[metaslider id="9331"]

Ments életeket és szerezz életre szóló élményeket! – interjú Jacsó Blankával

Mindannyian szeretünk nyáron víz közelben lenni, úszkálni, napozni, de az önfeledt kikapcsolódás az úszni nem tudók számára veszélyekkel is járhat. Ennek megakadályozásáért, azaz értünk vannak a vízimentők. Ők azok, akik rajta tartják a szemüket egy kisgyereken, amikor az édesanyja esetlegesen nem figyel, és abban a fél másodpercben megtörténhetne a baj. Szinten ők azok az embertársaink, akik, ha egy kagyló megvágja a lábunkat, rögtön rohannak a segítségünkre, hogy ne ronthassa el egy ilyen baleset a kikapcsolódásunkat. Ellenben sok minden van, amit talán nem tudunk ezzel a szakmával kapcsolatban, ezért kérdeztem meg Jacsó Blankát, akinek a 2020-as nyár volt a 3. nyara, melynek folyamán vízimentősként tevékenykedett. 

Milyen okból kifolyólag jutottál arra az elhatározásra, hogy vízimentősként szeretnél dolgozni?

Jacsó Blanka: Tulajdonképpen apukámnak köszönhetem az egészet. 16 éves voltam, amikor elkezdtem nyári munkák után keresgélni. Szüleimmel nézegettük a hirdetéseket, de végül apukám lett figyelmes egyre, amiben egy vízimentő tanfolyamot hirdettek. Mivel úszni elég jól tudtam és alapvetően az elsősegélynyújtás is érdekelt, így minden adott volt arra, hogy jelentkezzem. És nyilván a Balaton part sem volt utolsó szempont. 

Elmesélnéd, hogyan néz ki egy napod?

Jacsó Blanka: Igazság szerint az egyetlen probléma ezzel a munkával, hogy minden reggel nagyon korán kell kelni, hogy időben odaérjünk az adott strandra. Tulajdonképpen vannak napi teendőink, amiket minden reggel el kell végezni, mint például ellenőrizni a felszereléseinket, az elsősegély ládát, a katamaránt felszerelni stb. Minden nap reggel 8-tól este 7 óráig dolgozunk, a szolgálat felét kint kell töltenünk a vízen. Vannak ,,nyugisabb” napok, amikor egy-két sebkötözésen kívül semmi nem történik, de akadnak olyanok is, amikor akár mentőt is kell hívnunk. 

Mi szükséges ahhoz, hogy valaki vízimentő lehessen?

Jacsó Blanka: El kell végezni egy tanfolyamot, ami 16 éves kortól lehetséges. Nagyon fontos a vízbiztonság, a kiváló úszás tudás. A tanfolyamon rengeteg vízi feladat van, az időre úszástól kezdve a kombinált mentésig. Úgy gondolom, ezen felül nem hátrány, ha jól tud az illető kommunikálni, illetve csapatban dolgozni.

Elmesélnél egy számodra kedves emléket, amit a munkád során szereztél?

Jacsó Blanka: Egyet most nem tudnék kiemelni. A négy szezonom alatt rengeteg felejthetetlen emléket szereztem. De talán az, hogy az emberek felnéznek ránk és megbecsülik a munkánkat. Van olyan, hogy oda jönnek hozzánk és megköszönik a munkánkat és ez nagyon nagy elismerés.

Miért ajánlod ezt a nyári munkát kortársaid számára?

Jacsó Blanka: Szerintem remek lehetőség nyáron a Balaton parton dolgozni, és olyat tenni, amivel segítesz másokon. Rengeteg tapasztalatot szerzel és nagyon sok új embert megismersz.  

A 2020-as évben a VMSZ (Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata) szerint, kevesebb vízi baleset történt az elmúlt évekhez viszonyítva, inkább a szívinfarktus és a kisebb sérülések jellemezték a nyarat, de emellett akadtak fulladásos balesetek is. Ezek elkerülése érdekében mindenki a saját vízbiztonságához mérten strandoljon. Ha valaki nem biztos magában, akkor a táblával jelölt sávon belül élvezze a víz nyújtotta lehetőségeket. 

EnglishGermanHungarian