[metaslider id="9331"]

Nőként a tűzoltóságon


Nőként számos helyen még napjainkban is kihívás érvényesülni. Nincs ez másképp a tűzoltóságokon sem. Különösen azért is, mert Magyarországon nő nem lehet hivatásos tűzoltó, hiába van ez máshogy még szomszédos országokban is, például Ausztriában. Azonban nálunk, ha egy nő mégis affinitást érez magában ehhez, önkéntes tűzoltó lehet. Így volt ez velem is. 

Több mint egy éve történt, hogy csatlakoztam a Mezőfalvi Önkéntes Tűzoltó Egyesülethez. Ez így elsőre nem tűnik hosszú időnek, mégis ez alatt nem kevés káresetnél voltam, elvégeztem egy tűzoltó alaptanfolyamot és fél év után az egyesület híradósává neveztek ki. Feladatom itt (a vonulások mellett) az, hogy tartsam a kapcsolatot az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal (OKF) és irányítsam a vonulásokat riasztás esetén. Ez csupán pedig abból indult, hogy mindig is érdekelt az önkéntes munka, mások önzetlen segítése, emellett az a lány voltam és vagyok, aki egy erős nővé akar válni, és megmutatni a világnak, hogy a „gyengébbik” nem mire is képes valójában. Utóbb említett mentalitásomnak köszönhetően voltak is surlódások, különösen a helyi hivatásos tűzoltók némelyikével. Kaptam hideget-meleget, az elején általán nem kevés meglepetést okozott az, hogy mit is keres a káresetnél egy nő. Az első vonulásaim során a hitetlenkedők megjegyzései mellett meg kellett birkóznom azzal a rengeteg adrenalinnal, ami folyamatosan elöntött. Részt vettünk kisebb nagyobb tüzek eloltásában, műszaki mentésekben, balesetekben és ajtónyitásokban is. A legutóbb említett káreset típusnál estem át tűzpróbán, mint előbb utóbb minden újonc. Mégpedig azzal, hogy először láttam halottat, egy öngyilkost. A legjobb szó arra, ami akkor kavargott bennem az az, hogy furcsa. Szinte érezni lehetett a levegőben az emberi elkeseredettséget és a halált. Ezzel pedig ilyen mértékben a hétköznapok során nem találkozik a civil ember. Abban biztos vagyok, hogy amit akkor láttam, valószínűleg soha nem fogom elfelejteni. Így amikor az OKF-től érkezett értesítésben meglátom, hogy ajtónyitáshoz kell menni, a mai napig már elkezdek fejben erre felkészülni. A kezdetekkor a másik eset, amikor mindig nagyon elkezdtem izgulni, az a közúti baleset volt. Itt már a vonulás közben érezhető a szeren (szer = tűzoltóautó) a várakozás feszültsége, hogy mikor érünk már oda. Majd mikor kiérkezünk a helyszínre, van az a pár másodperc, amikor rohansz oda a járműhöz és már minden végigfutott az agyadon, hogy milyen látvány fog fogadni. Bizonyos esetekben pedig már akkor pontosan tudod, hogy pár képzeletbeli kép meg se fogja közelíteni azt, ami pár lépés múlva majd eléd tárul. Így volt ez egy 2020 nyarán történt közúti balesetnél is. Azzal a különbséggel, hogy már kint voltak a mentők és a hivatásosok, szóval mire odaértünk, megtörtént a járművek áramtalanítása, és folyamatban volt a balesetet szenvedettek mentése. Az egyik autó sofőrje életveszélyes sérüléseket szenvedett, így mentőhelikopter is érkezett a helyszínre. A másik autóban egy fiatal pár volt, akik pusztán pár évvel idősebbek nálam. Őket, mint súlyos sérülteket, mentővel szállították a helyi korházba számos nyílt töréssel. Késő estig kint voltunk, segítettünk a helyszínelésben és az út megtisztításában. Számomra ez a káreset is érdekes volt a sok tanulsággal együtt, ahol sem itt, sem máshol nem várjuk el a köszönetet. Ez azért volt mégis kicsit másabb, mert itt mégis megkaptuk. A baleset után hetekkel szerencsém volt egy telefonhíváshoz, ahol a fiatalok szüleivel beszélhettem és a balesetet szenvedett fiúval (másik autó sofőrje). Az a hála, amit akkor éreztem a vonal másik feléről, felbecsülhetetlen volt. Mi soha nem azért segítünk önként, hogy cserébe kapjunk valamit, még egy köszönömöt sem várunk el, mégis amikor ezt éreztem, tudatosult bennem, hogy már nem éltem hiába ezen a világon. Azonban ez ugyan úgy igaz a társaimra is, akik soha nem hagytak egyedül. Ebben a munkában nem igazán lehet egyszemélyes dicsőségről beszélni. Mivel ezek az emberek, akikkel ilyenkor együtt dolgozunk, nem csupán barátok, nem is ismerősök, hanem bajtársak. Ők azok, akik ott vannak melletted végig, akik vigyáznak rád, segítik a munkádat és egy nehéz eset után felhívnak, hogy hogy vagy.

Összességében úgy gondolom, hogy a nehézségei teszik gyönyörűvé ezt a hivatást. Hatalmas felelősséggel jár és sokszor nem kevés bátorság kell hozzá. Azonban, ha ezt megtanulod a helyén kezelni, egy olyan emberré válhatsz, aki sokszor sokaknak biztos pont a káoszban. Aki olyan helyekre megy be, ahonnan mindenki más elmenekül, akinek akkor sem rezdül meg az arca, amikor mindenki más elszörnyülködik. Itt nagyon erős emberekről van szó, ezalatt pedig nem a fizikumukra gondolok, hanem a mentális erősségükre. Nem is gondolnánk, hogy milyen terheket bírnak el anélkül, hogy egy rossz szavuk is lenne. Így ha csak tehetjük, segítsük a munkájukat, akár csak azzal is, hogy a vonulásuk során nem akadályozzuk őket!

EnglishGermanHungarian