Talán sokunkban fel sem merül, mennyire fontos is ez a nap, hiszen lehet, hogy ezeregy dolgunk mellett elmulasztottuk, hogy utána olvassunk, vagy éppen egyetemi tanulóként a vizsgák közepén a tanuláson kívül nem tudunk másra koncentrálni. Május 25-e az eltűnt gyermekek világnapja, egy nap, amelyen mindenki az eltűnt gyermekekre, családjaikra és barátaikra emlékezik, reménykedve, hogy egy napon mindannyian visszakerülnek szeretett otthonukba.
A világon 1983 óta emlékezünk meg az eltűnt gyermekekről, hála Ronald Reagan amerikai elnöknek, mivel ő volt az első ember, aki kezdeményezte, hogy ezt a napot eme fontos – és egyben szomorú – eseménynek szenteljék. Az indítékot egy 6 éves kisfiú, Etan Patz eltűnése adta, aki 1979. május 25-én tűnt el New Yorkban az iskolába menet. Etan esete azért is figyelemreméltó, mivel ő volt az első kisgyerek, akinek eltűnését felkarolták, a képével teleplakátolták az utcákat, továbbá a boltokban megjelent tejesdobozok oldalán is felhívták rá az emberek figyelmét, hogyha valaki látja, mindenképpen értesítse a megjelölt személyeket. Etan eltűnése széles körű felháborodást és még nagyobb aggodalmat váltott ki az emberekből az Egyesült Államokban, amelynek hatására jogszabálymódosításokat hajtottak végre, és további újakat is bevezettek a gyermekek védelme és felkutatásuk eredményessége érdekében. A tejesdoboz akció az USA-n kívül más országokba is elterjedt, hazánkban is évekig a Magyar Tej csomagolásán eltűnt gyermekek képei, adatai voltak láthatóak.
Miután az Egyesült Államokban egyre nagyobb figyelmet fordítottak az ilyen esetekre, más országok is elkezdték követni a példájukat, ennek eredményeképpen 2001-ben megalakult az Eltűnt és Szexuálisan Kihasznált Gyerekekért Európai Föderáció, amely felkarolta és egyben vezényelte is az eltűnt kiskorúak ügyeit, továbbá kezdeményezte, hogy május 25-ét dedikálják az eltűnt és bántalmazott gyermekek napjává.
A Missing Children Europe, az eltűnt és szexuálisan kizsákmányolt gyermekekért dolgozó európai szövetség csúcstalálkozóján arról számolt be, hogy riasztóan növekszik az uniós országokban a kísérő nélküli eltűnt gyermekek száma. Az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága szerint a kísérő nélküli kiskorúak és a kísérő nélküli gyermekek azok, „akik mindkét szülőjüktől és más hozzátartozójuktól elszakadtak, és nem olyan felnőtt gondoskodik róluk, aki törvény vagy szokás szerint ezért felelős”. A szervezet a következő eltűnési rátáról számolt be: Németországban 2016. január 1-jén a Szövetségi Bűnügyi Rendőrség közölte, hogy 4749 kísérő nélküli gyermeket tekintenek eltűntnek – közülük 431 13 évesnél fiatalabb; az Egyesült Királyság adatai alapján leszűrhető, hogy a kísérő nélküli kiskorúak 60 százaléka a szociális ellátó központokból tűnik el nyomtalanul; Olaszországban pedig a belügyminisztérium beszámolója alapján 2014-ben a 14.243 gyermek közül 3707 kísérő nélküli tűnt el a befogadóállomásokról.
Mi a helyzet országunkkal?
Sajnos nem lehet azt mondani, hogy Magyarország jobb helyzetben lenne. Országukban 2011-től indult útjára az „Ezer lámpás éjszakája” elnevezésű kampány, amely az elmúlt években különböző koncertsorozatokkal és lampionok eregetésével hívja fel a figyelmet a problémára. Kampányuk jelmondata szerint „Magyarországon átlagosan harminc percenként jelentik be egy gyermek eltűnését” – ez elsőre drasztikusan hangozhat, azonban ezek közül sok olyan bejelentés, amely csak pillanatnyi aggodalmon alapszik és szerencsére az eltűnt gyerkőc nem sokkal később elő is kerül, valamint ezek közé tartoznak az olyan esetek is, amikor különböző gyermekintézetekből telefonálnak be egy elkószáló gyermek miatt. Statisztikai adatok szerint az eltűntek 95 százaléka előkerül, azonban sajnos az 5 százalékuk holléte továbbra is rejtély marad.
