyam, Lo’ak és Tuktirey mellett örökbe fogadták Kirit, Dr. Grace Augustine lányát. Velük él még a hátrahagyott embergyerek Javier Soccoro is, ismertebb nevén Gekkó (aki amúgy eredeti nevén szólítva Spider, de hadd ne menjek bele a fordításokba). Az idilli családi állapotot azonban megzavarják a visszatérő földiek, akiknek ismételten az a céljuk, hogy meghódítsák Pandorát, ugyanis az emberiség már nem képes a Földön élni. Velük érkezik vissza Quaritch ezredes is, az első filmek főgonosza. Adódik a kérdés, hogy mégis mit keres ő itt, miközben az első rész végén a szerelmespárral folytatott küzdelemben meghalt – fizikailag. Ebben a részben ugyanis ő is na’viként tér vissza, elméjét a nagy csata előtt ugyanis kvázi lementették, és miután vissza lettek küldve saját földjükre, átültették az Avatarjába. Mindezt persze ő maga mondja el egy videofelvételen keresztül a Pandorára érkezésükkor. És Quaritch lévén mi más is lenne a fő célja, mintsem, hogy megkeresse és levadássza Jake Sully-t. Hogy népét és családját megmentse, Jake úgy dönt, elhagyja az Omatikaya klánt, és a Metkayina klánnál keresnek menedéket, akik a több száz vízi sziget egyikén élnek. Itt azonban az új tereppel, a vízzel és annak élőlényeivel kell megismerkedniük, miközben a fenyegetés egyre közelít.
Mint már említettem, a család és a családi összetartás adja a film legfőbb elemét. Jake mindent megtesz annak érdekében, hogy szeretteit biztonságban tudja, és ugyan sokakban kicsit ellenszenvet is kiváltott a szigora, mégis véleményem szerint érthető. Hiszen gondoljunk csak bele, több évet lehúztál tengerészgyalogosként, láttad, hogy mire képesek az emberek, hiszen te magad is egy voltál közülük és értük harcoltál, majd mikor már azt hitted, hogy békességben tudod élni az életed, a legnagyobb fenyegetés visszatér és pont rád vadászik. A gyerekek pedig gyerekekhez méltón szeretnek ellenszegülni apjuk szavának, ami jelen helyzetben főleg Lo’akra igaz. Mindezeken túl a környezetvédelem, állatvédelem is szerepet kap a filmben, utóbbi a tulkunok vadászatánál – ami az első könnyfakasztó jelenet.
Az alkotás easter eggeket is tartalmaz bőven: megemlíthetjük a süllyedő hajót a csatánál, ami Cameron másik nagybevételű filmjét, a Titanicot idézi. Ott van még továbbá az RDA hajók érkezése, ahogy lángokba borítják Pandorát, ami feleleveníti bennünk a Terminátor második részének kezdetét, vagy a széttaposott koponyákat, ami itt annál a résznél jelenik meg, ahol Quaritch összetöri a kezében az emberi énjének koponyáját.
A víz útja a szereplők tekintetében kicsit elveszi a fókuszt Jake-ről és Neytiriről, és jobban rátereli a gyerekeikre, megengedve az ő karaktereiknek, hogy kibontakozzanak, amit cseppet sem bánunk, hiszen olyan remek szereplőket ismerhetünk meg jobban, mint például a 73 éves Sigourney Weaver által alakított tinédzser Kirit. Az ő karaktere talán az egyik legérdekesebb, hiszen azután született, miután anyja meghalt, az apja mindenki előtt ismeretlen, és ő érzi magát a legközelebb Eywahoz. A másik érdekes szereplő Gekkó, aki egyfajta kettős szerepet tölt be: mivel Sullyék „nevelték” fel, végig a na’vik között élt, így közéjükvalónak érzi magát, azonban mégsem lehet elfeledkezni arról, hogy ő ember, aki valamelyest húz az újonnan felbukkant apja, Quaritch irányába is. Gekkó személye a fanok között kettős megítélésű, méghozzá a csatajelenet utáni megmozdulásáért, amiért megmentette Quaritchot a haláltól. Nem gondolnám azt, hogy ezzel elárulta volna Sullyékat – az viszont biztos, hogy ismételten lesz majd min törniük emiatt a fejüket, de ez csak a jövő zenéje. A reakciója ugyanis elárulta, hogy nem azért mentette meg, mert ott van közöttük az apa-fia kötelék, hanem azért, mert ez volt a helyes döntés, megmutatva, hogy nem kell mindenkinek gyilkológéppé válnia az emberek közül. Továbbá azért sem fognám a megmentést a kötelékre, mert amint Quaritchot kihúzta, el is utasította őt azzal, hogy Sullyékhoz tért vissza. Végül pedig szeretném kiemelni még Neytirit – ugyan ő nem új karakter, de mégis –, és vele kapcsolatban is egy ominózus jelenetet. Bizony, arról a jelenetről beszélek, amikor meghal a fia. Zoe Saldana annyira élethűen játszotta el a gyászoló anya fájdalmát, és mindezt a CGI olyan szépen visszaadta, hogy könnyeket csalt a szemembe. A harcjelenete pedig csak hab a tortán, egyszerűen minden érzelme ott volt a mozdulataiban.
Végső soron pedig szeretném megemlíteni a zenéket, amik tökéletesen illettek a jelenetekhez. The Weeknd-től megszokhattuk már, hogy jó dolgok kerülnek ki a kezei közül, de az Avatar főcímdala annyira jól el lett találva, hogy nem tudok leállni vele.
Ezenkívül Neytiri dala is olyan szívbe markoló, hogy nehéz kizárni az érzelmeket a hallgatás közben, továbbá a filmnek is egy fontos motívuma:
Hogyan tovább?
James Cameron korábban már bejelentette, hogy öt részt tervez, a harmadik rész pedig már 90%-ban készen van, a negyedik részből is vettek már fel jeleneteket, főleg azért, hogy a gyerekszínészek még gyerekként tudják eljátszani karaktereiket. A harmadik rész biztosan mozikba fog kerülni, a dátuma jelenleg 2024 decembere, a többi pedig a második és a harmadik film fogadtatásától függően fognak mozikba kerülni. Az állítások szerint Cameron már megvágta az Avatar 3-at, ami jelenleg 9 órás – ha valaki a hármat sokallotta, akkor ehhez vajon mit szól. Azért remélem, hogy megkaphatjuk a rendezői változatot is, mert akkor egy teljes napos Avatar maratonnal megörvendeztethetjük magunkat.
Végezetül pedig szeretnék mindenkit arra buzdítani, hogy menjen el a moziba, és lehetőleg 3D-ben nézze meg a filmet, mivel a teljese élményt csak a mozivászon tudja nyújtani!
Források: kiemelt kép, 1, 2, 3, 4
Sziasztok! Berki Vivien vagyok, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának jogász szakos hallgatója. Gyerekkorom óta az egyik kedvenc elfoglaltságom az írás, a Media Iuris tagjaként pedig lehetőségem nyílik arra, hogy ezt a képességemet fejlesszem, valamint, hogy másokkal is megosszam írásaimat. Érdeklődési köröm igen tág, így valószínűleg nagyon különböző témájú cikkeket fogtok olvasni tőlem.
