„Ellenzem az erőszakot, mert ha úgy tűnik is, hogy hasznos, a haszon csak átmeneti, de a szörnyűség, amit okoz, maradandó.” – Mahatma Gandhi
Az erőszakmentesség olyan erkölcsi irányultság, amely a fizikai erőszak minden nemét elutasítja. 2007-ben az ENSZ október másodikát az Erőszakmentesség Világnapjává nyilvánította. A jeles napra esik Mahatma Gandhi születésnapi évfordulója is, az ENSZ ezzel a világnappal ismeri el Gandhi munkásságát és fejezi ki tiszteletét az indiai függetlenségi mozgalom vezére előtt.
Gandhi egy kereskedő családból származott, Mahátma nevét követőitől kapta, amely annyit jelent: „Nagy Lélek”. 19 éves korában Gandhi Londonba ment jogot tanulni. Gandhit gyermekkorában a hindu tanok elvei vették körül, ezt a vallást követte, azonban Angliában megismerkedett a Biblia tanaival, amelynek bizonyos részeivel könnyen azonosulni tudott, ideológiáját a későbbi időkben a keresztény tanokra is alapozta. Miután diplomáját megszerezte, hazautazott Indiába, ahol ügyvédi irodája megnyitotta ajtaját az emberek előtt. Pár év praktizálás után olyan ajánlatot kapott, amit nem tudott visszautasítani. Dél-Afrikába költözött családjával, ahol mintegy 21 évig ügyvédként dolgozott. Dél-Afrikában sokszor érte Gandhit hátrányos megkülönböztetés származása miatt, így idővel a helyi hindu kisebbség szószólójává vált. E tevékenységei során kialakította filozófiájának alapjait, amelynek központi elve volt, hogy az igazság ereje mindent legyőz, a kitűzött célokat nem erőszakkal, hanem passzív ellenállással kell elérni. Aktív dél-afrikai évei során rengeteg követőt szerzett magának, felszólalt az indiaiak választójogaiért, az elégedetlen népet bojkottra buzdította és még egy saját mintatelepülést is létrehozott Phoenix néven. 1915-ben családjával visszatért Indiába, ahol az indiaiak felnéztek Gandhira, megbecsülték őt, ugyanis értesültek Gandhi afrikai tetteiről. Az ügyvédi karrierjével felhagyott, mivel túl erőszakosnak tartotta ezt a pályát. Követőivel egy rendezett életközösséget alakított ki, amelynek tagjainak meg kellett fogadniuk, hogy tartózkodnak majd az erőszakos fellépésektől, a húsevéstől, és hogy lemondanak a magánvagyonról. Az I. világháború nehéz időket hozott Indiába is. A térség brit koronagyarmatnak számított, az anyaországért sokan haltak meg, az osztalékok Angliába áramlottak, egyre nagyobbá vált a szakadék a gazdag és a szegény társadalmi rétegek között. Gandhi a hindu nacionalizmus képviselőjévé vált, 1920-ban – a korábbi vezető halálát követően – az Indiai Nemzeti Kongresszus irányítója lett. A Kongresszus eldöntötte, megtagadják a kormánnyal való együttműködést; sokan abbahagyták adóik fizetését, az angol árukat bojkottálták. A passzív rezisztencia meghozta gyümölcsét: 1930. január 26-án kikiáltották az ország függetlenségét. Ezután Indiában egyre gyakoribbak lettek a tüntetések, a kormány Gandhit még le is tartóztatta (ez többször is megtörtént Gandhi aktív évei során), a Kongresszust törvényen kívülinek nyilvánították. 1933-ban illegálisnak nyilvánították a pártot, feloszlatták annak szervezeteit is. Miután a brit parlament elfogadta India új alkotmányát, 1937-ben hatályba lépett a dokumentum. Ezután Gandhi a politikai életből visszavonult, és már csak filozófiájának kidolgozására fókuszált, illetve az indiai kasztrendszer átalakításának lehetőségein dolgozott. A kaszton kívüli kirekesztettek élethelyzetét kívánta javítani, fő célja az volt, hogy egy újabb kasztot teremtsen az emberi jogoktól elzárt emberek számára. A II. világháború kitörésénél véleményét nem rejtette el, úgy gondolta, hogyha India belépne a háborúba, azt csak önálló, független államként tehetné meg. A térség helyzetét tovább nehezítette az India és Pakisztán között kiéleződő konfliktus. Gandhi utolsó éveiben még elérte, hogy India adja át Pakisztánnak a nemzeti vagyonból a neki járó részét. 1948. januárjában Gandhit egy szélsőséges hívője lelőtte. Gandhit 1930-ban az év emberének nevezték, öt különböző évben (1937, 1938, 1947, 1948) Nobel- békedíjra jelölték, azonban a kitüntetést a függetlenségi mozgalom vezéralakja nem kapta meg egyszer sem.
Gandhi mellett a történelem során számos olyan vezető volt, aki az erőszakmentesség híveként vezette az embereket; az erőszakosság ellen lépett fel Assisi Szent Ferenc, Husz János, Lev Tolsztoj, Albert Einstein és Martin Luther King. A kiemelkedő történelmi alakok mellett szervezetek is létrejöttek, amelyeknek az erőszakmentesség elvét hirdetik világszerte: Humanista Mozgalom, Greenpeace, Albert Einstein Intézet, Food not Bombs. A politikai pártok közül a zöld pártoknál a legjellemzőbb az, hogy az erőszakmentességet irányelvként előkelő helyen tüntetik fel.
Az erőszakmentesség esetén a konfliktusok megoldásának módjára kell gondolni. Ezen koncepció alapján három fő kategória választható el, ha a problémákat szeretnénk orvosolni. Valamely cél elérésénél erőszakmentes megnyilvánulásnak számít a tiltakozás (felvonulások, virrasztások), az együttműködés megtagadása (sztrájkok, bojkottok) illetve a beavatkozás (blokádok, térfoglalások).
A magyar Emberi Jogi Munkacsoport álláspontja alapján az alapvető emberi jogok gyakorlásának egyik alapfeltétele az erőszakmentesség.
Felhasznált források: 1,2 ,3 ,4 ,5, 6
