Bene László, akit a Legfelsőbb Bíróság 1996-ban több emberen, részben előre kitervelten, részben nyereségvágyból, részben aljas indokból elkövetett emberölés bűntettében és más bűncselekményekben mondott ki bűnösnek és akkor életfogytiglanra ítélt, hamarosan talán szabadulhat a börtönből.
Bene László társával Donászi Aladárral először egy rendőrt (Ősz Zsigmond) öltek meg Győrben. Majd együtt rabolták ki 1992-ben a Budai Skála áruház pénzszállító autóját. Ekkor megöltek egy 23 éves egyetemistát, Sádt Győzőt, valamint lőgyakorlatozás közben még két vadász életét oltották ki.
Donászi Aladár 2001-ben öngyilkos lett a büntetés-végrehajtási intézet falai között.
2016.
A Legfelsőbb Bíróság döntése alapján az elítélt legkorábban 20 év szabadságvesztés letöltése után bocsátható feltételesen szabadon. Ez az időtartam 2014. május 4-én telt le, a bíróság 2016. szeptember 7-én döntött a férfi ügyében, mellőzve a feltételes szabadságra bocsátását. Majd 2018. május 23-án ismét döntött a Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa.
Bene László nem helyezhető szabadlábra mert nem állnak fenn annak törvényi feltételei – nyilatkozta akkor Szanka Ferenc a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.
MA
A ma megtartott tárgyaláson a bíró megállapította, hogy Bene László a fogva tartásának jelentős részében „a büntetés-végrehajtási intézet rendjét betartotta, kifogástalan magatartást tanúsított”.
Bene László a börtönben töltött évek alatt a szociális munkás szakmát is kitanulta.
Bene László több fogvatartotthoz hasonlóan korábban beperelte a magyar államot az embertelen körülmények miatt. Így a skálás gyilkos milliomosként távozhat a fegyházból, amennyiben a másodfokú döntés is neki kedvez, ugyanis első fokon az ügyészség fellebbezett.
Mit gondoltok? Letöltve a rá kiszabott büntetést, megérdemelné a szabadlábra helyezést?
Forrás: 444.hu, RTL Klub
Előző bejegyzésünk: A PTE esszenciája a hallgató! – Videó a 20. EDUCATIO Kiállításról!

Androvics K. Balázs vagyok a Media Iuris szerkesztője. Már gyerekkoromtól kezdve vonzott a média világa, ezért is ragadok olykor klaviatúrát és vetem gondolataimat szövegdobozokba itt a mediaiuris weboldalán vagy a saját platformjaimon. Nem ígérem, hogy mindig mindenki egyetért majd írásaimmal, videóimmal, témáimmal, de ettől szép a világ – nem vagyunk egyformák, nem gondolkodunk egyformán! C’est la vie!