[metaslider id="9331"]
a-vilag-legjobb-egyetemei

A világ legjobb egyetemei között nyolc magyar egyetem! Mutatjuk melyek azok!

A 2021-es felsőoktatási világrangsort ma tették közzé, melyen nyolc hazai egyetem került a világ legjobbjai közé.

A londoni QS Quacquarelli Symonds cég 2004 óta készíti el a felsőoktatási intézmények világrangsorát hat szempont alapján. Ilyenek az oktatók és a hallgatók aránya, a tudományos munkák, melyek köthetők az intézményhez, illetve azok idézési gyakorisága, a munkaadók véleménye, a külföldi hallgatók, illetve oktatók száma és nem utolsó sorban a nemzetközi kapcsolatok.

szegedi_egyetem

Az ország legjobbjaként a Szegedi Tudományegyetem végzett 501-510 helyre sorolva, majd a Debreceni Egyetem követi 521-530. helyen. Az ELTE 601-650. helye után a Pécsi Tudományegyetem áll a 651-700. helyen A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet, a Budapesti Corvinust, a Szent István Egyetemet és a Miskolci Egyetemet pedig a 801-1000. helyre rangsorolta a szempontok alapján a cég.

A Debreceni Egyetem, az ELTE és a PTE is javított az előző évekhez képest a rangján.

Új belépőként a Szent István Egyetem és a Miskolci Egyetem áll, bár ez utóbbi nem marad így, hiszen ahogy arról mi is beszámoltunk alapítványi fenntartásba kerül 2020. augusztus 1-jével az egyetem.

A régió legjobbja a bécsi egyetem lett a maga 150. helyével.

A világ legjobb egyeteme idén az MIT, a Stanford és a Harvard lett.

 

Photo by Element5 Digital

EnglishGermanHungarian