[metaslider id="9331"]

Miben más a középiskola és az egyetem

Be kell vallanom, hogy a gimnázium utolsó évében elképesztően vártam az egyetemet. Érettségi után izgatottan számoltam vissza a napokat szeptemberig, hiszen türelmetlenül vártam a mindenki által emlegetett „legszebb egyetemi éveimet”. Vártam már a környezetváltozást, hogy új embereket ismerjek meg, a nagyobb szabadságot, a bulikat, hogy végre ne kelljen foglalkoznom a kombinatorikával, azt tanuljam, ami igazán érdekel, és legfőképpen azt, hogy büszkén ki tudjam jelenteni: pécsi egyetemista vagyok!

Szeptember első hétfőjén el is jött a várva várt nap, megkezdődött életem legújabb és eddig legizgalmasabb fejezete: első napom egyetemistaként. Emlékszem, ahogy beléptem a kapun, kicsit elveszettnek éreztem magamat. Egyszerre voltam izgatott és féltem is, hiszen minden teljesen új volt, az épület, az emberek és az oktatók. A félelem nem tartott sokáig, hiszen a felsőbb évesek rettentően segítőkészek és barátságosak voltak velem. Ekkor jöttem rá, hogy a sokszor említett #ptecsalád tényleg nem csak egy jól bevált szlogen. 

 Az első héten, sőt már az első napon rájöttem, hogy az előttem álló (jó esetben) öt év teljesen más lesz, mint a gimnázium. 

Szabadság

A nagyobb szabadságot tapasztaltam meg először. Rá kellett jönnöm, hogy az egyetemi éveim alatt én osztom be az időmet, én döntöm el, hogy mennyi időt szánok egy-egy tárgyra, hiszen az oktatók, nem határozzák meg, hogy: Na akkor most kezdjen el mindenki tanulni. Sajnos hamar realizáltam, hogy ez nem mindenképp előnyös, ha az ember szereti a dolgokat halogatni (saját tapasztalat), de ezt is meg lehet tanulni, hogy hogyan érdemes gazdálkodni az idővel. 

Mindemellett úgy érzem, hogy egyetemistaként a közösségi élettel kapcsolatban is nagyobb szabadság „jár”, hiszen gimnazistaként meg sem fordult a fejemben, hogy hétköznap a barátaimmal találkozzak a városban, és estig/hajnalig élvezzük egymás társaságát. Ez egyetemistaként teljesen természetes, és az is, hogy egy hosszúra nyúlt este után minden erőnket összeszedve másnap találkozzunk a reggel nyolcas előadáson. 

Órák  

Régen a 45 perces órákat úgy éreztem, hogy az örökkévalóságig tartanak, hogy a mutatók meg sem mozdulnak, vagy ha igen, akkor is visszafelé járnak. Az első előadásom során rájöttem, hogy mekkora áldás volt a háromnegyed órás tanóra, hiszen most másfél órás egy előadás. Nehéz jegyzetelni és koncentrálni ennyi időn keresztül és kifejezetten fárasztó is, főleg ha egy nap sok órád van kevés szünettel. Emlékszem az első pár hétben, ahogy hazaértem annyira fáradt voltam, hogy úgy aludtam délután, mint a bunda. Szerencsére az oktatók megértőek, és az elején lassabban adják le az anyagot, hogy minden fontos dolgot le tudjunk írni, és hogy megtanuljuk, hogy hogyan írjunk le sok dolgot kevés idő alatt. Ahogy teltek a hetek, úgy vettem észre, hogy mindenki kezdi megszokni a hosszú előadásokat, és kevésbé meggyötörten jöttünk ki egy-egy óra után. 

Csoporttársak

Az egyetemen nincsenek osztályok, nem mindig ugyanazokkal az emberekkel vagy egy órán. A 30 fős osztály után sokként ért, hogy egy nagyobb előadás során több mint 200 emberrel telt meg az előadó. Képzelhetitek mennyire ment a versengés egy-egy helyért, főleg, hogy a vírus miatt egy helyet mindenképp ki kellett hagyni, így aki később jött, volt, hogy a lépcső mellett kellett ülnie. A nagy létszám miatt, úgy gondoltam, hogy nem fog kialakulni szorosabb kapcsolat a csoporttársaimmal, nem lesz lehetőségem őket jobban megismerni, de szerencsére ez nem így lett. A szemináriumok során jobban meg tudtam ismerni a csoporttársaimat, hiszen ezeken az órákon sokkal kevesebben veszünk részt, ezáltal aktívabban részt tudnak venni a hallgatók, így jobban meg is tudjuk egymást ismerni. 

Vizsgaidőszak

Minden gimnazista életében az első nagyobb megpróbáltatás az érettségi, hiszen négyévnyi anyagból kérnek számon és ezen múlik a továbbtanulás is. Az első vizsgaidőszakom után kijelenthetem, hogy egy-egy vizsgára való tanulás, bőven túlszárnyalja az érettségire való felkészülést. Ezt régen én sem hittem el, de már rájöttem, hogy ez sajnos igaz. 

Vizsgaidőszakban is szabadok vagyunk (valamilyen szinten), mert mi dönthetjük el, hogy mikor szeretnénk az adott tárgyból elmenni vizsgázni, hiszen ideális esetben több időpont is meg van hirdetve. A legfontosabb, amit megtanultam az az, hogy meg kell tanulni beosztani és gazdálkodni az idővel, mert talán ez a legnagyobb érték ilyenkor. Jól be kell osztani a vizsgákat is, mert nem valami kellemes, ha az utolsó hetekre marad az összes, és nincs is jobb érzés annál, mint amikor végzel a vizsgákkal és még van időd pihenni a következő félév előtt.

A tanulási módszerem is teljesen megváltozott. Gimnáziumban mindig utolsó pillanatra hagytam a dolgokat, egy-egy dolgozat előtt hajnalig fent voltam, mert úgy gondoltam, hogy: “jaj, van még időm tanulni, be tudom fejezni ezt az évadot előtte”. Hát nem volt időm. Szerencsére ez most megváltozott, és időben elkezdtem tanulni, ami egy nagyon nagy előny, ha nem a legnagyobb. Az első félév szerintem arra van, hogy megtanuljunk tanulni, mert a gimnáziumban alkalmazott módszerek lehet itt nem annyira hatásosak. 

Összességében kijelenthetem, hogy a kezdeti nehézségek ellenére, tényleg az elkövetkezendő évek lesznek életem legszebb évei, hiszen már most életre szóló barátságokat szereztem és rengeteg kellemes élménnyel gazdagodtam, pedig csak egy féléve mondhatom azt, hogy pécsi egyetemista vagyok.

Kép források:

1, https://www.gooduniversitiesguide.com.au/education-blogs/career-guidance/work-while-you-study

2, https://medium.com/@megamberlim/the-difference-between-high-school-and-college-academics-bb84c0685c24

3, https://guff.com/hilarious-differences-between-high-school-and-college

4, https://guff.com/hilarious-differences-between-high-school-and-college

EnglishGermanHungarian