[metaslider id="9331"]
sasd-onkormanyzat

Nem ragadhatunk a múltban, a jövőt kell építenünk! – Interjú Dr. Jusztinger Jánossal, Sásd új polgármesterével

2019. október 13-án a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Római Jogi Tanszékének vezetője, az Óriás Nándor Szakkollégium mentora, az MTA IX. osztály ÁJB Római Jogi és Európai Magánjogtörténeti Albizottságának titkára, több tudományos monográfia és kézikönyv szerzője, tanulmánykötet és szakfolyóirat szerkesztője, egyetemi tankönyvek és jegyzetek szakmai lektora, Dr. Jusztinger János adjunktus lett Sásd város polgármestere, rögtön a megválasztása utáni héten sikerült vele interjút készíteni, amit az alábbiakban olvashattok:

Media Iuris: Először is szeretnénk gratulálni a Polgármesteri címhez az egész Media Iuris nevében! Az indulás… Úgy tudom, hogy a Tanár Úr születésétől fogva Sásdon él. Ez miben befolyásolta az elindulást, illetve a kampányt? Befolyásolta-e egyáltalán valamiben?

dr-jusztinger-janosJusztinger János: Valóban, egész eddigi életem Sásdon éltem le, pécsi egyetemi éveim alatt is bejárós voltam. Formált és alakított ez a település, sokat jelent számomra az otthonom, ezer szállal kötődőm a városhoz. Ide jártam általános iskolába, 25 évig játszottam a helyi fúvószenekarban, tagja voltam a vegyeskarnak. Édesapám hosszú időn keresztül volt a sásdi művelődési ház igazgatója, egy ideig a mozinkat is vezette, én tulajdonképpen beleszülettem Sásd közéletébe.13 éve vagyok önkormányzati képviselő. Hogy 26 évesen elkezdtem, tehát nagyrészt az édesapámnak köszönhető. Mindig is úgy gondoltam, hogy Sásdnak városvezetőre van szüksége nem pedig politikusra, s a nagypolitikát is teljesen felesleges behozni a mindennapokba. A testületi döntéseket sem hozhatjuk meg politikusként, ahogy a költségvetésre tekintve sem láthatunk pusztán számokat a papírlapon. A polgármester, a képviselők, az önkormányzati alkalmazott, a vállalkozó, a segélyért, támogatásért folyamodó nem csupán egy rubrika a táblázatban, puszta szám, hanem arccal-névvel bíró szereplője az otthonunknak. Barát, szomszéd, ismerős, esetleg a legkedvesebb tanár, aki kisgyermekként megszerettette velem az olvasást. Számos politikusi „erénnyel” nem bírok. Három napig tartott, mire egy elfogadható kép készült rólam a választási újságba, nem volt tele a plakátjaimmal a város.

Media Iuris: A közösségi médiai felületén többször olvastam, hogy igyekezett minden polgárhoz elmenni és megkérdezni, hogy mit is vár ettől a választástól. Ez milyen élmény volt?

Jusztinger János: Hogy minden választópolgárhoz, az azért túlzás… de a lehető legtöbb embert próbáltam személyesen megszólítani, felkeresni az otthonában. Eredetileg újra képviselőként terveztem indulni, így kezdtem el gyűjteni a szükséges számú ajánlást. Aztán amikor már nagyjából a századik sásdi családnál fogadtak úgy, hogy csalódottak amiatt, hogy polgármesterként nem méretettem meg magam, eldöntöttem, hogy kikérem a polgármesteri ajánlóíveket is. Tehát nagyjából egy hét elteltével újra, elölről kezdtem az egész aláírásgyűjtést, immár polgármester-jelöltként. Igyekeztem olyan sásdiakat felkeresni, akiket korábban nem ismertem közelebbről. Nyíltan és őszintén beszéltünk a közös dolgainkról, jólesett a felém áradó bizalom. 

2019. Önkormányzati választás, Sásd

Media Iuris: Akkor térjünk át magára a győzelemre. 213 emberrel szavazott több ember idén mint tavaly, ez nem tűnik olyan nagy számnak, de 2565 főnél sokat számít. Ráadásul a szavazók 69,31%-a szavazott Önre. A Tanár Úr szerint ez miért alakult így? Mit jelent ez önnek?

Jusztinger János: A magas részvételi arány mutatja a legjobban, hogy a sásdiak változást szeretnének közös ügyeinket illetően. A sok szavazat hatalmas felelősség, szeretnék méltó lenni a bizalomra. Legjobb tudomásom szerint ennyi szavazattal utoljára valamikor a 90-es években választottak polgármestert Sásdon. De nem választást, hanem esélyt és jövőt szeretnék nyerni a városnak. Sok munka vár rám és a képviselő-testületre.

Media Iuris: Milyen tervei vannak a jövőre nézve? Mit tart a legfontosabb vállalásnak?

Jusztinger János: A legfőbb feladat nem lehet más, mint hogy városunk járás- és térségközponti rangjához méltó fejlődési pályára kerüljön a következő ciklusban. Több olyan folyamatban lévő projekt vár megvalósításra, ami segít majd élhetőbb településsé tenni Sásdot. Fedett piacot, uszodát építünk, pályázati forrásból megújítjuk, parkosítjuk a városközpontot stb.

Media Iuris:  Mit gondol, milyen befolyással lesz a győzelme, új hivatása a tanszéki munkájára?

Jusztinger János: Bízom benne, hogy egyetemi oktatói feladataim ellátását semmiben nem fogja befolyásolni a megválasztásom. A főállású polgármesterség jogszabály szerint is összefér a tudományos, oktatói tevékenységgel. A hallgatók legfeljebb annyi változást észlelnek majd talán, hogy gyakrabban osztok majd meg velük sásdi történeteket, amikből persze eddig sem volt hiány…

Media Iuris: A social media felületeken megosztott bejegyzései által tisztában vagyok azzal, hogy a Tanár Úr elvesztette az Édesapját, és azzal is, hogy ebben az időszakban még jobban hiányzik Önnek. Mit mesélne most neki?

Jusztinger János: Remélem, hogy semmit nem kell(ene) neki elmesélnem, s figyel rám… Különös véletlen, hogy a polgármesteri hivatalunknak most ugyanaz az épület ad otthont Sásdon, ami anno a kultúrháznak. Nap mint nap fogok ugyanoda bejárni, ahol életem legmeghatározóbb éveit töltöttem édesapám mellett. Kisgyerekként, ha kellett, ha nem, csak mentem vele mindenhova. Játszóteret, szabadtéri színpadot építettünk, kertmozit csináltunk, zenekaroztunk, … Tudom, hogy más kor, más világ (80-as évek), de tőle láttam, hogy lehet a közéletben önzetlenül is részt venni, lehet ezt jól is csinálni. Amikor egy mosoly nem érdek, ócska kampányfogás, hanem egy életre szóló barátság kezdete volt. Az ő emléke miatt is szeretném a vállalt feladatot jól csinálni: az emlékek kitörölhetetlenek és meghatároznak, de persze nem ragadhatunk a múltban, a jövőt kell építenünk.

A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar munkatársai, hallgatói nevében sok sikert és eredményes munkát kívánunk Önnek az elkövetkezendő évekre!

EnglishGermanHungarian