A mindenszentek vagy másképpen mindenszentek napja a keresztények ünnepe, az üdvözült lelkek emléknapja, melyet a katolikus keresztény világ november 1-jén tart.
A még élők a „küzdő egyházat”, a már elhalálozott és tisztítótűzben bűnhődők a „szenvedő egyházat”, az üdvözültek pedig a „diadalmas egyházat” képviselik. Az ünnep 741-ben, III. Gergely pápa idején jelent meg először ilyen formában a megemlékezés napjaként. Jámbor Lajos frank császár 835-ben IV. Gergely pápa engedélyével már hivatalosan is elismerte az új ünnepet. A hagyomány szerint egyetemes ünneppé IV. Gergely pápa tette.
A Mindenszentek, mint a katolikus és az ortodox keresztény egyházak ünnepe Magyarországon 2000-től kezdve újra munkaszüneti nap. Nem tévesztendő össze a halottak napjával, a “Szenvedő Egyház” ünnepével, amit 998 óta tart meg az egyház a következő napon, november 2-án az elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert, a tisztítótűzben szenvedő hívekért. Szent Odiló clunyi bencés apát 998-ban vezette be emléknapként. Később a bencés renden kívül is ünnepnappá vált, és a 14. század elejétől a katolikus egyház egésze átvette. Estéjét a halottak estéjének is nevezik, ilyenkor sok helyen hosszan, akár 1-2 órán át szólnak a harangok a halottak emlékezetére. A Mindenszentek ünnepe a római katolikus egyház saját ünnepe, ami az idők folyamán összekapcsolódott az ősszel tartott ősi kelta Samhain pogány ünneppel is, melyet azonban már az ókereszténység korában krisztianizáltak. A Samhain pogány ünnep jelentette a kelta népek számára az újév, valamint a tél és a sötétség kezdetét. Úgy hitték, hogy az ünnep éjszakáján az előző évben meghalt emberek lelkei megzavarhatják az élők életét, mivel az év során elhunyt lelkek ezen az éjjelen vándorolnak át a holtak birodalmába. Az emberek a szellemeknek ételt és állatot áldoztak, hogy megkönnyítsék a vándorlásukat.
A keresztény közösségek a 7. századtól kezdődően egyes helyeken elkezdtek ünnepet tartani az elhunyt valamennyi katolikus szent tiszteletére. Így a pogány halottakra emlékező ünnep, a Samhain, Mindenszentek ünnepeként élt tovább. Britanniának Rómával való kapcsolata idején több, a kelta ünneppel rokon római ünnep is egybemosódott, habár nem ebben az időpontban tartották. A római Feralia a holtak emléknapja volt, amelyet február 13–21. között ünnepeltek. Virággal díszítették a sírokat, ételeket és sót helyeztek rájuk. Ezidő alatt bezárták a templomokat, s nem kötöttek házasságot. Úgy hitték, hogy az elhunytak lelke ezekben napokban feljön a sírra, s fogyaszt az ételekből, mert szünetelnek az alvilági büntetések és a manesek is, vagyis az elhunytak lelkei pihennek. Február 22-én pedig minden római család megülte a caristiát, a kölcsönös szeretet ünnepét és egymást megajándékozva, vidámsággal oldották fel a Feralia komorságát.
A keleti egyházban a 380-as kezdettől megemlékeztek az összes vértanúra, különböző dátumokon. A keleti katolikus egyházakban: Szíriában május 13-án, Antiochiában a pünkösdöt követő első vasárnapon, az örmény egyházban a Szent Kereszt felmagasztalását követő tizedik vasárnap utáni szombaton, a koptoknál pedig október 23-án. Az ortodox kereszténységben a régi hagyományt követve a szentekre megemlékező mindenszentek vasárnap a pünkösdöt követő első vasárnap.
Sok európai országban köztük Magyarországon és valamennyi területen szokás, hogy az emberek meglátogatják és rendbe teszik elhunyt hozzátartozóik sírját, virágot valamint koszorút visznek és gyertyákat, mécseseket gyújtanak mindenszentek napján, illetve a halottak napján. A gyertya fénye az örök világosságot jelképezi, a katolikus egyház szertartása szerint a „temetők nagy keresztjénél, a mindenki keresztjénél” elimádkozzák a mindenszentek litániáját, és megáldják az új síremlékeket. Magyarország egyes vidékein régebben harangoztattak is a család halottaiért. Nálunk a sírok virágokkal és koszorúkkal való feldíszítése a 19. század elejétől terjedt el német katolikus hatásra. Ezt a szokást nemcsak a katolikusok, hanem a protestánsok és a nem hívők is átvették. Mivel a krizantém fehér és színes változatai Mindenszentek és Halottak napja körül nyílnak, Magyarországon leginkább ez a virág az, amivel a sírokat díszítik. Az Ipoly menti falvakban, ha valaki nem tud elmenni a temetőbe az otthon gyújt gyertyát a halottja tiszteletére.
Régebben azt figyelték, hogy kinek ég el hamarabb a gyertyája, mert a népi hiedelem szerint az hal meg előbb a családban akié előbb elalszik. Vannak, akik a gyertyagyújtás szokásáról kereszténység előtti eredetet feltételeznek. Ők úgy tartják, hogy azért gyújtanak lángot a sírokon, hogy a tévelygő lelkek melegedni tudjanak a gyertyák lángja mellett, illetve, hogy visszataláljanak sírjaikba, és ne nyugtalanítsák vagy zavarják az élőket.
