2020. május 25-e beírta magát az Amerikai Egyesült Államok történelmébe. Egy újabb fekete férfi, George Floyd vált rendőri túlkapás áldozatává. Az eset talán soha nem látott indulatokat váltott ki az emberekben világszerte. A társadalom kiábrándult a rendszerből, amely képtelen a rasszizmus felszámolására, a saját állampolgárai megvédésére, az egyenlő jogok biztosítására.
Úgy gondolom, mára már mindenki ismeri George Floyd történetét. A férfi Minneapolis városában hamis 20 dolláros bankjeggyel fizetett, a vásárolt árut nem adta vissza az eladónak, ezért kihívták a rendőröket. A járókelők által készített videók és a biztonsági kamerák felvételei elérhetőek számos helyen az interneten, ezeken végig lehet követni azt a hozzávetőlegesen 17 percet, amely az első rendőrautó kiérkezésétől a mentők kiérkezéséig tart. A videókon hallható, ahogy a férfi számtalanszor segítségért kiált, mert nem kap levegőt a nyakán térdeplő rendőr miatt. Floyd nem tanúsított ellenállást, fegyvertelen volt, néhány perc után elvesztette az eszméletét és megfulladt. Az első hivatalos tájékoztatás szerint rendőri intézkedés közben fellépett egészségügyi problémák vezettek a halálához. Június 1-jén érkezett meg a család által kért boncolás jegyzőkönyve, amelyet két elismert törvényszéki patológus végzett el, eszerint a halál oka kitartó nyomás a jobboldali nyaki ütőérre, amely meggátolta az agyi véráramlást, a kitartó nyomás a háton pedig megakadályozta a lélegzetvételt. Semmilyen más egészségügyi probléma nem játszott közre, a férfi a helyszínen meghalt.
Az utcákon Amerika-szerte elszabadultak az indulatok. A tüntetők közül többen fosztogatnak és gyújtogatnak, az egyenruhások könnygázzal oszlatnak, autóval a tömegbe hajtanak. Fontosnak tartom kiemelni, hogy demonstrációk nem azért kezdődtek mert 1 fekete ember áldozattá vált, hanem mert tucatszámra fordulnak elő ilyen esetek – ez csak az utolsó csepp volt a pohárban. Ha a tüntetések kezdetén egyértelművé teszik, hogy a rendőrség, mint intézmény közösen elhatárolja magát a gyilkosságtól és a békés tüntetők mellé áll, akkor talán nem fajult volna el ilyen mértékben a helyzet. Csak az alkalomra váró vandálok mindig vannak, arról, hogy miért kell törni-zúzni meg lehet kérdezni a fizetett agresszorokat, a fosztogató csoportokat. Talán akkor is máshogy alakul a helyzet, ha az elnök nem a nemzeti gárdával fenyegetőzik már az első napon, valamint azzal, hogy a tüntetőkre „vad kutyákat” szabadít (mintha 1963-at írnánk). A legtöbb beszédével és tettével olajat önt a tűzre, és számomra nem tűnik úgy, mintha azon dolgozna éjt nappallá téve, hogy mielőbb békés megoldást találjon az indulatok megfékezésére.
Szerencsére vannak, akik irány- és példamutatóan állnak hozzá a tüntetésekhez. A New Jersey rendőrök bekapcsolódtak a helyi demonstrációba, békésen meneteltek együtt a tüntetőkkel. A Santa Cruz-i rendőrség és kapitánya térdre ereszkedve fejezte ki a szolidaritását. Azóta a féllábon való térdelés jelképpé vált. Ez csak néhány példa a sok közül.
Sokak szerint felháborító és egyszerűen túl sok, amit a tüntetők művelnek. A világban, ahol az igazságtalanság vált sztenderdé, ahol következmények nélkül lehet gyilkolni, ártatlanul lehet börtönbe kerülni, politikusoknak és barátaiknak lehet milliárdokat elcsalni, a korrupció átszövi a mindennapokat – ér-e bármit is egy békés felvonulás? Persze, megkapja a megmozdulás a 15 perc hírnevet a médiában, aztán egy-két héten belül már más lesz a felkapott téma. Eközben a zsarnokok hátradőlnek nyugalomban, mert rájuk semmiféle nyomás nem nehezedik attól, hogy az emberek utcára vonulnak táblákkal és néhány órával később hazamennek. „Van, amikor a békéért be kell vállalni a háborút.”
