Az orosz invázió 2022.02.24-én vette kezdetét, ami biztosan beírta magát a történelem könyvekbe. Bátran mondhatjuk, hogy manapság már a „csapból is ez folyik”. A Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kara egy Zoom beszélgetést szervez, melyen erről a konfliktusról lesz szó.
Az alábbi cikkemben az esemény moderátorával, Kiss Mátyással készítettem egy interjút. Feltettem neki néhány kérdést a kerekasztal-beszélgetéssel kapcsolatban, amelyek szerintem biztosan bekerültek volna a gyakran ismételt kérdések címkébe. Ha felkeltette érdeklődésedet a rendezvény, akkor mindenképpen olvass tovább, mert Matyi válaszaiban hasznos információkat oszt meg veletek!
Igaz az esemény neve sok mindent elárul, de nagyjából milyen témákat fog érinteni a beszélgetés?
Kiss Mátyás: Először is nagyon szépen köszönöm a megkeresést. A beszélgetés reményeink szerint nagyon átfogó lesz. Egyrészt érinteni fogjuk a konfliktus nemzetközi jogi vonatkozását, emellett kitérünk majd biztonságpolitikai, hadtechnikai de a különböző nemzetközi szervek működésével kapcsolatos kérdésekre is. Bízunk benne, hogy a beszélgetés végére az érdeklődők több perspektíváját is megismerhetik majd ennek a konfliktusnak.
Milyen előadókat hallhatunk majd a beszélgetés alkalmával?
Kiss Mátyás: A pécsi jogi karról három oktató vesz majd részt a kerekasztal-beszélgetésen. A Nemzetközi- és Európajogi Tanszékről velünk lesz Dr. Mohay Ágoston tanszékvezető úr, illetve Dr. Kis Kelemen Bence tanársegéd is. Szintén a mi karunkról érkezik majd Prof. Dr. Gál István, a Büntetőjogi Tanszék vezetője. A rendezvényünk egyik különlegessége, hogy a meghívott előadók nem csak a pécsi jogi karról érkeznek: a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről Dr. Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő és Dr. Kranjc Zoltán a légierő ezredese érkezik hozzánk.
Bárki részt vehet rajta? Kell valamit csinálni a részvétel érdekében? (Pl. jelentkezés, regisztráció)
Kiss Mátyás: Szeretném kiemelni, hogy az eseményt a Zoom platformon keresztül tervezzük megvalósítani. Bárki, akit érdekel ez a nagyon aktuális téma, részt vehet az eseményen, azonban fontos, hogy a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Az előregisztrációt az érdeklődők ezen a linken tehetik meg: https://forms.gle/yeoE7bSpSwD3LUkM9
Kérdezni és beleszólni is lesz majd lehetősége az érdeklődőknek?
Kiss Mátyás: Természetesen. A kerekasztal-beszélgetés lebonyolítását akként tervezzük, hogy mind az öt előadónak tesz fel 2-2 kérdést a moderátor. Amint véget ért ez a kör, a beszélgetés végén az érdeklődők feltehetik kérdéseiket. Nagyon átfogónak ígérkezik az előadás, biztosan sok kérdés merül fel majd a hallgatóságban. Szeretném megemlíteni, hogy nem csak az előadás végén, hanem az előregisztráció során is van lehetőség kérdés feltevésére, amelyet majd a moderátor fog feldobni az előadóknak.
Esetleg valahol visszanézhető lesz, vagy csak élő adásban lehet megtekinteni?
Kiss Mátyás: Az eseményt csak elő adás keretében van lehetőség megtekinteni a Zoom felületén, ezért bátorítok mindenkit, hogy regisztráljon és hallgasson bele a kerekasztal-beszélgetésbe!
A Media Iuris nevében szeretném megköszönni Matyinak, hogy válaszolt a kérdéseimre! Szerintem egy nagyon érdekes és informatív beszélgetés elé nézünk, hiszen rendkívül nagytudású és tehetséges előadókat fogunk hallani az esemény során. Ha neked is felkeltette az érdeklődésedet a kerekasztal-beszélgetés az ukrán-orosz konfliktusról, akkor minél hamarabb regisztrálj ezen a linken: https://forms.gle/yeoE7bSpSwD3LUkM9 !
Ide kattintva elérhetitek a rendezvény Facebook eseményét, hogy erről a platformról is tudjatok tájékozódni.
Képek forrása: kiemelt kép, kép1

Sziasztok! Kondora Petra vagyok a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának hallgatója. Már egészen kiskorom óta nagyon szerettem, és szeretek olvasni, az irodalom mindig is a kedvenc tantárgyaim közé tartozott. Az írás terén eddig komolyabb közegben sose próbáltam ki magam, mindig csak a fiókom olvasta a papírra vetett gondolataimat. Az, hogy bekerültem a Media Iurisba nem csak annyit adott nekem, hogy belevethetem magam az újságírás kalandjaiba, hanem azt is, hogy egy ilyen összetartó, csoda csapathoz tartozhatok.