- november 29-én meghalt Mária Terézia, akit fia, a már 1765 óta társuralkodó és német-római császár követett a trónon. II. Józsefet anyjától eltérően már gyermekkora óta az uralkodásra nevelték, ifjúkorában pedig már tudatosan készült rá és türelmetlenül várta, hogy kezébe vegye a hatalmat. 10 éves uralkodása alatt 6000 rendeletet adott ki (naponta átlagosan kettőt), amelyek nagy részét ő maga fogalmazta.
„Nagy ember, de szerencsétlen uralkodó.”
- József trónörökösként jól ismerte országait, azokat többször bejárta és nemcsak arisztokratákkal, hanem minden rendű alattvalóval szóba állt. Egy porosz nagykövet úgy nyilatkozott róla, hogy önfejű és makacs, a legrosszabb véleménnyel azonban öccse, II. Lipót volt; „Nem tűri az ellentmondást, erőszakos elvei vannak, teljesen önkényes, kemény despota.” 22 évesen így fogalmazta meg az uralkodásról való elveit: „Megalázni és elszegényíteni a nagyokat, ez a tervem, mert nem hasznos, hogy kiskirályok – nagy alattvalók passzióik szerint élhessenek, nem törődve azzal, hogy mi lesz az állammal. Elvem az, hogy mindenki az államot tartozik szolgálni, amely őt védelmezi, és számára igazságot is szolgáltat, az államnak, amelynek megszemélyesítője az uralkodó…Ennek despotizmus szaga van, de abszolút hatalom nélkül, a szabályok, a törvények és az eskük megakadályozzák az uralkodót, hogy minden jót megtehessen.” Családi háttere nem mondható szerencsésnek, első felesége, pármai Izabella korán meghalt két leánygyermekükkel együtt, ezután Mária Jozefa bajor hercegnőt vette feleségül, aki – első feleségéhez hasonlóan – a fekete himlő áldozata lett. Ezt követően minden idejét az uralkodásnak szentelte, uralkodói kötelezettségeire már-már fanatizmussal tekintett. Ez az izgatott lelkülete az uralkodás iránt a „gondosan kidolgozott és kialakított” rendeleteiben is megfigyelhető, amelyek azonban korántsem örvendtek szívélyes fogadtatásnak. Az államapparátus már csak mennyisége miatt sem tudta őket végrehajtani, és bár számos intézkedése ésszerűnek és hasznosnak bizonyult, sok esetben azonban sértették a hagyományokat vagy egyszerűen csak végrehajthatatlanok voltak.
Szokatlan rendeletek
Uralkodásának kezdetét szigorú takarékossági intézkedések jellemezték, az apjától örökölt 20 millió forintos családi vagyont az államadósság törlesztésére fordította, életvitele pedig egyszerű, szinte önmegtartóztató volt. Utazásai során inkább fogadókban mintsem a helyi urak kastélyaiban szállt meg, alattvalóival közvetlen volt, így nem csoda, hogy a parasztság körében igen népszerű volt. Mint már említettem, II. József 6000 rendeletet adott ki, amelyek alattvalóinak mindennapját részletesen (olykor már túl alaposan) szabályozta. Nézzünk néhányat ezek közül:
- Egy francia könyvben azt olvasta, hogy a szoros fűző egészségtelen, mire az írást lefordította és kiküldette az igazgatási szervekhez azzal a paranccsal, hogy szoktassák le a nőket ruhadarab használatáról.
- Meghatározta azt is, hogy különböző istentiszteletek alatt hány gyertya éghet az oltáron.
- Nagy közfelháborodást váltott ki, mikor takarékossági okokra hivatkozva megtiltotta, hogy a halottakat fakoporsóban temessék el.
- Megtiltotta, hogy bárhol ünnepséget rendezzenek az ő tiszteletére, illetve, hogy karbantartási munkát végezzenek az utakon. Egy szóbeszéd szerint nem volt hajlandó rálépni arra a felújított útra, amelyet azért építettek, mert tudták, hogy a császár arra fog elhaladni.