Magyar hírportálok is cikkeztek az esetről és a kommentek egy részét elnézve („szép volt, eggyel kevesebb”, „ha tényleg rossz nekik amerikainak lenni, szabadon visszamehetnek Afrikába”, „a black lives matter a legundorítóbb szlogen, amit valaha láttam”, „a majomcsürhe egyetlen célja a bevásárlás”, „ölelgetheti a fekete s*ggű orángutánokat a póter zuhanyzójában”, „sz*r n**ger fertő” stb.) az embernek szinte a gyomra felfordul. Mikor gyülemlett fel az emberekben ekkora mértékű gyűlölet? Az egyik portálon a következőt olvashatjuk: „Mi is élőben közvetítjük a harc, lángoló autók, a mocskos n**ger banánzabáló fekete sz*rok fosztogatásait és a terrorista antifák harcait”. Nem lép ez már át egy bizonyos határt? Egy másik portálon a BLM hazugságáról cikkeznek arról, hogy Amerikában nincs is rasszizmus, az egész egy megalapozatlan hangulatkeltés. Szándékosan nem nevezem meg ezeket a portálokat, egy kattintást sem érdemelnek meg.
Hírességek, ismert emberek a világ minden részéről tucatszámra csatlakoztak a demonstrálókhoz. A szolidaritás kifejezése mellett sokan hasznos linkeket osztottak meg petíciókhoz, adománygyűjtő és edukációs jellegű oldalakhoz. A Youtube, a Netflix, számos high-tech cég és divatházak is csatlakoztak a #blackouttuesday kampányhoz. Természetesen sosem lehet tudni, hogy ki az, akit őszintén érdekel ennek a mondanivalója és ki az, aki csak a marketingfogást látja benne – mindenki döntse el maga mit lát ezek mögé. Magyar celebek is szolidaritásukat fejezték ki egy-egy poszttal, azonban volt, aki kitűnt közülük is. A Los Angelesben élő hölgy instagramon arról osztott meg videókat mély megrendüléssel, hogy a Gucci bolt falát festékszóróval fújták le és tőle megtudhattuk azt is, hogyan válhatunk egy magyar származású milliárdos fizetett tüntetőjévé.
Többen felszólaltak azok ellen, akik az elhíresült „Black lives matter” szlogent (A fekete élet számít) felcserélik „All lives matter”-re (Minden élet számít). Az érvek szerint a világon minden létező privilégium a fehér emberé, minden. Ez a privilégium egyszerűen megmutatkozik: az én életem is lehet nehéz, de szimplán a bőrszínem nem teszi azt még nehezebbé. Van egy szlogen, ami nem a fehér emberről szól és az máris azért tüntet, mert kihagyták valamiből és kikéri magának. Ebben a mondatban nincs benne az, hogy bárki élete ne számítana. Számomra ez a szlogen nem kirekesztő, inkább figyelemfelkeltő. Minden élet számít, de nem olyan világban élünk, ahol valóban egyformán számítana – sokszor másodosztályú polgárként kezelik a feketéket.
Én is sajnálom, hogy a globális felmelegedés, a rohingyák elleni népirtás, az erdőtüzek kevésbé mozgatják meg az embereket, mint Schobert Norbi nyilatkozatai. Beszélni kell ezekről is, cselekedni kell ezek ellen is, de ugyan kinek lesz jobb attól, ha a rasszizmus kérdését is a szőnyeg alá söpörjük és divathullámnak nevezzük az ez ellen való fellépést, képmutatónak tartjuk az embereket, akik beállnak egy fontos ügy mögé?
Évek óta visszajárok az Egyesült Államokba nyaranta. Az idei terveim meghiúsultak a koronavírus miatt és sorra kaptam az üzeneteket a napokban arról, hogy jobb is, még szerencse, hogy nem utaztam el. Én ezt valahogy nem így érzem. Olvasom az amerikai ismerőseim posztjait, látom a képeiket és büszke vagyok arra, hogy olyan embereket ismerek, akik utcára vonulnak, ha úgy érzik sérülnek a jogaik. Legszívesebben én is a „csürhe” része lennék. Számomra nincs rossz bőrszín, rossz vallás, rossz szexuális orientáció, csak rossz ember. „Az igazságtalanság ellen ki kell állni, mert ha nem teszed, az elnyomó oldalát választod”.
Képek forrásai: ktla.com , voanews.com
A Media Iuris a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Magazinja. A pécsi jogi kar hallgatói lapja, mely online formában jelenik meg a mediaiuris.hu weboldalon.