De mi okozhatja az elszökésüket? Nos, erre nem lehet egy teljesen összetett, mindent átfedő választ adni, mivel rengeteg indíttatásból táplálkoznak ezek az esetek: gyakran elegendő egy rossz jegy vagy bizonyítvány ahhoz, hogy a gyerekben kialakuljon egy olyan tévképzet, amely szerint őt ezek után nem várják már otthon szívesen, és úgy dönt, többé nem megy haza. Történhet mindez egy szerelmi bánat miatt is, vagy csak egyszerűen rossz társaságba keveredett az adott fiatal, és a társai ráhatására dönt a szökés mellett. Sajnos a családon belüli erőszak, a rossz körülmény is egy közreható oknak számít, ezt azonban nem lehet minden esetben határozottan kimondani egy eltűnéskor, hiszen számtalan bejelentésnél egy normális családi, baráti háttérrel rendelkező gyerek ügyével keresik meg a hatóságokat.
Jelentsük be minél előbb!
Sok emberben mai napig él az a tévhit, amely szerint csak hetvenkét óra eltelte után kell a hatóságokhoz fordulni, akik csak ezután fogják eltűntnek nyilvánítani az adott személyt. Ez azonban nem igaz, maguk a hatóságok is arra buzdítják és figyelmeztetik az embereket, hogy minél előbb forduljanak hozzájuk, jelentsék be az eseteket, hiszen minél kevesebb idő telik el egy eltűnés és annak bejelentése között, annál előbb lehet elkezdeni a keresést és a megtalálásnak is magasabb lesz az esélye. Amennyiben rendelkezünk közösségi oldallal, egyben érdemes ott is kiposztolni, hogy minél több emberhez eljuthasson az információ.
Az eltűnt és eltűnt személyek kérdése összetett globális probléma, amely számos jogi, földrajzi és politikai tényezőt érint. Az Eltűnt Személyek Nemzetközi Bizottsága (ICMP) célzott programokat dolgozott ki, amelyek célja, hogy segítsék az államokat abban, hogy elszámoljanak az eltűntekkel, biztosítsák, hogy a túlélők hozzáférhessenek jogaikhoz, valamint, hogy felelősségre vonják az embercsempészeket és az eltűnések elkövetőit. A cél az, hogy számot adjunk az eltűntekről, hogy enyhítsük a családok, barátok által elszenvedett gyötrelmeket. Az eltűnt gyermekek kérdésével foglalkozó nemzetközi és nemzeti szervezeteknek, nem kormányzati szervezeteknek és más érdekelt feleknek ki kell aknázni erőfeszítéseiket, és fokozniuk kell az adatmegosztást, az információszolgáltatást és az eltűntek jelentését. A Missing Children Europe megfogalmazása szerint a gyermekek védelme „az államok közös felelőssége, a bűnüldöző hatóságok, a gyámok, a befogadóközpontok, a forródrót-üzemeltetők és egyebek szintjén. A nemzeti és transznacionális érdekelt felek közötti együttműködés és koordináció kudarca akadályozza a gyermekek biztonságba helyezését és a sérülésektől való megvédését.”
Sziasztok! Berki Vivien vagyok, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának jogász szakos hallgatója. Gyerekkorom óta az egyik kedvenc elfoglaltságom az írás, a Media Iuris tagjaként pedig lehetőségem nyílik arra, hogy ezt a képességemet fejlesszem, valamint, hogy másokkal is megosszam írásaimat. Érdeklődési köröm igen tág, így valószínűleg nagyon különböző témájú cikkeket fogtok olvasni tőlem.