- 1781-ben adta ki a királyi tetszvényjog alkalmazását elrendelő pátenst. Ennek lényege, hogy a pápai bullákat be kellett terjeszteni a Helytartótanácshoz, amely azt véleményezte és felülvizsgálta, hogy az nem ütközik-e valamely felsőbb rendeletbe. Néhány napra rá jelent meg az a rendelete, amely megtiltotta, hogy a szerzetesrendek kapcsolatban álljanak a római elöljáróikkal, a kolostorokat, a rendházakat a megyéspüspökségek joghatósága alá helyezte. E rendeletek alkotásánál a császár arra hivatkozott, hogy ő ezzel csak a püspökök eredeti joghatóságát állította vissza.
- Azokat a szerzetesrendeket, amelyek „csak” szemlélődéssel és imádkozással foglalkoztak – az uralkodó szerint – nem szolgálták a nép érdekeit, ezért megszüntette őket. E rendelet felfüggesztette 134 férfi és 6 női kolostort működését, a felosztások 1484 férfi és 190 női szerzetest érintettek.
Az egyházpolitikai rendeletei gyorsan kiváltották a pápa rosszallását. VI. Piusz pápa Bécsbe utazott (fordított Canossa-járás), hogy meggyőzze az uralkodót, változtasson politikáján, azonban II. József erre nem volt hajlandó, dogmatikai kérdésekben továbbra is elfogadta a Szentszék jogait, de nem tűrte a külső beavatkozást azokban a belső ügyekben, amelyek kizárólag az ő uralkodása alá tartoznak. Büntetőjogi intézkedései abban a korban igen modernnek számítottak. 1787-ben adta ki a Magyarországon és Erdélyben is hatályba lépő büntetőtörvénykönyvet, a Sanctio Criminalis Josephinát. A törvénykönyv a felvilágosodás eszméit tükrözték, a kódex újításai közé tartozott az analógia tilalma, a bűntettek és az igazgatási vétségek elhatárolása és a halálbüntetés eltörlése. Továbbá kimondta, hogy a nemesi származás nem mentesít a büntetés alól. A jogtörténészek így értékelték a törvénykönyvet: „Ez az első modern értelemben vett büntető törvénykönyv, amely nemcsak az osztrák, hanem a közép-európai jogfejlődésnek is jelentős állomása; olyan kódex, amely a halálbüntetés eltörlésével, a bűntett és az igazgatási vétség közötti határ megvonásával, az analógia tilalmával és számos egyéb diszpozíciójával méltán sorolható az egyetemes jogi kultúra kiemelkedő dokumentumai közé.”
Emléke a köztudatban
- József kapcsán sokaknak két legismertebb intézkedése jut eszébe; a kalapos király, aki nem koronáztatta meg magát, a másik a „nevezetes tollvonás”, amellyel – három pátens kivételével – visszavonta rendeleteit. Megoszlanak a vélemények, sokan igazságtalan despotának, míg mások reformtörekvő, a hagyományokkal szakítani merő uralkodónak tekintik. Mindkettő mellett szólnak érvek, despota volt, mert mindent maga irányított, nem tűrt meg maga mellett senkit, elképzeléseit akár fizikai erőszakkal is véghez vitte. Az uralkodást azonban hivatásnak tekintette, szándéka a közjó, a nép érdekeinek szolgálata volt. Megítélése tehát a mai napig vita tárgyát képezi, de az bizonyos, hogy a kérdés nem fekete-fehér.
Felhasznált irodalom:
Hahner Péter: A régi rend alkonya. Panem, Budapest, 2006.
Ifj. Barta János: A kalapos király emlékezete. Didakt, Debrecen, 2012.
Katus László: A modern Magyarország születése. Pécsi Történettudomány Kulturális Egyesület, 2010.
Romsics Ignác: Magyarország története. Akadémia Kiadó, 2010.
Sziasztok!
Krémer Franciska vagyok, Pécsi Állam- és Jogtudományi Kar hallgatója. Kiskorom óta foglalkoztat az irodalom és az írás egyaránt, de eddig nem volt bátorságom tollat ragadni, csak a magam mulattatására vetettem papírra egy-egy gondolatomat. Mikor megláttam, hogy a Media Iuris csapata mennyire összetartó, családként működő közeg, úgy gondoltam, szerencsét próbálok és jelentkezem…Úgy vélem, nagyon jól döntöttem. Szeretek új embereket megismerni, emberek között mozogni, csapatmunkában részt venni, extrovertált személyiségnek tartom magam. Ami a témákat illeti, elég sok minden érdekel, bele tudom ásni magam mindenféle tudományos, művészeti és kulturális kérdésekbe.
